A TV2 a minap bejelentette, milyen műsorokal készülnek a következő évre, és kiderült, hogy Palik László három különböző formátummal tér vissza a képernyőre. Sőt ha a csatornának sikerül megszereznie a Forma–1 sugárzási jogait, azt is Palik közvetítheti majd. Többek közt erről, a televíziózásról, életmódról és a fiairól beszélgettünk vele.

Két korábbi műsorát is képernyőre tűzi a csatorna, a Legyen Ön is milliomos!-t, illetve az Exatlon Hungaryt. De Palik László egy teljesen új formátumot is kap, ami a Destination X – Hol a fenében vagyunk? címen fut majd. Az egyelőre még kérdés, hogy a TV2-nek valóban sikerül-e megszereznie a Forma–1 közvetítési jogait, mindenesetre Fischer Gábor, a médiavállalat vezérigazgató-helyettese a Big Picture tévés konferencián már beharangozta. Ha ez így lesz, akkor biztosan Palik közvetíti majd a futamokat, méghozzá Czollner Gyulával.

story.hu: A következő évben három különböző műsorban is láthatják a nézők. Fischer Gábor a színpadon azt mondta, annyira ragaszkodnak önhöz műsorvezetőként, hogy nem eresztik. Milyen érzés, hogy ennyire számolnak önnel?

Palik László: Irtó jó érzés! 40 éve gyakorlom ezt a szakmát, amit valahol szörnyű kimondani… Ha megkérdezte volna tőlem 20-30 évvel ezelőtt, hogy ennyi idősen még aktívan televíziózni fogok-e, nem hiszem, hogy igennel válaszoltam volna.

Nem ismerem a statisztikát, de szerintem ma én vagyok az egyik, ha nem a legidősebb aktív televíziós ezen a piacon. (nevet)

De a kérdésre válaszolva egyszerűen csak jó érzés. Tudom, a munka frissen tart, és hogy mindig van miért izgulnom. Mert valójában engem ez tart életben. Hogy azon izgulok, hogy másnap reggel – amikor megjönnek az előző napi nézettségi adatok – a néző hogyan reagál majd arra, amit csináltunk neki. És a mai napig halálos boldogság tölt el, ha azt látom, hogy tetszik neki és szereti azt, amibe munkát tettünk.

story.hu: Most ismét többet láthatjuk a képernyőn, mint a YouTube-on. Vagy esetleg ott is készül valami újjal?

P. L.: Azt is csinálom. Mondhatnám, hogy „kérem szépen, az én mesterségem a televíziózás”, de az emberek iszonyú mennyiségű online tartalmat fogyasztanak. Ehhez alkalmazkodni kell.

És nem szeretném, ha egyszer azt kapnám meg: „Köszönjük, Laci bácsi, leléphet, mert már nem halad a korral.”

Ennek a szakmának pont a megújulás a lényege, hogy próbáljunk mindig új kalandokba belevágni, amik új kihívást is jelentenek egyben.

story.hu: Komolyan mondja, hogy a szakmában eltöltött 40 év után is még rejt magában kihívást egy-egy műsor?

P. L.: Hogyne! Nincs kihívás nélküli pillanat. Ez valójában egy belső, és talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy alkotói harc az emberben. Lesz egy teljesen új formátum is, a Destination X, ami véleményem szerint az elmúlt évtized egyik legfordulatosabb és számomra legizgalmasabb formátuma, és amire azt mondtam, hogy „Jézus Mária, ezt hogy lehet megcsinálni?” Tehát rögtön jelen van az izgalom. Majd a következő lépés az, hogy körülnézek a kollégáimon, akikkel csináljuk, és megnyugszom, mert hála istennek a szakma legjobbjaival dolgozhatom együtt.

Mi mást kérhet még az ember?!

story.hu: Esetében a Forma–1-et…

P. L.: Nagyon is igaz! Ebből az általam említett 40 évből több mint két évtizeden keresztül a Forma–1 az életem része volt. Bár több mint másfél évtizede ezt a fejezetet becsuktam, de az ember a mániáiról nem tud lejönni. Azóta is folyamatosan követem a Forma–1 eseményeit. A családom mindebből annyit tapasztal, hogyha szombaton időmérő edzés vagy vasárnap verseny van, Lacinak muszáj találnia valamilyen készüléket, ahol ezeket követheti. Amikor Fischer Gábor megkeresett az ötlettel, hátra hőköltem, mert ez valami olyan, amit már rég eltemettem magamban. Pedig gyönyörű két évtizede volt az életemnek, és közben elképesztő kalandokat éltem meg!

Amikor elkezdtem közvetíteni a Forma–1-et, még bőven szocializmus volt. Gondoljon bele, mit jelentett akkoriban elutazni mondjuk Dél-Afrikába egy futamra! Ez egy olyasfajta kultúrsokk volt, amit tulajdonképpen a mai napig nem emésztettem meg, mert a szürkeségből a színek kavalkádjába érkeztünk.

