Habár az operairodalom legnagyszerűbb szerepeit énekelte el bariton hanján, Palócz Lászlónak mégis Sümeghy Oszkár szerepe hozta meg az országos ismertséget és népszerűséget. Pedig ő csak egy kis kitekintőnek tekintette a Szomszédok című teleregényt, és mindig hangsúlyozta, ő teljesen más személyiség, mint Sümeghy.
„Sümeghy csak folyton pufog, fortyog, berzenkedik, hallatja a hangját a házban… Ebben a Sümeghyben számomra az a gyönyörű, hogy az ő szerepében eljátszhatom mindazt, amit másokban oly rettenetesen utálok. Tudja, hogy élvezem én ezt? Lényemtől mi sem áll távolabb, mint az, hogy hangosan, hivalkodóan fitogtassam művész mivoltomat. Most megkaptam Sümeghy lényét, hogy kiélhessem lelkem e hiányzó oldalát. Játszom önmagam ellentétével”
– nyilatkozta annak idején a színész, amit az Újságmúzeum idézett. Nos ha szappanopera távolt állt tőle, akkor ez ugyanúgy elmondható a kabarékról is. Mégis vállalt ily komikus feladatokat, az interneten is látható egy, melyben azzal a Schubert Évával szerepel, akivel a Szomszédokban is sokat játszott együtt.
Amúgy évekig izgatta a nézők fantáziáját, mi van a bájos Lillácska és hű udvarlója, Sümeghy Oszkár között. A sorozatból soha nem derült ki, hogy csak barátság van, vagy több, plátói szerelem. Mindenesetre a barátságuk tele volt bájos flörtöléssel, kacérkodással, de egy vacsoránál vagy kávéházi találkánál soha nem mentek tovább.
„Sokszor megállítottak az utcán az emberek, és megkérdezték, hogy mikor házasodunk már össze Sümeghyvel. Ez izgatta a nézők fantáziáját, ezért volt jó lebegtetni, hogy mi van Lillácska és Oszkár között”
– mondta egy interjúban a néhai Shubert Éva, hozzátéve, sokan azt hitték, Palócz-cal neki is viszonya van, hiszen mi másért játszanák ily’ hitelesen az évődő jeleneteket. Az igazság az, hogy a két művész között csak kollegiális barátság volt.
Kiemelt kép: Archív



