Címlapsztori

Mi lesz Brasch Bencével és a kisfiával a válás után? Megszólalt a szakértő

Brasch Bence igyekszik a legjobb apa lenni Fotocentral / Birton Szabolcs
Brasch Bence igyekszik a legjobb apa lenni

Brasch Bence, úgy tűnik, egyedülálló apuka lett. Öröm az ürömben, hogy a válása miatt talán sokkal több időt tölt majd kettesben a kisfiával, ami a szakember szerint a megszokottnál szorosabb köteléket eredményezhet közöttük.

Brasch Bence tavaly a legnagyobb titokban megházasodott, ám azóta úgy tűnik, feleségével külön utakon folytatják. Volt párjával, Gál Réka Ágota színésznővel és 15 hónapos közös kisfiukkal mindössze másfél évig alkottak egy családot. A pletykák szerint hűtlenség okozta a kenyértörést, de a szaftos részletek helyett lapunk sokkal inkább arra kíváncsi, hogy egy 35 éves, pályája csúcsán lévő színész, aki hirtelen lett férj, édesapa és most váratlanul egyedülálló szülő is, vajon hogyan tud új életet kezdeni, a karriert és az apaságot egyensúlyba hozni.

Merjen segítséget kérni!

Dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus volt segítségünkre a téma kapcsán, aki azzal kezdi, mi az első és legfontosabb lépés, amin Bence egyébként minden bizonnyal már túl is van.

„Ott kezdődik minden, hogy az apaszerepet ne nyűgnek, kötelességnek, feladatnak élje meg egy férfi, akkor sem, ha egyedül van, hanem kapcsolodási lehetőségnek, ami örömforrás a számára. Ez a lényeg. Ugyanis ez a kardinális változás elsőre tűnhet rossznak, nem komfortosnak, de ez egy folyamat. Sok idő, amíg megszilárdul egy apában, hogy az identitásának a része, hogy gyereke van.”

A második lépésről így beszél a szakember:

A gyászidőszaknak is kell időt adni. Elengedni, meggyászolni, hogy egy családot alkottak, hogy ezt nem tudták egyben tartani, s mindemellett a régi énjét is meg kell gyászolnia, el kell engednie. És el kell fogadnia az átalakulást, hogy már kettecskén vannak a fiával.

Alapvetően a válást úgy tudja feldolgozni, ha nem folyamatosan azon rágódik, hogy mi és miért történt. De mindeközben fontos az is, hogy merje megélni az érzéseit, merjen beszélni róluk, és merjen segítséget kérni is. Értem ez alatt a családot, barátokat, vagy akár pszichológust.”

Pár napja robbant a hír, hogy véget ért Brasch Bence és Gál Réka Ágota házassága Fotocentral / Schumy Csaba
Pár napja robbant a hír, hogy véget ért Brasch Bence és Gál Réka Ágota házassága

A jelenlét a fontos

A szakemberrel beszélgetve hamar egyértelmű lett számunkra, hogy bármilyen abszurdan is hangzik, a válásnak akad jó oldala is. Azáltal, hogy Réka és Bence továbbra is közösen nevelhetik a kisfiukat, a színész minden bizonnyal sokkal több minőségi időt tölthet majd a gyermekével.

Ki merem jelenteni, hogy ilyen esetekben, amikor valaki egyedülálló apuka, sokkal erősebb apa-gyerek kapcsolat tud kialakulni, mint egy hétköznapi édesapa esetében, aki ha hazaér, jó esetben lefürdeti és betakargatja a gyerekét.

Ugyanis a gondoskodás, a szeretet, a közös időtöltés, az élmények a mély, biztonságos kötődés alapjai. A gyerek megtapasztalja az apa jelenléte által, hogy az anyukája mellett az apukája is ugyanúgy meg tudja őt nyugtatni, és ugyanúgy bízhat benne is” – vélekedik a pszichológus.

Nem sérül a gyerek?

Azt is megtudtuk, hogy Bence kisfia talán nem sérül a szülei válása miatt. Legalábbis egyelőre.

„Természetesen attól, hogy mindössze másfél éves egy gyermek, még érzékeli a változást maga körül, csak nem tudja verbalizálni mindezt. Ugyanakkor egy gyerek nem fog sérülni, ha minden kiszámítható körülötte.

Ha szeretet és gondokodás veszi körül mindkét szülőnél, akkor az, hogy anya és apa nem élnek együtt, nem feltétlenül hordozza magában a sérülés következményét. Ha a gyerek feje fölött nincs veszekedés, nem sérül.

A gyerek attól sérül, ha magára marad a sérelmeivel, és ha nem tud kapcsolódni, nem tud kötődni. De ha apa és anya is jelen van, nem csak fizikailag, lelkileg is, akkor biztonságban érzi magát és egészségesen fejlődik.”

Ne adja fel magát egyetlen szülő sem!

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az egyedülálló apaság mennyire veszélyezteti a karriert?

„Semennyire. Nem mondom, hogy nem nehezebb az átlagosnál, de ha – mint már említettem – az apa mer segítséget kérni a családtól és a munkáltatótól is, és el tudja magát fogadni ebben a kettős szerepkörben, akkor a megfelelő stratégia kidolgozása után a kettő összeegyeztethető és működőképes” – mondja dr. Makai.

Nagyon fontos, hogy ne adja fel magát egyetlen szülő sem, ne fojtsa el azt, ami számára fontos, hanem találja meg magát a szerepeiben!

Brasch Bence sokáig a Vígszínház Társulatának tagja volt, itt ismerkedett meg kisfia édesanyjával is. Most az Erkel Színház csapatát erősíti. A képen a színész a Barátom, Harvey című színdarab bemutatójában látható még a Vígszínházban Fotocentral / Olajos Piroska
Brasch Bence sokáig a Vígszínház Társulatának tagja volt, itt ismerkedett meg kisfia édesanyjával is. Most az Erkel Színház csapatát erősíti. A képen a színész a Barátom, Harvey című színdarab bemutatójában látható még a Vígszínházban