Hazai sztár

Béres Alexandra: „Az első randevún rögtön éreztem, hogy ő lesz a férjem”

A világ- és magyar bajnok fitneszedző abban hisz, amit lát, mégis megestek már vele olyan dolgok, amikre nincs logikus magyarázat.

A Bika jegyében született, amelyről köztudott, hogy a „földön jár”, ezért talán kevés olyan élménye lehet, amely misztikusnak mondható. „Ismerem a horoszkópomat, és való igaz, hogy stabilan, két lábbal állok a talajon. Annak ellenére, hogy a kemény munkában, a szorgalomban hiszek, mégis vannak olyan érzékeim, amelyek létezésére nincs logikus magyarázat. Be kell vallanom, hogy hívő vagyok. Nem gyerekként, hanem felnőttként hajtottam a fejem a keresztvíz alá. Tehát valamennyire hiszek, de nem a csodákban.”

Biztos az érzéseiben

Van az ezotériának olyan ága, amelyet eredményesen működtetett. „Ilyen a vonzás törvénye, mert ha valamire többet gondolok, az bekövetkezik. Vagy említhetném a férjemet, akivel különleges a kapcsolatom. Vele nem szükséges, hogy egymás mellett legyünk, gyakran megesik, hogy ha rá gondolok, neki is eszébe jutok, és abban a percben megcsörren a telefonom: ő van a vonal végén.”
Alexandrának roppant erősek a megérzései, és sokszor átéli a déjá vu-t. Amikor nemcsak helyek lehetnek ismerősek, hanem emberek is. „A férjemmel való találkozásom is szokatlannak mondható. Úgy kezdődött, hogy 18 éves koromban felkeltette az érdeklődésemet egy fiú, és azonnal azon kezdtem gondolkodni, hogy honnan ismerem. Mert biztosan tudtam, hogy ismerem, de addig sosem találkoztunk. Az első randevún rögtön éreztem, hogy ő lesz a férjem, és vele akarom leélni az életemet. Húsz és fél éves koromban összeházasodtunk, és az volt számomra az érdekes, annyira biztos voltam az érzéseimben, hogy még a szüleim sem kérdezték meg tőlem: jól átgondoltam-e ezt? Valahogy ők is pontosan tudták, hogy mi egymáshoz valók vagyunk. És ezt mind a mai napig teljes bizonyossággal tudom.” Az ezotéria az ilyen találkozásokra mondja, hogy reinkarnációs felismerés. Vagyis, ha van előző élet, akkor ott szintén ismerték egymást, talán szerelmi viszonyban voltak, esetleg az a kapcsolat valami miatt akkor nem teljesülhetett be. „Én is úgy gondolom, talán egy korábbi életben ismertük egymást. Mégis azt szeretném, hogy a mi találkozásunkat továbbra is a rejtély jótékony homálya fedje.”

Pályája megkoronázása volt, amikor egy trófeát vehetett át Arnold Schwarzeneggertől (Fotó: Archív)

Fellazul a kontroll

Alexandra születési horoszkópja szerint a Nyilas jegyében áll a Neptunusz. Ennek a helyzetéből arra lehet következtetni, hogy elsősorban külföldön érik misztikus élmények. „Például Burmában éreztem ezt. Ott tapasztaltam meg, hogy minden teljesen másként működik, minden olyan rejtélyes és valószerűtlen. Az a hely nagyon megfogott, és szokatlan érzések kerítettek hatalmukba. Egy idegen országban – ahol nem ismernek – sokkal nyitottabbá válok, fellazul a mindennapos kontroll.”

A legfontosabb számára a gyerekeivel töltött idő (Fotó: Archív)

A karma és a vágy

Az emberek félreismerik őt, és sokszor azt hiszik, hogy számára a karrier a legfontosabb, ám neki a család jelent mindent. A család létrehozása és összetartása, ami a szüleinek nem sikerült. „Ez a megállapítás telitalálat. Tényleg nem a karrier számít, hanem a család. Sajnálom, hogy a szüleim egysége nem maradt meg, a válásuk szomorúságot okozott nekem. De mivel ez tizennégy éves koromban történt, a személyiségemet nem befolyásolta. Meglepő, hogy a család egységének megőrzése a sorsfeladatom. Érdekes, hogy ez egybeesik a vágyammal.”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!