Él egy legenda a népszerű színésznőről, Dóra édesanyjáról. Shakespeare Lear királyának próbáján egy fiatal színész megkérdezte tőle: nem félsz attól, hogy túl sok vagy? Mosolyogva válaszolta: a színpadon a túl sok az élet jele, a túl kevés a halálé. Schubert Éva szerepei elmúltak, a történetei viszont itt maradtak – a próbatermekben, az öltözőkben, a nézők emlékeiben, szívében.
Nem szégyellte a kerekesszéket
Ez a legtöbb, amit egy színész hátrahagyhat. Lánya, Verebes Dóra mesél az édesanyjáról. „Anyu élete utolsó tíz éve betegségben telt, és ahogy ment az idő, egyre rosszabbul volt, csak kerekesszékkel tudott már közlekedni.
Viszont ezeket az éveket önsajnálat nélkül, borzasztó nagy fegyelemmel csinálta végig, pedig közben irtózatos fájdalmai voltak.
A csontritkulása mellett ugyanis volt még egy betegsége, az úgynevezett motoneuron betegség, ami az izmok működését gátolja, több helyről támadja. Mégpedig a mozgásában. Amikor már elég vacakul volt, akkor is ment. Pásztor Erzsikével még játszott is, én pedig vittem mindenfelé. Sokan kérdezték, miért, mire azt válaszoltam: azért, mert ő így akarja, mert a színház, a találkozások, a beszélgetések feltöltik.
Tele volt mondanivalóval, és soha egy percig nem szégyellte, hogy kerekesszékben ül.
Az Operaházban is fellépett, a szilveszteri Denevér előadáson, ült a tolószékben és szavalt. Előtte kérdeztem, melyik verset mondod el? ’Harc a nagyúrral, Adytól’ – válaszolta. ’Szilveszterkor?’ – kérdeztem. – Ez elég érdekes lesz.’ Tokody Ilona énekelt, anyu mondta a verset. Óriási sikere volt.”
A hatalmas könyvtár ma is megvan
Több nyelven beszélt, rengeteget olvasott, sőt fordított is könyveket. Ötödik kerületi lakásában óriási könyvtára volt, ez a mai napig ott áll érintetlenül. És közben várta a látogatókat: barátokat, rokonokat, ismerősöket. És mentek is hozzá.
„Mécs Károly – sajnos nemrégiben ő is elment – a világ legkedvesebb embere volt, számunkra családtag, rendszeresen jött hozzá. Miután anyu ápolása mellett dolgoznom kellett, ő pedig az utolsó éveiben teljesen lebénult, emeltük, fürdettük, ezért volt segítségünk a gondozásában. Két erdélyi asszony.
Aztán ránk köszöntött a szerencse. Amikor megkapta a Kossuth-díjat, az azzal járó pénzből tudtunk venni egy földszintes kis balatoni lakást.
Az utolsó öt évében, amikor csak tehettük, ott voltunk. Sőt a halála előtti utolsó hetében az ölemben vittem be a vízbe. Hogy miért volt a Balaton a nagy szerelme? Ott forgatták annak idején A Liliom-fi című filmet, és anyu főiskolásként statisztált benne.
Nem követte édesanyja hivatását
Dóra nem akart színész lenni, azt mondja, annak ott volt az édesapja, Verebes Károly, az édesanyja és a család összes Verebes tagja. Például a féltestvére, Verebes István. „Engem a festészet, a művészet jobban vonzott, festőrestaurátor lettem. Az esztergomi bazilika, az Operaház, a Várkert Bazár, a Tudományos Akadémia faliképeinek restaurálása fűződik a nevemhez. Emlékszem rá, huszonhárom éves voltam, amikor az első munkámat megkaptam az esztergomi bazilikában. Január volt, mínusz öt fok. Apám cipőjében dolgoztam, hogy négy zoknit vehessek fel, nehogy megfagyjon a lábam.”
„Csodás gyerek- és felnőttkorom volt”
Schubert Évának egy nagy vágya volt élete utolsó éveiben. „Azt kívánom, hogy szeressenek az emberek, hogy még egyszer játszhassak, színésznő lehessek. A tanulás ugyanis jól megy, a memóriám tökéletes, engem nem zavar a tolószék, szerintem a közönség is elnézné nekem ezt a kis hiányosságomat” – mondta. „Méltósággal csinálta végig ezeket az utolsó, fájdalmas éveket, én pedig hálás vagyok neki, a sorsnak, hogy végig mellette lehettem. Mi ugyanis nagyon közel voltunk egymáshoz.
Egész pici gyerekkorom óta hallgattam az ő történeteit, amikor este otthon volt, úgy aludtam el, hogy mesélt. Igaz történeteket a családunkról, a nagyszüleim életéről, a gyerekkoráról, mindenről. Csodás gyerek- és felnőttkorom volt vele, mellette.
Pénzünk nem volt sok, de minden percünket átszőtte a zene, a festészet, a színészet, a művészet, az irodalom. Ennél szebb, gazdagabb életet én elképzelni nem tudtam volna, tudnék magamnak.”
Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska, Ványi Ákos/fotocentral.hu, Archív
