Amióta megszületett a kislánya, Lenka, érthetően fenekestül felfordult az élete. Mint Lola a Storynak meséli, már túl vannak a kezdeti ijedségen, és igaz, hogy volt már ennél sokkalta kipihentebb is, ám az kétségtelen: ez a valaha volt legszebb időszaka.

A kis Lenka már féléves elmúlt. Édesanyja szerint egy igazán mosolygós, jó kedélyű kislány, akivel könnyű otthonról elindulni, mert szívesen van emberek között. „A nővérem gyakran csodálkozik rá arra, hogy Lenka milyen nyugodt baba. Tényleg szerencsések vagyunk vele, megkönnyíti a dolgunkat. Bár azt nem mondom, hogy nem vagyok fáradt” – kezdi mosolyogva.

Legnagyobb álma vált valóra

Lola az elmúlt több mint húsz évben megállás nélkül dolgozott, építette a karrierjét, folyton úton volt, így a szülés után beletelt némi időbe, hogy megszokja a változást. És hogy hogyan éli meg az anyaságot? Milyen otthon lenni a kicsivel? A válasza, hogy ez élete legboldogabb időszaka, és senkivel sem cserélne! „Anya vagyok, gyereket nevelek, közben viszem a háztartást, tehát főzök, mosok, takarítok, és én ezt most rendkívül élvezem! – újságolja vidáman. – De az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy régóta vágytam erre…

Nem titok, meséltem róla, hogy engem sokat piszkáltak azzal, mikor megyek már férjhez, mikor lesz már gyerekem.

Miközben ugye ez nem csak rajtam múlott. Harmincöt elmúltam, amikor találkoztam a párommal, és hál’ isten, semmiről nem maradtam le. Tehát szerintem a példám is mutatja, hogy tessék abbahagyni a harminc év feletti nők folyamatos emlékeztetését, miszerint ’ideje lenne belehúzni’ – hangsúlyozza. – De visszatérve, valószínűleg azért is tudom ennyire megélni az anyaságot, mert ezzel az egyik legnagyobb álmom vált valóra.”

„Nincs bébiszitterünk”

Amint lehetett, a kislányával elindultak otthonról, ami utólag is egy jó döntésnek bizonyult. „Szerveztem előre közös sétákat, kávézásokat a barátnőimmel, egyrészről, hogy Lenka szokja, hogy kimozdulunk, illetve, hogy más emberekkel is találkozzon. Valamint azért, hogy én is kiszabaduljak kicsit a négy fal közül. Arra is elég hamar ráéreztünk, hogy kettesben utazunk a kocsiban – ha sírni kezdene hátul, a gyerekülésben, csak eléneklek egy Gryllus-dalt, és azonnal abbahagyja –, vagy hogy elmegyünk bevásárolni. Persze ezek nem hosszú idők. De ahová csak lehet, elviszem magammal. Ha pedig nem tudom, akkor a férjem átveszi.

Nagyon jó apuka, jól bánik a kislányunkkal. Ketten oldunk meg mindent, ugyanis bébiszitterünk nincs…

Nem hiszem, hogy egyelőre meg tudnánk azt ugrani lelkileg, hogy egy idegenre bízzuk a lányunkat. Meg hát tudunk szólni a nővéremnek, ha segítségre van szükségünk.”

Heti két edzés belefér

Ahogy Lola az életükről beszél, kiérződik, mennyire jól van lelkileg és fizikailag is. És amikor ezt megjegyezzük neki, amellett, hogy abszolút egyetért, hozzáteszi, természetesen neki is vannak nehezebb, fárasztóbb napjai. „Néha még a mécses is eltörik… De sokkal elnézőbb lettem magammal szemben. Vagy akár a testemmel kapcsolatban! Utólag nem is értem, hogy lehettem annyira szigorú, kritikus, mondjuk, amikor a tükörbe néztem. Az elmúlt két évben végigcsináltam egy kilenc hónapos felkészülést a Sztárboxra, majd következett kilenc hónap várandósság, aztán szülés és regenerálódás. Tehát egy csoda, amit a testem végigcsinált. És őszintén, mit számít, hogy most egy vagy két ruhamérettel nagyobb vagyok, mint voltam a szülés előtt?! Emlékszem, megfogadtam, hogy amint lehet, visszanyerem az alakom. Nos, az elhatározás és a kitartás megvan hozzá, csakhogy az élet folyton közbeszól… De így is járok hetente kétszer edzeni. Ami ugyan egy kínszenvedés, konkrétan úgy vonszolom el magam a terembe, viszont tudom, hogy kell, és hogy minden szempontból jót tesz.”