Hazai sztár

Majoros Hajnalka: „Peti azt mondja, smink nélkül is szép vagyok”

Úgy érzi, nyomot hagy rajta az idő múlása, emiatt változtatott az életmódján.

Nagy fordulat az életében, hogy egy éve a szokásosnál kevesebb húst eszik. Ez testileg és lelkileg is hatással van rá. Az állandó sport helyett a táplálkozással igyekszik karbantartani magát. „Húskészítményeket továbbra is eszem, és olyan húsételeket is fogyasztok, amelyeknél a fűszerezés elnyomja a jellegzetes húsízt. Azokat is csak azért, mert a megszokás nagy úr. Amióta változtattam az étrendemen, kevésbé puffad a hasam, de nagyon oda kell figyelnem arra, mit eszem, mert beleestem abba a hibába, hogy tésztát tésztával ettem. Ma már jóval változatosabban étkezem. Reggelire viszont mindig tojást eszem, amit minden formában imádok. Ezután háromóránként jöhet egy étkezés – naponta ötször –, igazi csecsemő vagyok. Fontos, hogy olyasmit válasszak ilyenkor, ami hosszú időre eltelít, máskülönben még ennél is gyakrabban megéheznék. Sőt rosszul lennék, leesne a vércukorszintem, elájulnék. Már többször is kivizsgáltattam magam ezért, szerencsére nem vagyok cukorbeteg. Mindenesetre nem fogyasztok cukros üdítőket, a natúr zöldség- és gyümölcsleveket pártolom, emellett rengeteg vizet iszom, napi 1,5‑2 litert.”

„Gyorsan formába tudom hozni magam”

Nem kezd minden napot mozgással, mert nincs rá ideje. „Reggeli után általában zuhan a vérnyomásom, emiatt leghamarabb evés után fél órával kezdhetek edzeni, de akkor is csak valami könnyed mozgásformát választhatok, például gyorsgyaloglást. Ezt nem sikerül mindennap megoldanom, de egy 20 perces edzést igyekszem minél sűrűbben beiktatni a délelőttjeimbe. A testemnek borzasztóan hiányzik, hogy sportoljak, az agyam viszont azzal is beéri, ha elképzelem, hogy mozgok – már ettől is izmosnak érzem magam – mondja nevetve. – Az utóbbi egy évben fáradékonyabb vagyok, a megszokott habitusomhoz képest lusta lettem. Gyerekkoromban azonban rendszeresen mozogtam – hét évig jazzbalettoztam, versenyszerűen atletizáltam. Ez pedig megalapozta a fizikumomat. Ennek köszönhetően ma is könnyű ’gatyába rázni’ magam. Ha egy nagy kihagyás után lemegyek párszor az edzőterembe, nagyon hamar látszik rajtam a pozitív változás, szépen kirajzolódnak az izomtónusaim. Az a típus vagyok, aki egy darabig a kisujját se mozdítja, aztán pánikszerűen kezd el sportolni.”

Tavaly nyár óta házasok Majkával (Fotó: Smagpictures)

„Elhagytam a magas sarkút”

Azt is elárulja, búcsút intett sok sminkterméknek. „A napi arc­ápolási rutinom abból áll, hogy alapos arctisztítás után reggel-este váltakozó, hideg-meleg vízzel mosom az arcom másfél percen át, ezt követően nappali vagy esti arckrémet használok, napszaktól függően. Esténként csak úgy tudok ágyba menni, ha makulátlan az arcbőröm. Régen, fiatalabb koromban az volt rám jellemző, hogy magas sarkúban mászkáltam, gyakran erős festékkel az arcomon. Ezzel szemben mára teljesen elhagytam a magas sarkút és a mindennapos sminkelést is. Annyira jól és kényelmesen érzem magam így, hogy néha magamra kell szólnom, nem ártana feltenni egy könnyed sminket. Ahogy engem nem, úgy szerencsére Petit sem zavarja ez a változás. Amikor először megpillantottuk egymást, én smink nélkül voltam, egyszerű, virágos ruhában, papucsban, épp a strandról érkeztem meg. Persze szereti azt is, amikor sminkelek, de anélkül is tetszem neki. Sosem erőltetné rám, hogy kifessem magam. Azt mondja: szép vagyok smink nélkül.”

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!