Hazai sztár

Peter Srámek: „Szeretném 80 évesen úgy fogni valakinek a kezét, ahogy Korda György Balázs Kláriét”

Véget ért a Csináljuk a fesztivált! idei évada, a verseny győztesével beszélgettünk.

A fiatal előadónak nem volt könnyű dolga. „Tudtam, hogy a zsűriben ott ül Korda György, és az ő egyik legnagyobb sikerét kell majd előadnom. Annak idején a Rising Starban a második dalom egy másik nagy slagere, a Lady Karnevál volt. Régi rajongója vagyok. Ezért is készültem és izgultam olyan nagyon.”

„Korda György rám bízta a dalait”

Miután lejött a színpadról, ­Korda György kijelentette: jobb volt, mint az eredeti. „Ilyesmire csak egy igazi legenda képes. Ismertük már egymást korábbról, a jubileumi koncertjük előtt én léptem fel. Nem sok időnk volt akkor beszélni, de már a tekintetükből éreztem, hogy kedvelnek, és megvolt köztünk a kölcsönös tisztelet. Most tiszta szívből örültek annak, hogy milyen jól sikerült a produkcióm. És ez még nem minden. Korda György rám bízta a dalait. Kijelentette: nemcsak a saját nótái­mat, a Zámbó Jimmy-dalokat, hanem a Korda-dalokat is úgy tudom előadni, hogy annak súlya van, ezért örül, ha én éneklem őket. Ez számomra hatalmas visszaigazolás. Abban is biztos vagyok, hogy a Lady N-t akkor is fújni fogják az emberek, amikor én már rég nem leszek…”

Korda György szerint a Srámek-féle Lady N jobb volt, mint az eredeti (Fotó: Birton Szabolcs)

„Ez a lány nem illik hozzád”

A szakmai sikerek mellett Peti annak is örülne, ha a magánéletében is hasonlóan felemelkedne a szerencsecsillaga. „Számomra ez a műsor egyfajta újrakezdés, mert évek óta nem szerepeltem ilyen volumenű show-ban. Mindig úgy voltam vele, most kell dolgoznom, és nem baj, ha emiatt a magánélet kicsit még háttérbe szorul. Ez a győzelem is inkább arra sarkall, hogy addig üssem a vasat, amíg meleg. Egy biztos, Korda György és Balázs Klári a magánéletben is abszolút példaképek számomra. Szeretnék 80 évesen így ülni valaki mellett, és így fogni valakinek a kezét. Nem volt az olyan rég, amikor szakítottam a barátnőmmel, és azóta kicsit óvatosabb is lettem azzal kapcsolatban, hogy mit osztok meg a nyilvánossággal. A nénik a közönségből ugyanis a fellépéseken rendre beleszóltak a magánéletembe. ’Ez lány nem illik hozzád, ne legyél vele, nem szeret téged, szakíts vele, keress másikat!’ Én senki életébe nem szólok bele. Szeretném, ha az enyémet is tiszteletben tartanák. A színpadon, a kamerák előtt a rajongóimnak énekelek, és hálás vagyok a szeretetükért.  De sajnos sokan félreértik a közvetlenségem. Amikor lejövök a színpadról, és kihunynak körülöttem a fények, ugyanúgy beülök a kocsimba, mint bárki más munka után, hazamegyek, bezárom a kaput, és onnantól már ’csak’ Péter vagyok.”

Fotó: Birton Szabolcs

„Hiányzott a győzelem érzése”

A fiatal énekes számos nagyszabású show-műsorban szerepelt már, az igazi nagy siker és elismerés azonban eddig elkerülte. „Hét éve dolgozom Magyarországon énekesként, szerencsére az embereket eddig sem az érdekelte, hogy hányadik lettem valamelyik produkcióban. De azért a győzelem érzése hiányzott. Maximalista vagyok, ezt mindenki tudja, aki velem dolgozik. Képes vagyok 15-ször visszamenni a stúdióba, és újra és újra felvenni a dalt, amíg úgy nem érzem, hogy 100%-os a végeredmény. Most nagyon büszke vagyok, hogy végre tényleg nyertem valamit.”

Megkönnyezték a produkciójukat

A döntő egyik legmeghatóbb pillanata az volt, amikor a Korda–Balázs házaspár előadta legújabb slágerét, a Pesti mese című szerzeményt. A nézőtéren, a zsűripultban és a kulisszák mögött is sokan megkönnyezték.

Kiemelt képek: Birton Szabolcs

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!