Aztán teltek-múltak az évek, szervezhettem a Magyar Nagydíjat, élhettem a Forma–1 mindennapjait mindenféle kapacitásomban. És azt gondoltam több mint 20 év után, hogy ez egy gyönyörű utazás volt, és ugye a bulit akkor hagyjuk ott, amikor még jó... Szóval ezt lezártam magamban.

Amikor Gábor előrukkolt ezzel az ötlettel kb. egy pillanatig sem gondolkodtam, és azt mondtam: miért is ne?

story.hu: Többször is említette a korát, hogy megtiszteltetés, hogy ennyi idősen is szükség van önre. Mennyit tesz azért, hogy szellemileg és fizikailag is formában tartsa magát?

P. L.: Ez egy remek kérdés. Megmondom, miért. Ezek a produkciók őrült drágák, tehát nem engedhetem meg magamnak, hogy elfáradjak, lebetegedjek!

Az elmúlt évtizedek alatt megtanultam, hogy mindig fent kell lenni, és nem mondhatom azt, hogy elnézést, ma ez nem megy.

Ehhez viszont – pláne egy bizonyos kor után – oda kell figyelni az életmódra. Idestova 12 éve kitaláltam egy emberkísérletet, aminek az alanyának saját magamat jelöltem ki. Kipróbáltam, mennyi ideig megy, hogy pihenőnap nélkül mindennap sportolok. Nos, ez a mai napig tart... Nincs olyan 24 óra, amikor minimum fél órát – több lehet, kevesebb nem – ne edzenék.

story.hu: Elfoglalt, hisz rengeteget dolgozik, forgat, mellette sportol. Jut idő a családra?

P. L.: Nem tudok úgy eltölteni 24 órát, hogy valamilyen formában ne érintkeznék a gyerekeimmel…

story.hu: Meséljen róluk egy kicsit. Itthon vagy külföldön vannak? Milyen a kapcsolatuk?

P. L.: A lányom, Julis sok-sok éve Norvégiában dolgozik biztonságpolitikai kutatóként. A nagyobbik fiam, Vilmos a Trinity College harmadéves hallgatója elméleti fizika szakon. A legkisebb fiam, Vince most nyáron múlt 17 éves, és már vizsgáljuk az egyetemeket, nézzük, melyik lenne az, amelyik őt igazán érdekelné, és ahova járni szeretne. Valószínűleg jövőre már ő is egyetemistaként fog létezni. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy imádom a gyerekeimet.

Velük együtt lélegzem, létezem, és tényleg nagyon szoros kapcsolatban vagyunk egymással. És azt mondom, hogy szülőként, Anikóval (Marsi Anikó – a szerk.) együtt, úgy nézhetünk rájuk, hogy „ez eddig rendben van”

Mind a három gyerekem három nyelven beszél. Vannak céljaik, amikért küzdenek. És a legnagyobb megnyugvásunkra létezik a tracker (nyomkövető – a szerk.), így folyamatosan látjuk, hogy hol vannak. Amikor például a nagyfiamnál azt látom, hogy vasárnap este 10-kor is benn ül az egyetemen, a könyvtárban, akkor értem, hogy az elmúlt négy félévben miért ő lett mindig az évfolyamelső.

story.hu: Ez nevelés kérdése vagy szülői minta?

P. L.: Nem tudom, hogy kell gyereket nevelni. De azt tudom, hogy a gyerekek csodálatos, hiperértelmes megfigyelők, és ami jót látnak a szülőjüktől, azt lemásolják, elveszik.

Nekem életem legnagyobb kalandja az, hogy van három gyerekem.

story.hu: Hogyan töltenek időt együtt? Mi a közös program?

P. L.: A kisebbik fiammal mostanában folyamatosan abban vagyunk, hogy melyik egyetemre menjen. Ez megint egy izgalom, hiszen ezt már végigéltem a lányommal, a nagyfiammal. Ez most újra egy hatalmas élmény.

A nagyobbik fiam néha hazajön Magyarországra, de néha én meg az anyukája repülünk ki hozzá, és akkor együtt vagyunk.

Most legutóbb, amikor kiugrottam hozzá pár napra Dublinba, rögtön másnap reggel már együtt mentünk futni. Ezek azért zseniális élmények. Látni, hogy mennyire otthonosan mozog abban a városban! És most ugyanazt csinálja velem, amit én csináltam vele, amikor még kicsi volt, és én tanítottam futni őt.

Folyamatosan néz, les! Mondom, „ne engem nézzél!” Mire ő, hogy „jó-jó, csak figyelek.” Már ő akar gondoskodni az öregemberről, fordult a kocka… Pedig még mozogna a lábaim, na! (nevet)