Áprilisban ünnepelte 25. házassági évfordulóját Varga Izabella és férje, Lendvai Zoltán rendező. Az ezüstlakodalmuk egy olyan közös történet ünnepe, amelyet szeretet, kitartás, humor és rengeteg közösen megélt élmény formált az elmúlt bő három évtizedben.

Hogy mikor találkoztak először, nehéz megállapítani, ugyanis erre a történetre mindketten máshogy emlékeznek… „Ő akkoriban a veszprémi színházban rendezett, és páran lejöttek megnézni Zalaegerszegre egy darabot, amiben narancssárga overallban táncoltam. Ő úgy emlékszik, hogy akkor bemutattak egymásnak, beszélgettünk is, de nem így van, csak ő látott, én őt nem.”

Sosem volt fényesebb tűzhely

Az igazi közeledést egy egészen hétköznapi pillanat hozta el. „A kecskeméti színházhoz kerültünk mindketten, mondhatjuk, hogy munkahelyi barátok voltunk. Beszélgettünk olykor, majd egy házibuliban csúnyán kifutott a tej, én meg elkezdtem sikálni a tűzhelyet. Zoli odajött segíteni, és úgy három órán át tisztogattuk a tűzhelyet. Sosem volt fényesebb! Talán itt kezdődött. Azon a nyáron a társulattal Kapolcson léptünk fel, Zoli is jött, ezután én hazautaztam a Vajdaságba a szüleimhez. Egyszer csak Zoli üzent, hogy jön hozzám, várjam a busznál. Ott, a megállóban csókolóztunk először, itt kezdődött a szerelmünk” – mesélte Varga Izabella. Egyikőjük sem élt korábban együtt senkivel, mégis hamar összeköltöztek egy kecskeméti kis garzonban. Szép évek voltak, sokat dolgoztak, utaztak, színházba, moziba, bulizni jártak… Ahogy a színésznő fogalmazott: „Az a kisbetűs szerelem volt, ez a mostani a nagybetűs, működő, kielégítő szerelem.”

Nem volt alaptalan az aggodalom

Nem egyszerre kaptak meg mindent, hanem lépésről lépésre haladtak előre, közös célokat kitűzve maguk elé. Izabella találó hasonlattal írta le a házasságukat: „A házasságunk olyan, mint a kertünk, folyamatosan építjük, szépítjük.” Ez a mondat talán tökéletesen összefoglalja mindazt, amit az elmúlt 25 év jelentett számukra.

Az út azonban nem volt mindig akadálymentes. Kapcsolatuk elején hosszú éveket vártak a házasságkötéssel. Ennek oka egy mély és őszinte félelem volt Izabella részéről. „Az én családomban kétféle nő él: az egyik azonnal teherbe esik, a másik rettenetesen nehezen, vagy nem is képes rá. Én nem tudtam, hova tartozom, így eldöntöttem, amíg nem leszek várandós, férjhez sem megyek. Nem akartam tönkretenni Zoli életét, aki vágyott a családra, azzal, hogy nem tudok neki gyereket szülni. Nem mentem volna hozzá, és ma minden bizonnyal nem lennénk együtt, ha nem tudok teherbe esni.” Aztán a kapcsolatuk kezdete után hét évvel megszületett Anna, rá a hetedik évben pedig Sári.

Megküzdöttek a kihívásokkal

Hogy mi a kapcsolatuk titka, arra a színésznő korábban így válaszolt: „Hogy nem hagytuk ellaposodni, mindig építkeztünk. Valóban olyan, mint a kertünk. Minden évben hozzáteszünk valamit, új virágágyás, öntözőrendszer, aztán egy fészer, kerítés… Hat évig kis garzonban éltünk, aztán a szerelmünk egyik csúcspontján házasodtunk össze, jött Anna, Budapestre költöztünk, jött Sári, vidékre költöztünk egy házba, közben megéltünk számos szakmai sikert is. Mindig együtt terveztünk, ezeket együtt valósítottuk meg, ez mind-mind felfelé viszi a kapcsolatot, így lehet építkezni. És mi minden szakaszt kiélveztünk, ráadásul jól időzítettük a dolgokat, ez a titok.”

A hosszú házasság egyik legnagyobb kihívását a sok külön töltött idő jelentette. Zoltán rendezőként gyakran dolgozott vidéken vagy külföldön, így a család életének állandó része lett a távollét. „Kétlaki életet élünk, ezt nem tudom megszokni” – fogalmazott szinte minden interjújában őszintén a színésznő. Ugyanakkor éppen ez tanította meg őket arra, hogy megbecsüljék a közösen töltött pillanatokat. Együtt rendbe tenni a kertet, leülni a teraszra egy pohár bor mellett, vagy egyszerűen csak beszélgetni – ezek a hétköznapi percek váltak igazán értékessé számukra, no meg a lányaikkal töltött idő. A humor és a bizalom szintén fontos alapkövei a kapcsolatuknak, és valóban, még csak pletykaszinten sem röppent fel olyan hír, hogy gond lenne közöttük. Az ő történetük inkább azt bizonyítja, hogy a tartós házasság nem a véletlen műve, folyamatosan gondozni kell – akárcsak egy szépen virágzó kertet. Huszonöt év után pedig talán nincs is szebb bizonyíték arra, hogy náluk ez a kert ma is virágzik.