Lara a tizennyolcadik születésnapját követően kitett magáról egy friss képet a közösségi oldalára, ami alá záporoztak a kommentek – azt találgatták, hogy a vékony és csinos lánynak mi történhetett az idomaival. A változás az előző fotókhoz képest szembetűnő, így sokan mellplasztikára gyanakodtak.
„Lara édesanyám típusa”
„A lányom nem műttette meg a mellét, ezt szeretném tisztázni. Lara genetikailag az édesanyám típusa: vékony lábak, dús keblek. Szerencsés alkat, és közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy tizennyolc éves lett, felnőtt nő vált belőle. Egyszerűen nem értem, hogy miért olyan különös ez. Miért kellene egy tizennyolc éves lánynak, tizenkét-tizennégy éves testben élni?! Mint mindenki, ő is nővé érett, aminek vannak fizikai jelei. Szóval Lara nem feküdt kés alá, amint felnőttkorúvá vált, sőt nincsenek is ilyen irányú tervei.”
„Családi szabályok vannak érvényben”
Réka tisztában van azzal, hogy Larával szemben tiltásokkal amúgy sem menne semmire, viszont vannak szabályok, amiket igenis elvár tőle, hogy betartson. „Nem tagadom, vannak napok, amikor viharos a kapcsolatunk, előfordul, hogy küzdünk a közös nevező meghúzásán, de ez az élet természetes velejárója. Mint minden fiatal, ő is úgy gondolja, hogy tizennyolc évesen azonnal felnőtté vált, de ez csak egy szám. Amíg a családi házban él, és nincs állandó önálló keresete, iskolába jár, és az édesapjával mi teremtjük meg mindazt, ami körülveszi, addig a családi szabályok vannak érvényben. Többnyire azt várom el, amit megbeszélünk. Például ha abban maradunk, hogy hajnali egyre hazaér, akkor ne kezdjen el velem előtte tizenöt perccel alkudozni, hogy szeretne tovább maradni. Előfordult már, hogy az alkudozás során nem sikerült megtörnie, és emiatt volt egy kis nézeteltérés. Ilyenkor a legjobb taktika, ha türelmes maradok, nem emelem fel a hangom, továbbá észérveket sorakoztatok fel, mert szülőként ez a dolgom. A szabályokat a szülőnek kell lefektetni. Ha mindig, minden esetben haverként viselkednék, úgy gondolom, egy idő után a fejemre nőne.”
„A legjobbat akarjuk neki”
Egy-egy vita könnyen el tud mérgesedni közöttük, viszont általában hamar sikerül rendezniük a konfliktusokat. Réka tudja, hogy időt kell hagynia a lányának, hogy belássa, neki van igaza. „Én vagyok az – és persze az édesapja –, aki a világon a legjobbat akarjuk neki. Bármi is történjen, mindig mellette fogunk állni. Rajongva szeretjük őt, és erről naponta biztosítjuk is. Az efféle odaadást és feltétel nélküli szeretetet a korából fakadóan azonban még nem mindig tudja igazán értékelni, de abban biztos vagyok, hogy elérkezik majd az az idő, amikor értékelni fog mindent! Sokat szoktunk beszélgetni és ilyenkor mindig őszintén megnyílik. Egy nagyon kedves barátom azt tanácsolta, hogy amikor a gyerek elkezd mesélni magáról, a napjáról, akkor dobj el mindent, tedd le a telefonod, kapcsold ki a tévét, és csak rá figyelj. Ne véleményezz, ne kritizálj, csak hallgasd meg – érzékenyül el. – És én ezt teszem.”
Felrémlett a fiatal kora
Réka 18 éves volt, amikor elköltözött otthonról. „Koleszben laktam, főiskolára jártam, mellette már dolgoztam. Húszévesen már önfenntartó voltam, közben mégis szoros kötelék maradt meg a szüleimmel. Huszonkét évesen ismertem meg Norbit, aki a megismerkedésünk után néhány héttel Mexikóba vitt egy 10 napos meglepetésútra. Az utazás előtt azonban még volt egy fontos feladata. El kellett mennünk Jászberénybe, hogy elkérjen az édesapámtól.”