Hogy mennyire fontos a kommunikáció egy párkapcsolatban, mi a különbség a tartalmi és a minőségi beszélgetés között, Zita jól tudja, és tanítja is. Azt vallja, meg lehet tanulni, hogy könnyebben szót értsünk baráttal, szomszéddal, társsal.
Fojtogató percek a versenytárssal
„A Nyerő Páros villában leginkább Kulcsár Edinával nem tudtam úgy beszélgetni, ahogy szerettem volna. Ha valaki nem vállalja fel az érzelmeit, önmaga köré falat épít, megnehezíti a kommunikációt. Edina valamiért fallal védi a lelkét, és bár egy-két téglát próbáltam elmozdítani, nem nekem kell ezt a falat ledönteni. Csak egyszer-kétszer beszélgettünk, de nem sikerült hozzá közelebb kerülnöm. Úgy vágtam bele a Nyerő Párosba, hogy biztosan lesznek majd ránctalan szépségkirálynők is, és ugyan a korom miatt, a ráncaim miatt sohasem aggódtam, a villában előfordult, hogy zavart, nem jutok be a fürdőszobába − mondja nevetve Zita és elárulja, Somfai Péterékkel értette meg magát a leginkább. − A közös értékrend azonnal közelebb vitt hozzájuk. A kapcsolati teherviselésünk is hasonló. Mi évekig a gyermekért küzdöttünk, ők a távolsággal. Peti a sport miatt alig volt otthon, Krisztinek kellett otthon helytállni, a három gyermek mellett anya, apa, szerelő, minden volt.”
Zita egyébként nemcsak pedagógus végzettsége miatt tud kiválóan beszélgetni, hanem mert számos kommunikációs iskola után a Pázmány Péter Egyetemen egy kétéves kurzuson tranzakcióanalízist, azaz mondatelemzést is tanult.
Fontos a kíváncsiság
Zita nemcsak cégeknek tart kommunikációs tréningeket, hanem számos párnak is segít. „Amikor az utolsó lombik sem sikerült, alapítványt hoztunk létre, és közösen Atival kezdtünk el nehezített gyermekvállalóknak segíteni, de ma már olyan pároknak is, akik leginkább önértékelés- és önbizalomhiány miatt nehezen beszélgetnek egymással. Hiszem, hogy egy kapcsolatban nem elég szeretni egymást, hanem beszélgetni is kell, és hogy ez a beszélgetés ne történeti, például, hogy aznap mi történt, hanem minőségi legyen, mert sokszor csupán ezen úsznak el dolgok. Ha nem így beszélgetnék Atival, ki tudja, együtt lennénk-e ma, hiszen nem a testébe vagyok szerelmes, persze abba is, hanem a lelkébe. Ezt a harmóniát pedig ápolni kell, kíváncsinak kell lenni a másikra, meg kell osztani a gondolatot. Engem zavar olykor, ha kutyasétáltatás közben tíz percig nem szól hozzám. Ilyenkor megkérdezem, Ati, hol vagy épp? A tudatos jelenlét éppúgy tanulható, mint az érző, értő figyelem. Ha azt látom rajta, hogy valami nyomja a lelkét, de nem mondja, biztatom, hogy beszéljen róla, mert csak úgy tudok segíteni, megérteni őt. Nem számonkérés ez, hanem kíváncsiság a gondolataira, érzelmeire, véleményére, ez az a hármas, ami számít.”
„Apa, félsz?”
Természetesen a kommunikáció nem mindig szükséges, máskor nehézséges, olykor nem is lehetséges. „Autóvezetés közben olykor feszült vagyok, mivel többször volt már balesetem. Dühít az erőszak, a türelmetlenség az utakon, és ebben a feszült, dühös állapotban nem lehet beszélgetni, Ati nyugalmára akkor különösen szükségem van.” Zita őszintén bevallja azt is, ha éppen nincs kedve tereferélni. „Előfordult, hogy bevásárlás közben odajött hozzám valaki, de megmondtam, ne haragudjon, nem vagyok jó passzban, szomorú vagyok, most nem tudok beszélgetni. Az is előfordult velem, hogy féltem feltenni egy kérdést, fél órán át vívódtam. Édesapámról van szó, aki halálos betegként egy műtétre készült. Végül csak előtört belőlem életem egyik legbátrabb, legmélyebb kérdése, ’apa, félsz?’ ’Nagyon félek, kislányom’, felelte, és megölelt, együtt sírtunk. Akkor ez a kérdés fonta még erősebbre egy édesapa és a lánya kapcsolatát.”
Így maradt meg a barátság
A hatásos kommunikációnak, egy jól megfogalmazott mondatnak köszönheti, hogy megmaradt az egyik legfontosabb barátsága. „A barátnőm minden találkozóról igen sokat késett, gyakran kellett átszerveznem a találkozóink utáni programjaimat is miatta. Egyszer mondtam neki, ’úgy érzem, nem tisztelsz meg azzal, hogy pontos légy, emiatt vége lehet a barátságunknak is’. Soha többé nem késett el.”
