Hazai sztár

Molnár Anikó: „Nem akartam egyedülálló anya lenni”

Esze ágában sincs megalkudni, 46 évesen is türelmesen várja, hogy megtalálja a társát.

Pár hónapja úgy tűnt, Anikó révbe ért, és újra szerelmes, de az a kapcsolat mára a múlté, és beszélni sem nagyon akar róla. Úgy van vele, hogy majd akkor mesél és mutat be bárkit is a nagyvilágnak, ha gyűrű csillog az ujján, és valóban van miről beszámolnia. Addig pedig ismerkedik, reménykedik és tapasztal.

„Nagyrészt én szoktam szakítani”

Általában ő lép ki a kapcsolataiból, de ha mégsem, akkor az exei rendre visszakopogtatnak hozzá. „Idővel mindig rájönnek, hogy mit veszítettek, de akkor már késő. De egyébként nagyrészt én szoktam szakítani. Valahogy elkényelmesednek mellettem a pasik, mert örömmel főzök, mosok, kiszolgálom őket, és azt hiszik, ez alanyi jogon jár. Kicsit belefáradtam már a kapcsolatokba – kezdi Anikó. Sosem titkolta, sokat csalódott már az életében, a két legnagyobb trauma ma is élénken él benne. Második nagy szerelme egy átbulizott éjszaka után soha többé nem hívta fel, és szakítása Bochkor Gáborral is mély sebet ejtett rajta. – Gáborral esküvőt terveztünk, és sírva borultunk egymás nyakába, amikor megbeszéltük, hogy gyereket szeretnénk. Ő kezdeményezte mindkettőt, majd semmi sem lett belőle. 2005 óta nem is beszéltünk egymással. Pedig hihetetlen mély érzésű ember, aki nagyon tud szeretni, csak sajnos nem tartósan.”

Bochkor Gáborral esküvőt és családot terveztek (Fotó: Smagpictures)

Álomképet hajkurásznak

Anikó már nem akar futó kalandokat, Tinder-randikat, csak egy olyan férfit, aki társa a mindennapokban. Akivel egy bevásárlás is jól telhet, és akivel nem túlélik, hanem együtt élik meg az életet. Azonban úgy véli, manapság az ismerkedés amilyen egyszerű, olyan nehéz is. „Az online világ gyorsasága miatt mindig van újabb és újabb lehetőség, és emiatt könnyen lapoznak az emberek. Arról nem beszélve, hogy mindenki álomvilágban él, és a jónál még jobbat akar, a szebbnél még szebbet. Álomképet hajkurásznak az Instagramról. A férfiak pedig elvárják, hogy egy nő udvaroljon, egy nő harcoljon. Nincs kitartás, nincs tisztelet, csak könnyelműség uralkodik.” De Anikó nem hajlandó megalkudni és nőtársainak is ugyanezt tanácsolja. „Én azt mondom, senki ne kapkodja el a párválasztást, mert nagyon nem mindegy, ki van mellettünk. Nem kell fellángolásra házasodni és gyereket vállalni. Először próbálják ki, milyen együtt élni, tapasztaljanak, és aztán döntsenek.”

„Csak egy társat keresek”

De ha a szerelemről nem is, a gyerekvállalásról már évekkel ezelőtt lemondott. „Kétszer adatott meg az életemben, hogy édesanya legyek, de mindkétszer nagyon korán jött. Semelyik férfival sem maradtam volna együtt, az egyik akkor csalt meg, amikor a kórházban feküdtem, a másikról pedig kiderült, hogy egy szélhámos. Mindkét esetben egyedülálló anya lettem volna, amit nem akartam – mondja. Anikó ugyanis családban szeretett volna gyereket vállalni, pont ellenkezőképp, mint ahogy ő nevelkedett. – 46 évesen most már csak egy társat keresek, akivel a hátralévő éveket tartalmasan tudjuk eltölteni. Aki jóban-rossz­ban mellettem áll, és aki nem az ismertségemet, hanem engem, Molnár Anikót szeret.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!