Liptai Claudia megdöbbentő kijelentése: „Volt ilyen ötletem, hogy elmegyek kurvának”
Liptai Claudia megdöbbentő kijelentést tett, hogy próbált volna menekülni szorult helyzetéből, ahová úgy véli: édesapja alkoholfüggősége miatt került.
Liptai Claudia megdöbbentő kijelentést tett, hogy próbált volna menekülni szorult helyzetéből, ahová úgy véli: édesapja alkoholfüggősége miatt került.
A Szilágyi János vezette Halló, itt vagyok! című műsorhoz hasonló produkció debütál hamarosan a tévében. A 89 éves, egykori sztárriporter elmondta, mit gondol a tíz évadot megélt műsorának újraélesztéséről, és annak házigazdájáról, Kajdi Csabáról.
Tananyag lett a Házasság első látásra szereplőinek ámokfutásából. Magyar–történelem szakos tanárjelöltek elemzik a tudományos alapokon köttetett házasságokat.
Megkérdeztük Veréb Tamást és a feleségét, Veréb-Koltai Vivient, hogy mi történt a Sztárban Sztár All Stars kulisszái mögött Liptai Claudia kritikája után.
Kálloy Molnár Péter végig hitte, hogy egy nap visszatérhet a színpadra, és ott folytathatja, ahol alattomos betegsége miatt abba kellett hagynia. Szervezete azonban nem bírta tovább, és feladta a harcot.
Kálloy Molnár Péter mindössze 55 éves volt. Cikkünket frissítjük.
Az énekes házaspár tündéri kislánya bölcsődés lett, amivel egy teljesen új időszak köszöntött be az életükbe. Igaz, a hétköznapjaik nem lettek könnyebbek, ahhoz túl sok munkájuk és feladatuk van, ráadásul építkeznek is.
Van, aki haraggal búcsúzik, mások csendben lépnek tovább, és akadnak, akik képesek szeretettel elengedni egymást. Molnár Áron és Duda Éva ez utóbbiak közé tartozik.
Az ország egyik legismertebb sztárpárjának szerelme reflektorfényben született. Azóta számos olyan nehézséggel találták szembe magukat, amik könnyen végleg éket verhettek volna közéjük. Ám mindez csak megerősítette a kapcsolatukat.
Bár négy versenyző méri össze a tudását a hétvégi fináléban, a győzelem szinte bizonyosan két énekes között fog eldőlni. De vajon hogyan látja a tehetségkutató egyik mentora, Tóth Gabi a végső megmérettetést? Elárulta, hogy szerinte ki lesz a Megasztár idei győztese.