Saját kézműves pékségével új fejezetet nyitott az életében, és boldogan meséli, hogy a férjével közös vállalkozás csak még szorosabbra fűzte kapcsolatukat. Őszintén elismeri, a családban nem minden ilyen tökéletes: húgával, Gabival hónapok óta tart köztük a mosolyszünet.

Friss kenyérillat, új álmok és egy szerelem­projekt, amelyben hétévnyi közös élet és tapasztalat érett vállalkozássá. Tóth Vera és férje, Pauli Zoltán nemrég nyitották meg első közös vállalkozásukat, egy kézműves pékműhelyt, amellyel nemcsak szakmailag, hanem a magánéletükben is új szintre léptek. Bár palkonyai életükről továbbra sem mondtak le, most minden energiájukat új, fővárosi üzletükbe fektetik.

„Leosztottuk a szerepeket”

A zene mellett egyre nagyobb szerepet kap Vera életében a gasztronómia. Bár édesanyja révén gyerekként sem volt idegen számára a vendéglátás világa, igazán férje mellett szeretett bele ebbe a hivatásba. Közös álmuk pedig villámgyorsan valósággá vált: néhány hónap alatt megszületett a Verás by Palkonyha, amely ma már kapcsolatuk egyik legfontosabb közös projektje. „Tavaly októberben eladták a fejünk fölül a budapesti albérletünket, ezért új lakás után néztem. Őrmezőn találtuk meg a második otthonunkat, alig pár lépésre az üzlettől. Februárban már arról beszélgettünk a férjemmel, hogy milyen jó lenne egy pékséget nyitni, amikor megtudtuk, hogy a sarkon lévő cukrászda épp kiadásra vár” – emlékszik vissza a nem is olyan régi kezdetekre Vera.

Lelkesen meséli, hogyan fogtak a szervezésbe, és lett a hétköznapjaik része a pékség. „Minden nagyon organikusan, sors­szerűen alakult. Alig pár hónap leforgása alatt álmodtuk meg a férjemmel közösen a Verás by Palkonyhát. Zoli egy nagyon laza csávó, én viszont elég katonás tudok lenni, ha munkáról van szó. De már a legelején leosztottuk a szerepeket, hogy a pékségben ki miből veszi ki a részét. Ő a termelésrészéért, az alapanyagokért és a termékek előállításáért felel, én pedig az üzletvezetést viszem, a vendégtérért felelek. Bár Zoli néha nem bír magával, és belekotnyeleskedik a dolgaimba, alapvetően nagyon jól működünk együtt, a vállalkozásunk pedig abszolút pozitív hatással van a kapcsolatunkra. Már csak azért is, mert most sokkal többet találkozunk, mint a hét évünk alatt eddig bármikor. Korábban volt, hogy hetekig nem is láttuk egymást, de most szinte minden napunkat együtt töltjük. A pékség szó szerint egy igazi szerelemprojekt számunkra!”

Segítséget kért a Cápától

Az énekesnő nem titkolja: nem csupán új kihívást keresett, olyasmit szeretett volna létrehozni, amivel nyomot hagy maga után. Ő és férje is komolyan hisz a pékség jövőjében, ezért már most nagy terveik vannak. „Negyven fölött szerettem volna valami igazán maradandót alkotni. Úgy gondolom, eddig sem lazsáltam, és sok emlékezetes dolgot vittem véghez, de teljesen más, amikor kétkezi munkával foglalkozik az ember. A Verás számunkra nemcsak egy hóbort, egy ideiglenes projekt, a pékséggel hosszú távra tervezünk. A későbbiekben franchise-láncot szeretnénk belőle csinálni, amivel kapcsolatban egyébként már több tekintélyes szakemberrel is beszélgettem. Még a Cápák között című műsor egyik befektetőjétől, Varga Esztertől is kértem üzleti tanácsot.”

Vera azt is elárulja, hogy az üzlet számára belépő egy civilebb, nyugalmasabb életbe. „A színpad mindig az életem része lesz, de a nagy pörgés mellett szükségem van az elcsendesedésre, a visszavonulásra is. Arra, hogy elfeledkezzek róla, hogy ismert ember vagyok, és csak úgy létezzek a világban. Most úgy érzem, egyensúlyba került az életem.”

Megnyitó a család nélkül

Bár a pékség megnyitása mérföldkő volt az életében, öröme nem lehetett teljes. „Abszolút támogatott a családom az új törekvéseimben, bár a megnyitóra sajnos nem tudtak eljönni a szüleim. Édesanyámnak nemrég csípőprotézis-műtétje volt, még elég nehezen mozog, de amint felépül, az első útjuk a pékséghez fog vezetni apukámmal. Ami pedig a testvéremet illeti, hónapok óta nem beszélünk egymással. Legfeljebb édesanyámon keresztül szerzek tudomást Gabiról. Nekünk mindig is hullámzó volt a viszonyunk, úgyhogy a szüleink szinte már hozzászoktak, hogy néha tolmácsolni kell közöttünk. De egyszer csak újból felvesszük a kapcsolatot, és mintha mi sem történt volna, megy minden a maga útján. Éppen ezért nem is izgulom túl a dolgokat.”