Hazai sztár

Kakasy Dóra: „Megtanultam megállni, és élvezni a mindennapokat”

Szerepelt a Barátok köztben, A mi kis falunkban, most pedig a konkurens étterem főnökét alakítja A Séf meg a többiek című sorozatban.

A színésznőt takarítás, otthoni edzés közben is be tudja szippantani egy-egy sorozat. Gyerekkora óta szenvedélyesen szereti a szappanoperákat. „Anna 10, Dani 9 éves, és eszembe jutott, hogy én az ő korukban ki nem hagytam volna a Dallast, A klinikát meg a Szomszédokat. Különben is, az iskolában úgyis szóba kerül a sorozat, meg az is, hogy láttak benne” – mondja nevetve Dóra.

A 41 éves színésznő hamar rájött, hogy a színjátszás az ő útja, és hálás a sorsnak, hogy színművészetisként még olyanoktól tanulhatott, mint Tolnay Klári, Sinkovits Imre és Kállai Ferenc. Hamar jó szerepeket kapott, a tévé és a film is felfedezte. Férjét szintén a szakmájának köszönheti. „Még 2007-ben találkoztunk, és az első évfordulónkon keltünk egybe. Aztán jöttek a gyerekek. Belegondolva, bár tenni és küzdeni kellett érte, de tényleg szépen alakult a karrierem és a magánéletem is. Olyan, mintha fentről vigyáznának rám, segítenének. Az a típus vagyok, aki soha nem elégedett, hajtom az újabb célomat. De mára megtanultam megállni, és élvezni a mindennapokat. Például amikor Anna és Dani meglepetésként egy gyerek szakácskönyvből levest és süteményt készített nekünk. Vagy amikor eltűntek, írtak egy előadást, majd bemutatták nekünk. Mi amúgy is egy játékos család vagyunk, és a srácokkal együtt gyakran én is szeretek kilépni a felnőttszerepből, pláne, hogy társasjátékfüggő vagyok.”

A Barátok köztben egy öntudatos üzletasszonyt alakított (Fotó: RTL Klub)

Egyszóval Dóra elégedett az életével, ugyanakkor ez azzal a felelősséggel is jár, hogy anyaként meg kell mutatnia a gyerekeinek, mások nem feltétlenül élnek így. „Arra tanítjuk őket, hogy vegyék észre más baját, és ha tudnak, segítsenek. Nincsenek tabuk, beszélünk a hajléktalanokról és a betegekről. A magot elvetettük, érzékenyítjük őket, és hiszem, hogy a későbbiekben ez nagyon hasznos lesz.”

Segít, ahol tud

Dóra hiszi, hogy az ismertségét használva jó szívvel és támogatóan kell segíteni a szenvedőkön, az elesetteken. A közösségi oldalakon számos szervezetre, beteg emberre hívja fel a figyelmet, segít az adománygyűjtésben is.

Kiemelt kép: RTL Klub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!