Bochkor Gábor nem venné észre, ha ellopnának tőle 100 ezer forintot
Nemrégiben kiderült, anyagi szempontból kifejezetten sikeres évet zárt Bochkor Gábor, biztosan nem kell szűkölködnie a hónap végén.
Nemrégiben kiderült, anyagi szempontból kifejezetten sikeres évet zárt Bochkor Gábor, biztosan nem kell szűkölködnie a hónap végén.
Az egykori modell ismét kamera elé állt, és merész fotókkal bizonyította be: igazi kortalan szépség. A fürdőruha még ma is remekül áll rajta!
Ugyan csak a napokban jelentette be, már április végén egyértelmű jelei voltak, hogy a Dancing with the Stars táncosa, Stana Alexandra babát vár. Mégsem vette észre senki!
Sokáig hétpecsétes titokként őrizte a magánéletét, most azonban minden eddiginél boldogabb időszakát éli Szabó Zsófi. A 37 éves műsorvezető második gyermekét hordja a szíve alatt, ám a babavárás ezúttal jóval több odafigyelést igényel: Zsófi veszélyeztetett terhesnek számít, ráadásul betegsége miatt is fokozott figyelemmel kísérik az orvosok.
Négy hónapja született meg a kis Jocika, az ismert cirkuszigazgató pedig bevallja: az apaság egyszerre csodás élmény és kimerítő kihívás.
Bereczki Zoli szerint az élet néha olyan, mint a Ki nevet a végén? – akár a célegyenesből is visszacsúszhatunk a Start mezőre.
Még abban is hasonlítanak, hogy az 50. születésnapjukra mindketten unokát kapnak ajándékba.
Az egyikük találta ki, hogy 23 év után a műsorban szereplő 25 lány újra találkozhatna. A közös randiból A Nagy Ő sem akar kimaradni, többen ráadásul szinglik…
Illésné Áncsán Aranka, azaz Anyácska, Oláh Ibolya gyermekotthonbeli nevelőanyja a story.hu-nak mesélt arról, milyen a viszonya Ibolyával.
Köből Anita történetéből sokan erőt meríthetnek, ugyanis nem mindig volt hozzá kíméletes a sors, de tanítanivalóan birkózott meg az elé gördített nehézségekkel.