Címlapsztori

Kincsvadász-rajongó lett a szakma sztárja, Virág Judit

Fertőszögi Péter és Virág Judit százmilliós kimcset találtak együtt Fotocentral / Schumy Csaba
Fertőszögi Péter és Virág Judit százmilliós kimcset találtak együtt

A Kincsvadászok egyik legkedveltebb kereskedője és a neves galériatulajdonos régóta jóban van. A TV2 sikerműsorának indulása óta azonban még jobb szívvel gondolnak egymásra. Ennek pedig egy oka van, Kelen Anna.

A Kincsvadászok sztárja számára hivatása egyik jeles képviselője, Virág Judit a sztár, akihez több évtizedes munkakapcsolat fűzi. „Még a kilencvenes években ifjú művészettörténészként elmentem egy aukcióra, amit Judit vezetett. Elképesztő élmény volt – meséli Fertőszögi Péter. – Mondhatni, forradalmasította itthon az árverésvezetést. Megtöltötte élettel, egyfajta show-t csinált belőle, mindeközben hihetetlenül felkészült volt. Emlékszem, tátott szájjal figyeltem, és arra gondoltam, én is ilyet szeretnék csinálni.”

Ha elvesztesz egy Csontváryt

Judit már-már elpirul a dicsérő szavak hallattán. „Egy francia árverésvezetőtől tanultam, én akkor éreztem ugyanezt – szerénykedik. – Szakmaiság, személyiség, gyors reflexek és empátia, talán ezek a legfontosabb tulajdonságok ebben a szakmában.

Hiszen aki éppen lemaradt mondjuk egy 460 milliós Csontváry-festményről, az valószínűleg nem a legnyugodtabb lelkiállapotban van.

Ezeket észre kell venni, és ilyenkor érdemes egy apró gesztust tenni az illető felé. Persze ettől nem illan el a dühe, mégis sokat jelenthet egy mosoly vagy egy biccentés.”

A nagy fogás

Mint kiderül, Judit és Péter munkakapcsolatának egyik nagy pillanata is egy nagy értékű festményhez fűződik. „A kétezres évek elején csináltam egy lakásgalériát a saját otthonomból. Azzal is foglalkoztam, hogy ha valaki megkeresett nagy értékű képekkel, én a legmegfelelőbb aukciósházhoz közvetítettem a tárgyat – idézi fel a történetet a kincsvadász. – Ekkoriban teljesen véletlenül rátaláltam egy 1906-ban festett, korai Perlrott Csaba alkotásra. Azonnal felhívtam Juditot, hogy jöjjön és nézze meg.

Emlékszem, miután kijöttünk a lakásból, el voltunk ájulva, s nem hittük el, mit találtunk! Ez a remekmű – véleményem szerint – ma a magyar festészet száz legértékesebb darabja között van. Az értéke nagyjából kilenc számjegyű. Tehát valóban igazi kincs.”

A későbbiekben is rendre keresztezte egymást az útjuk. „Amikor nagyjából 15 évvel ezelőtt elindítottam a KOGART-nál a becsüs tanfolyamot, szükségem volt egy gyakorlati helyre, és elmentem Juditékhoz, hogy dolgozzunk együtt, így is lett. Hosszú éveken keresztül a galériájukban folyt az oktatás gyakorlati része” – magyarázza Péter. „És a kollégáim közül jó néhányan jártak Péter óráira – veszi át a szót Judit –, egyöntetűen áradoztak róla! Rendkívüli képességei vannak oktatóként. Olyan játszi könnyedséggel, szórakoztatóan, mégis tényszerűen tudja átadni a tudását, mintha az a világ legegyszerűbb dolga lenne.”

„Az elegancia a zsigereiben van”

A galériatulajdonos egyik legfontosabb munkatársával, a lányával Péter jelenleg is együtt dolgozik. Kelen Anna, a TV2 sikerműsorának műtárgyszakértője visszatért édesanyja mellé a szülési szabadsága után. „Ahogy a Kincsvadászok többi szereplője, Anna is egyre jobban nyílik ki a kamera előtt, hiszen mostanra jókora rutint szerzett. Ő valamivel visszahúzódóbb személyiség, mint én. De a munkában pont annyira maximalista. Nagyon büszke vagyok rá – vallja meg Judit. – Én magam is nagy rajongója vagyok a Kincsvadászoknak,

azt hiszem, Pétertől lehet a legtöbbet tanulni a kereskedők közül a műsorban.”

A visszafogott úriember híré­ben álló kereskedő hozzáteszi, véletlenül sem szabad az elfogult anyai szív számlájára írni ezeket a szép szavakat. „Annát valóban mindenki szereti – mondja immár Péter. – Sugárzik belőle a felkészültség, az intellektus és a kedvesség. És az a fajta elegancia, ami nem tanulható, hanem a zsigereiben van, mert az édesanyjától hozza.”

Ezt egy életen át kell játszani

Virág Judit és Fertőszögi Péter egyetértenek abban, nekik nem munkájuk, hanem hivatásuk van. Teljesen elképzelhetetlennek tartják, hogy egy napon lehúzzák a rolót és hátradőlve élvezzék a nyugdíjas éveiket.