Irigylésre méltóan energikus. Tavaly a rá jellemző vehemenciával még a Kaszást is elkergette a kórházi ágya mellől, a nővérek legnagyobb bámulatára. „Már három napja voltam akkor kórházban, és az egyik pillanatban láttam a fényt a túloldalon. Bár a fűtőtest mellett voltam, egyszerre hideg fuvallat csapott meg. Olyan érzésem volt, mintha finom muszlinanyagok szálltak volna körülöttem. Az ágyamnál láttam egy sötét alakot, tudtam, hogy értem jött, de rúgtam el magamtól, itt akartam maradni – emlékezik. – Másnap mondtam a nővérkének, hogy én bizony már láttam a Halált. Azt mondta, ha így volt, és még itt vagyok, akkor most már megmaradok. 70 évig súlyzóztam, de a koronavírus-fertőzés óta nincs annyi erőm, 70 évet jógáztam, már nem megy. 70 évesen még szaltót ugrottam az osztrák Alpokban, amikor ott forgattuk a Família Kft.-t! És hogy mi az, ami miatt azért azt mondhatjuk, hogy mégis jól bírom? A gének, és az, hogy jó humorú családban nőttem fel, amit onnan hoztam, az megadta az alaphangot az egész életemhez.”
„Sok csínyt elkövettünk”
Ez a humor tényleg végigkísérte az életét! Laci bácsi 71 éve áll a színpadon. A mai napig játszik, forgat. Rengeteg vidám színházi történetet őriz. „Érdekes világ az ott, a kulisszák mögött. Sok csínyt elkövettünk! Nagy csibész voltam én is! Emlékszem, egyszer egy kollégának valami darabban, egy indulatos munkásmonológ végén ki kellett mennie egy ajtón, amit becsapott maga után. Mi megkértük a díszleteseket, cseréljenek ki két elemet, így az ajtó nem ott volt, ahol várta, és nagy indulatában a fejével beszakította a vásznat, és úgy ment ki. Nagy tapsot kapott, mert ez így azt jelentette: a munkásosztály a falon is átkel. Egyszer egy önző kollégát, aki mindig mindenkitől ételt lejmolt, megleckéztettünk, és zsír helyett a szakállragasztás után használt ápolóvazelinnel kentünk meg neki egy kenyeret. Hónapokig nem állt velünk szóba! De a legjobb sztori még hátravan! Amikor a Déryné Társulattal vidéken játszottunk, az egyik előadás után a párttitkár beszédet mondott: ’Köszönöm Déryné elvtársnőnek, hogy elhozta nekünk a társulatát!’ Alig bírtuk visszatartani a nevetést! Aztán még rátett pár lapáttal: Déry elvtársnak is köszönetet mondott, és a főszereplő karakter darabbeli lányát tévesen beazonosítva is Déry kislánynak nevezte. Az egyik színésznő, ha hiszik, ha nem, a szó szoros értelmében bepisilt a színpadon a nevetéstől.”
Agyon akarták lőni
Nem csak nevetésben volt azonban része. Az egyik legborzalmasabb élménye a háborúhoz kötődik. „A Margit körúton, a pincében húztuk meg magunkat, amikor jöttek a dicsőséges felszabadító seregek, a nőket elrejtettük a szén közé. Szőke hajam volt, kese gyerek voltam, amikor ránk törtek, azt gondolták, német katona vagyok, agyon akartak lőni. Máig emlékszem a csattanásra, ahogy felhúzta a kakast, és a homlokomat ütötte a fegyverrel. Azon tanakodtak, ott lőjenek agyon, vagy kivigyenek az udvarra. Volt ott velünk egy gyönyörű, pozsonyi magyar lány, Bébinek becéztük. Ő egy fonott bőröndben rejtőzött. Megértette, miről folyik a beszéd, és előbújt, hogy elterelje a katonák figyelmét. Amikor azt a meseszép szőke lányt meglátták, többet nem foglalkoztak velem. Hatan támadták le. Mikor visszajött, letérdeltem elé, úgy hálálkodtam. Ő azt mondta: ’Lacikám, annyit kérek, többet ne találkozzunk, ha meglátsz engem, kerülj el, mert ha újra látlak, visszajön ez a borzalom!’” 1956-ban is egy hajszálon múlott az élete. „Anyám azt mondta: ’Most vagy fiatal, házas vagy, egy háborút már túléltél, hagyd ezt a fiatalokra.’ De aztán belekerültem az események sodrába, és fegyvert kellett fognom. Megsebesültem. Fülemen-orromon dőlt a vér. Egy vagy két nap ápolás után elindultam, mentem az utcán, lőttek a fejem felett, arra gondoltam, akkor se történik semmi, ha eltalál egy golyó, nem baj, meghalok, a forradalom úgyis elveszett. A feleségem nagyszülei fogadtak be, ők mentették meg az életem, két napig csak aludtam. Imáimban a mai napig megemlékezem róluk.”
Kiemelt képek: Olajos Piroska
