Az író idén lenne 90 éves, miközben halálának is 20 éve már. A gyerekei azt mondják, az édesapjuk meséi, születésük történetei mindennap velük vannak.

Gyerekei, Lázár Zsigmond és Fruzsina számára Lázár Ervin soha nem a nagy meseíró volt, hanem olyan édesapa, akinek mindene a családja, aki imádta őket, akikért minden áldozatra kész volt.

Mi nem úgy nőttünk fel, hogy úristen, az apukánk híres író, egyszerűen az volt a természetes, hogy meséket ír, miközben szeretetteljes, játékos, végtelenül nyitott, jó humorú ember volt, aki mindenből történetet varázsolt

– meséli lánya, Fruzsina.

Kiderült, ki az apukájuk

Az első igazi döbbenet az iskolában érte őket. Az olvasókönyvben egyszer csak A kék meg a sárga meséhez értek, és a tanító néni megkérdezte: „Na gyerekek, ki írta ezt a mesét?” Zsigmond nem tudta. „Hát az apukád!” – mondták neki. A kisfiú otthon teljes komolysággal megkérdezte az apját: „Apu, tényleg te írtad A kék meg a sárgát?” – „Igen” – felelte nevetve az író. „Több mesét is írtál már?” „Igen, írtam már egy párat” – mondta, pedig addigra már az egész ország ismerte a nevét.

Lázár Ervin különös jelenség volt. Az olvasók sokszor teljesen másmilyennek képzelték, mint amilyen a valóságban volt. Ő maga is nevetve mesélte, hogy akik csak az írásait ismerték, rendszerint magas, vékony, szemüveges, halk szavú embert vártak az író-olvasó találkozókon. Ehelyett megjelent egy robusztus, erős, „hentes formájú” férfi, ahogy saját magát jellemezte.

Volt egy osztálytársam, aki meg volt győződve róla, hogy az apukám vadász. Tényleg volt benne valami medveszerű

– meséli Fruzsina.

Gyerekek ihlették a meséket

A gyerekek számára azonban nem a külseje maradt a legerősebb emlék, hanem a humora és a figyelme. Minden apró mondatot meghallott, a gyerekek elszólásait, furcsa szavait kincsként gyűjtötte. Így született például Mikkamakka is. Az egyik unokatestvérük kicsiként Miska macska helyett Mikkamakkát mondott. Berzsián alakja is egy gyermeki félrehallásból lett.

A költő Berzsenyi Dániel képe ott lógott a péceli lakásunk falán, a konyhában, azt mondtam rá, hogy csúnyán néz Berzsián.

Az öccse pedig egyszer lerajzolt egy különös lényt. „Megkérdezte tőle apu, hogy mi ez, és azt mondta: tüskés varabin. Apu először komolyan elhitte, hogy létezik ilyen állat. Elővette az összes állatos könyvet, hátha megtalálja a tüskés varabint. Természetesen nem létezett. Később mesét írt belőle.

Mindig azt mondta: nem az ő gyerekei mondanak különleges dolgokat, minden gyerek ilyen fantasztikus. Csak figyelni kell rájuk. És ő figyelt.

Éjszaka írt

Eleinte a Veres Pálné utcában négyen éltek két szobában, így nem volt könnyű dolga az írónak az alkotáshoz.

Nekünk, gyerekeknek otthon soha nem kellett lábujjhegyen járnunk amiatt, hogy az apu ír. Sőt. Megvárta, míg elalszunk, és csak akkor ült az írógép elé. Nem az volt, hogy nekünk csendben kellett lenni, ő alkalmazkodott hozzánk.

Később, amikor egy négyszobás lakásba költöztünk a Lónyay utcába, ott már könnyebb lett számára az írás. Bár az otthonunk úgymond átjáróház volt, nagyon sokan megfordultak nálunk. Rokonok, barátok, szomszédok, írók, költők egymásnak adták a kilincset.” Kézdy György színész is nagyon jó barátja volt.

Könnyen barátkozott

Arról, hogy egyébként milyen barátságos ember volt, él egy vicces történet. „Épp egy barátjához tartott busszal az Andrássy úton. Beszélgetésbe elegyedett az utasokkal, majd mindenkit meghívott Kőbányai György újságíróhoz.”

A legendák, a történetek az író halála után is tovább élnek, már a gyerekei mesélik. Zsigmond és Fruzsina is jól tudnak mesélni, de nem követték édesapjukat, nem lettek meseírók.

Zsigmond öcsém ügyvéd lett, így beteljesítve a szüleink álmát. Szerintük ugyanis a jogászi pálya volt akkoriban az ’ászszakma’.

Én újságíró lettem, eredetileg pszichológiát szerettem volna tanulni, de a szüleim lebeszéltek róla, mert a jogi pályát komolyabbnak tartották. Még mindig sajnálom, hogy nem álltam ki határozottabban az álmaim mellett.”

Lázár Ervin húsz éve nincs köztünk, de meséi, A Négyszögletű Kerek Erdő, a Mikkamakka, a Berzsián, a Szegény Dzsoni és Árnika, a Tüskés Varabin velünk maradtak, ma is érvényesek. Szeretetről, emberségről, kíváncsiságról, humorral túlélhető nehézségekről szólnak, amire ma is nagy szüksége van kicsiknek és nagyoknak.