Látva Léda és Csaba összeszokott párosát, senki nem mondaná meg, hogy még egy éve sincsenek együtt. „Minden olyan természetesen alakult köztünk – mesélik. – Már az első beszélgetéseink alkalmával éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Néha mi magunk is csodálkozunk rajta, mennyire megtaláltuk a közös hangot.” Az is ugyanilyen természetességgel jött, hogy összeköltöztek. Mivel Csaba albérletben lakott, Léda pedig a saját pici lakásában, eleinte új otthon után kezdtek kutatni. Végül nem találtak olyat, ami ínyükre lett volna, ezért azt a döntést hozták, hogy Léda lakását alakítják át úgy, hogy mindkettőjük számára kényelmes otthonként szolgáljon. Míg tartott a felújítás, Csaba lakásában éltek. „Bizonyos bútorokat lecseréltünk, mi magunk festettünk, a fürdőszoba átalakításához persze szakembert hívtunk” – meséli Léda, Csaba pedig hozzáteszi: „Jólesett, hogy a fürdőszobán kívül mindent mi magunk csináltunk meg. Egyelőre jól érezzük magunkat itt, a következő lépcső pedig egy olyan otthon, amit közösen választunk ki, és közösen rendezünk be.” Egy nappal azután, hogy végre birtokba vették az átalakított otthont, Csabát Ukrajnába szólította a munkája, hogy a háborúról forgasson. „Amikor megtudtam, hogy kiutazik, elsírtam magam – vallja be a színésznő. – De azt is mondtam neki, hogy ha az ő helyében lennék, én is mennék. Igaz, azzal engedtem el, hogy utánamegyek, ha nem jön vissza.” Csaba riporteri munkájának része, hogy gyakran olyan helyeken forgat, ami korántsem veszélytelen. Legutóbb Irakban járt, de megjárta Etiópiát, Szudánt és Afganisztánt is. Mint mondja, olyan helyekre szeret menni, ahol érdekes dolgok történnek. Persze Lédának ettől még nem volt könnyű abban az egy hétben, míg Csaba a háború sújtotta Ukrajnában volt. Igyekezett elterelni a gondolatait és lefoglalni magát. „Szerencsére volt bőven feladat. Akkor festettem ki a konyhát, és jó pár dobozból kipakoltam, mire Csabi hazajött. De mindennap beszéltünk.”
Élvezi a gondoskodást
Bár Csaba tervei szerint utazik még külföldre, akár Ukrajnába is, addig is igyekszenek a jelenre koncentrálni. Együtt kezdik, együtt zárják a napot, hétvégenként pedig szeretnek túrázni menni. De ami a legfontosabb számukra, hogy rengeteget beszélgetnek, sosem fogynak ki a témákból. „Hétköznap reggelente mindig felkelek Csabival, elkészítem a reggelit, kávézunk, híreket olvasunk. Ez olyan jó kis közös rituálénk. Miután pedig útnak indítottam a munkába, ha megtehetem, visszafekszem” – nevet fel Léda, aki nagyon élvezi, hogy gondoskodhat valakiről. – Ez nem önfeláldozás a részemről. Nem biztos, hogy felkelnék reggelente, ha éjjel kettőkor érnék haza egy vidéki munkából, de jólesik a gondoskodás, hogy mindezt a páromért teszem meg. De ugyanúgy beverek egy szöget a falba, ha kell. Csabi szokta is mondani, hogy nekiesek dolgoknak, mint tót az anyjának.” Csaba igyekszik viszonozni kedvese gondoskodását. „Léda nagyon szeret adni, amibe könnyű belekényelmesedni, de mindig szeretném visszaadni neki valamilyen formában – meséli. – Legutóbb például megleptem Lédát a születésnapjára egy portugáliai utazással.”
„Bújós matrica vagyok”
Csaba nem titkolja, még szoknia kell a figyelmet és médiaérdeklődést, ami a Lédával való kapcsolatából ered. „Én zárkózottabb vagyok, Léda nyitottabb. Engem a legtöbben komoly embernek ismertek meg, de az nem felvett tulajdonság, tényleg ilyen vagyok. Nem vigyorgok folyton. Léda hamarabb mosolyodik el, mint én – ismeri el, bár azt meséli, mindkettőjükön sokat formált a kapcsolat. – Boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk.” Léda is így érez. „Én ölelkezős, bújós matrica vagyok, nekem például könnyebb volt először kimondani azt, hogy szeretlek.”
És hogy mit tartogat számukra a jövő? Nem kívánnak találgatásokba bocsátkozni. „Úgy sodródunk, hogy mi magunk irányítunk” – mondja Csaba, mire Léda: „Nem érzem, hogy görcsösen akarnánk bármit. A vágyaimról pedig inkább akkor beszélnék, amikor valóra váltak. Az viszont nem kérdés, hogy egy év múlva is együtt leszünk.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba
