Rába Tímea: 30 év után megmutatta magát fürdőruhában
Az egykori modell ismét kamera elé állt, és merész fotókkal bizonyította be: igazi kortalan szépség. A fürdőruha még ma is remekül áll rajta!
„Amikor először felkértek erre a fürdőruhás fotózásra, egyből rávágtam, hogy nem! Lepergett a szemem előtt a film, hogy majd mit szólnak az emberek, milyen kritikákat kapok” – meséli Rába Tímea, majd hozzáteszi: sokan azt gondolják, hogy 56 évesen egy nő már ne mutogassa magát lengébb öltözetben. Ő is így volt vele. Igen ám, csak akadt, aki nem értett vele egyet.
Elvárások? Nem fontosak
Amikor ugyanis elmesélte a családjának, hogy milyen felkérést kapott, és hogy nemet mondott rá, a gyerekei megkérdőjelezték a döntését. „’Miért ne vállalhatnád el, mert már elmúltál harminc?’ ’Miért ne mutathatnád meg magad a világnak?’ – kérdezgették tőlem. Anyukám volt az egyedüli, aki azt mondta: ’Kislányom, biztos ez? Most majd megint jönnek a negatív kritikák, hogy miért kell fürdőruhában mutatkozni a te korodban!’ Végiggondoltam mindkét oldalt, aztán arra jutottam, hogy nem akarok én már senkinek sem megfelelni, nem érdekelnek az elvárások... Hiszen miért kellene idomulnom egy olyan sztereotípiához, hogy egy középkorú nő nem lehet szexi vagy fiatalos? Mondtam az anyukámnak, hogy én ezt most akkor is bevállalom” – meséli.
Strandruha nélkül? Ugyan!
A fotózás végül, minden előzetes félelme ellenére, pozitív élménnyé vált számára. „Fürdőruhában vagy 30 éve mutattam meg magam utoljára, és álmomban nem gondoltam volna, hogy még ilyen dolgok várnak rám az életben. Ahogy azt sem hittem volna, hogy ilyen jól fogom érezni magam ezen a fotózáson, mert előtte azért volt bennem stressz, feszültség, hiszen régen voltam már ilyen helyzetben… De nagyon jó élmény volt, és nagyon elégedett vagyok a képekkel is” – magyarázza.
Az egykori szépségkirálynő azt is bevallotta, hogy hiába ez a pozitív élmény, azóta sem érzi magát teljesen komfortosan lenge öltözetben. „Fura lehet tőlem ezt hallani, hiszen az egész fiatalkoromat végigfotózták, ennek ellenére nem érzem magam jól fürdőruhában – a kamerán kívül sem. Pont ezért strandra sem nagyon járok, vagy ha igen, akkor elmegyek a lépcsőig a kis ruhámban, csak ott veszem le, és amint kijövök a vízből, azonnal visszaveszem” – vallja be Timi.
Önsanyargatás? Soha!
Tímea nemcsak az önelfogadásról, de az idő múlásáról is őszintén mesél. „Már elfogadtam magam, azt, hogy idősödöm. Nem olyan a testem, nem olyan rugalmas a bőröm, de ez vagyok én! Ebben a korban is ugyanúgy szeretnem kell magam, mint ahogy húsz- vagy harmincéves koromban szerettem és elfogadtam. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy pár hónapja újra formába lendültem – árulja el. Életmódváltásba kezdett: egy számára könnyen beilleszthető súlyszabályozó módszerrel kevesebb mint három hónap alatt, nyolc kilót fogyott. – És megannyi centi is lement. Fontos volt, hogy ne vegyen el sok időt a mindennapjaimból, bekapkodom a kis piruláimat, és megiszom a napi adagomat. Van ebben egy szépséges görög növény, amit képletesen étvágyféknek is hívnak. Tele van nyálkás rostokkal, amik víz hatására telítettségérzést okoznak. Már azt is tudom, hogy a vércukorszint beállításában és így a falásrohamok megszüntetésében segíthet. Az ájurvéda már ezer éve használ zsírtörő szőlőt, ami a zsírok kiürítéséért felel. De ott van a madárkeserű, ami a bélműködést pörgeti fel, és hát az én koromban ez, mondjuk úgy, nem árt. A változókor tünetei engem sem kerültek el, de a kúra beállította az étvágyamat, jó az anyagcserém. Ami pedig a legjobb, hogy nem kellett önsanyargató diétába kezdenem, ugyanis feleakkora adagokkal is jóllakom” – meséli a kortalan díva.