Hazai sztár

Freddie: „Nekem már az apaság a legfontosabb feladatom”

Hatalmas a boldogság az énekes családjában, feleségével ugyanis a második gyereküket várják.

Másfél évvel ezelőtt az énekes-műsorvezető élete teljesen megváltozott. Egy új szerepbe kellett beletanulnia: édesapa lett. Tapasztalatait pedig nemsokára tovább kamatoztathatja, ugyanis hamarosan megérkezik a családba Léna kis testvére is. „Ha az ember szülővé válik, akkor a prioritások teljesen megváltoznak az életében. Nekem már az apaság a legfontosabb feladatom. Mielőtt Léna megszületett volna, már tudtam, onnantól kezdve, hogy megérkezik, ő lesz az első az életemben. Szülőként az ember sodródik az árral, és bízik benne, hogy jól csinálja. Azt hiszem, nem tehetünk mást, mint hogy az édesanyjával biztosítjuk neki a szeretetteljes alapot az életéhez. Szülőként az ember arra törekszik, hogy ne kövesse el azokat a hibákat, amiket a szülei vele szemben elkövettek, és hogy amit a szülei jól csináltak vele, azt ő is ugyanúgy megtegye. Ami pedig a hibákat illeti, közben elkövetjük a sajátjainkat. Szülőként a legtöbb, amit tehetünk, hogy jó példával járunk a gyerek előtt, hogy lássa: az édesanyja és az édesapja szeretik egymást, szépen szólnak egymáshoz, és így egészséges, nyugodt környezetben nőhet fel. Persze másfél év után még nem tudhatjuk, hogy sikerül mindez, de bízunk benne, hogy boldog, kiegyensúlyozott életet kapnak tőlünk a gyerekeink. Ezt szeretnénk majd megismételni Léna kis testvérével is” – mondja az apuka.

Léna másfél éves (Fotó: Archív)

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!