Hazai sztár

Palik László – Ez volt élete legfájdalmasabb éve

Ha valaki, ő aztán bizonyosan szeretné minél gyorsabban maga mögött hagyni ezt az évet. Válása, majd váratlan TV2-es távozása után most az édesapját gyászolja…

Elveszíteni egy szülőt az emberi lét legfájdalmasabb eseményei közé tartozik. Mégis életünk során mindannyiunknak szembesülnünk kell az elmúlással. ­Palik László a napokban veszítette el 87 éves édesapját. Nincs jól, és ezt nem is tagadja. Ahogyan azt sem, hogy fogalma sincs, mennyi időbe telik majd ezt a tragédiát feldolgoznia. Ám nem csak ettől érezheti úgy, hogy ez volt élete legfájdalmasabb éve. A drámai események már nyáron, válásának hírével elkezdődtek, majd októberben váratlan TV2-es távozásával folytatódtak. Egyenként is emberpróbáló mindhárom eset, de ahogy az élet írta forgatókönyvben szorosan egymást követik a bajok, az nem mindennapi.

Válás

Sokáig úgy tűnt, házassága Marsi Anikóval mindent kibír, hiszen sokáig földrésznyi távolságok sem ingatták meg azt. Júniusban mégis bombaként robbant a hír, hogy 16 év után vége az idillnek, a sportriporter már nem a családjával él. Hamar terítékre kerültek a válási papírok, hogy mielőbb hivatalosan is különállók legyenek. Az élet azonban gyors elégtételt adott mindkettőjüknek, ma már egyikük sem magányos. A ­Story elsőként tudta meg, hogy a sportriporter ma már egy csinos ügyvédnővel alkot egy párt. És bár egy család felbomlása sohasem egyszerű, az új szerelem gyógyírt jelenthet a sebekre. Főként, hogy barátaik szerint két igazán összeillő emberről van szó. „Mindketten sportimádók, akkor érzik jól magukat, ha aktívan tölthetik a szabadidejüket. Mindemellett két jó értelemben vett karrierista emberről beszélünk, akik sikeresek a munkájukban, és emiatt kölcsönösen fel tudnak nézni a másikra. Szóval, igazán passzolnak” – mesélte lapunknak nemrég a pár egyik barátja.

Munkaváltás

Az élet – ahogy a szerelemben – a munkában is egyik kezével elvett, a másikkal adott a riporternek. Októberi döntése, hogy távozik a TV2-től, nehéz elhatározás volt, főleg, hogy saját gyerekeként szerette az Exatlon Hungaryt, és minden lelkesedését, szakmai tudását beleadva vezette az eddigi évadok minden műsorát. A távozás után nem sok ideje maradt a pihenésre, régi-új kollégáival és új munkaadójával, a Manna FM-mel ugyanis YouTube-csatornát indított. Ahogy ő fogalmaz, úgy döntött „nem akar a kukában landolni”, így a korral haladva a tévé után az online teret is meghódítja. „Olyan mértékű a verseny, ami szinte felfoghatatlan, és ez az, ami engem mindig is érdekelt, és hajtott előre: a verseny az én éltető erőm” – mondta. Teli hittel, reményekkel vágott neki az új kalandnak, az élet azonban újabb csapást mért rá azzal, hogy váratlanul elveszítette az édesapját.

Gyász

Egy két héttel ezelőtti rádiós interjú előtt érte a telefonhívás, hogy apukája nincs többé. Maga sem tudja, ezután hogyan csinálta végig a beszélgetést. Leginkább édesapja tanításának tudja be a lélekjelenlétét, miszerint ha van egy feladat, akkor azt meg kell oldani. Napokkal később, műsorában, a Palikék világában végül könnyeit visszafojtva beszélt a tragédiáról. „Az elmúlás az élet rendje, néha mégis felsikoltunk, hogy nincs ez jól kitalálva. De ettől még ez így van kitalálva. Szerintem mindenkinek a szervezete, ösztönrendszere valahogy átvergődik rajta. Hogy ez mennyi ideig tart, azt én nem tudom.” Mesélt arról is, milyen kapaszkodót talált. „Egy hete azzal nyugatatom magam, hogy januárban 60 éves leszek, és nekem majd’ 60 éves koromig volt apukám.”

Édesapja 87 éves volt (Fotó: Smagpictures)

Kiemelt kép: Smagpictures

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!