Hazai sztár

Hajas László: „Villámcsapásként indult a szerelmünk”

A mesterfodrász számára Judit az igazi, aki eleganciájával, humorával és gondoskodásával ma is megdobogtatja a szívét. A 66 éves hajszobrászt a házassága titkáról kérdeztük.

Mindig gyönyörű

„Huszonnégy év után is kívánom a feleségemet. Vágyom arra, hogy hozzáérjek, odabújhassak, megölelhessem, megcsókolhassam. Rá teljesen mértékben igaz Charlie örökérvényű dala: ’Aki szép, az reggel is szép.’ Judit a nap minden percében gyönyörű. Ápolt, sokat ad magára. Imádom a kezét, a körmeit, az illatát. Azt szoktam mondani, hogy háromféle nő létezik, a naturális, a rebellis és az elegáns, Judit kétségkívül az utóbbi kategóriába tartozik. Számomra a feleségem az igazi, nagybetűs nő.”

Mindent megbeszélnek

„Mindent elmondunk egymásnak. Szerencsés ember vagyok, mert Judit nagyon odafigyel rám. Szoktam is mondani, hogy ő tart fiatalon. Sosem voltak komoly problémáink vagy olyan gondunk, amit ne tudtunk volna megbeszélni. De vélhetően pont azért, mert semmit nem söprünk a szőnyeg alá, nem várunk a másikra, vagy arra, hogy kitaláljuk egymás gondolatait, hanem kimondjuk az örömünket, bánatunkat.”

Kölcsönös bizalom

„Nem szeretem, amikor ellenőrizgetnek, de nálunk ilyen fel sem merül, mert teljes mértékben megbízunk egymásban. Pedig engem a munkám révén tényleg sok nő vesz körül. Van, hogy késő estig dolgozom, Judit mégsem kér számon, hogy hol vagyok. Legfeljebb azért hív fel, hogy hány órára ­készüljön el a vacsorával.”

Egyből tudta, ő kell neki

„Annak idején szegről-végről már ismertem Juditot, de mindig elérhetetlennek tűnt a számomra. Aztán egyik alkalommal egy közös barátunk, Rábaközi Andi bemutatott minket egymásnak. Villámcsapásként indult a szerelmünk. Egyből tudtam, hogy kell nekem ez a nő, mi több, nemcsak hogy kell, hanem gyereket is szeretnék tőle. Két évvel később, pont a születésnapomon született meg a közös fiunk, Dávid.”

A hűtlenség mérgező

„Szokták mondani, hogy ha otthon jóllakik az ember, akkor nem megy el máshova enni. Mi is így vagyunk a feleségemmel. Mindent megadunk egymásnak, mindent megkapunk a másiktól, és büszke vagyok arra, hogy 24 éve hű vagyok Judithoz! Egyébként volt olyan korábbi párom, aki megcsalt, próbáltam túllépni a botlásán, de végül nem sikerült, mert a bizalmatlanság teljesen megmérgezte a kapcsolatunkat.”

Nincsenek tabutémák

„Nem szabad rágódni és filozofálgatni különböző dolgokon. Sokkal egyszerűbb őszintén kimondani, amit gondolunk, mert az mindig kifizetődő. És nemcsak a magánéletben, hanem a munkában vagy az élet bármely területén. A mi életünkben nincsenek tabutémák, kendőzetlenül megbeszélünk mindent, és ami nagyon fontos, hogy nemcsak a problémákkal, nehéz­ségekkel fordulunk egymáshoz, hanem az örömteli, boldog pillanatokat is megosztjuk egymással.”

Lételemük a humor

„Mindketten humorosak vagyunk, de én viccesebb vagyok szerintem. A gyerekekkel is állandóan bolondozom. Amikor kicsik voltak, sok vicces dolgot tanítottam nekik, meg is kaptam Judittól, hogy nekem csak a hülyeségen jár az eszem. Lételemem a humor és a jókedv. Nem szeretek szomorkodni, a humor pedig szerintem nemcsak a párkapcsolatnak, hanem a boldogságnak is az egyik alappillére.”

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!