Hazai sztár

Rubint Réka: „Néha már vissza kell őket fogni, hogy lazítsanak”

Véget ért az iskola, és a két nagyobbik gyereke részmunkaidőben fog dolgozni a nyáron.

Réka és férje, Schobert Norbi egyre gyakrabban csodálkoznak rá arra, hogy tizenéves gyerekeik mennyire önállóak, tele vannak célokkal, tervekkel. „Nincs szükség arra, hogy bármit is rájuk erőltessünk, mint például a nyári munkát. És nem is egy kis mellékesért szánták rá magukat – kapnak tőlünk zsebpénzt, amiért szintén megdolgoznak, és van némi megtakarításuk –, egyszerűen nekik ez a természetes. Norbika pár hete mondta az apjának, hogy szeretne jobban belelátni az üzletbe, majd megkérdezte, hogy bejöhetne-e a központi irodánkba segíteni, illetve beállhatna-e az egyik boltba eladónak, mert akkor egyúttal azt is megtanulja, hogyan kell a vevőkkel bánni. Norbi persze a legnagyobb örömmel bólintott rá. Lara pedig abban a lovardában szeretne több időt tölteni, ahol így is ott van szinte mindennap három-négy órát – gondozza a saját lovát, lovagol. Újabban a militarylovaglást is próbálgatja, ami annyit jelent, hogy különböző méretű farönkök és vizes árkok átugrása a cél. A legelső ilyen edzését látva rájöttem, hogy talán még soha nem aggódtam ennyire. Lara most érettségizett, az IBS business management szakára jelentkezett. Most úgy látjuk, hogy így vagy úgy, de a későbbiekben is jelentős szerepet fognak betölteni az életében lovak.”

Számukra természetes, hogy a zsebpénzükért is megdolgoznak (Fotó: Archív)

„Szülőként nem vagyok ciki”

A fitneszedző bizonyos kérdésekben kimondottan liberális szülőnek tartja magát. Neki belefér, hogy a gyerekek néhanapján rosszabb jegyet vigyenek haza, ilyen mégsem igazán fordul elő. „Norbika hozzáállását talán a legjobban az mutatja, amikor év végén az angol vizsgája négyes lett, mire megkérte a tanárnőt, hadd írja meg újból. Így is lett, egész este tanult, másnap pedig ötössel jött haza. Ezt nem én kértem, sőt mondtam is neki, a négyes is szép eredmény, de tudta, jobban is megy ez neki. Zalán fiam pedig ugyanez. Kitűnő tanuló, rendkívül szorgalmas – és nem csak a tanulásban, otthon is ő a legnagyobb segítségem. Ha pakolok, pakol velem, ha főzök, beáll kuktának. Nagyon büszke vagyok rájuk, és arra is, hogy a kamasz- és a kiskamasz koruk ellenére elképesztően jó a kapcsolatunk. Norbika rendszeresen hív, menjünk együtt edzeni, vásárolni, programozni. Szuper érzés, hogy szülőként nem vagyok neki ciki, mi több, jó fejnek tart. Én meg minden buliban benne vagyok, épp Párizsba készülök velük egy anya-fia programra. A lehető legtöbb időt igyekszem velük tölteni, elvégre olyan hamar felnőnek!”

A 18 éves Larának és a lassan 17 éves Norbikának határozott tervei vannak (Fotó: Archív)

„Helyén van az értékrendjük”

Gyakran teszi fel magának a kérdést, elég jó édesanya-e. „Megvannak a magunk harcai a gyerekekkel, Larával kimondottan sok csörténk van, de ezek mit sem számítanak, ugyanis az értékrendjük és a szívük a helyén van. Nemrég Palik Laci hívott fel, miután interjúzott a két nagyobb gyermekünkkel, és szó szerint azt mondta nekem: ’Figyelj, Réka, ülj le, dőlj hátra, nyugodj meg, mert szenzációs gyerekeid vannak!’ Ez nagyon jólesett, én is így gondolom – jegyzi meg elérzékenyülve. – Komolyan mondom, néha már vissza kell őket fogni, hogy lazítsanak. De ezen a nyáron erre is lesz alkalmuk, mert a legtöbb utazásra elkísérnek minket. A szülinapomat Korfun töltjük, ami nekem és a férjemnek életünk egyik legfontosabb helyszíne, gyakran jártunk oda nyaranta még kettesben, most először pedig a gyerekeinknek is megmutatjuk. És az idei külföldi Alakreform-táborom Balin lesz, ahova szintén jönnek velünk.”

Kimelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!