Márciusban először a Story magazinnak mesélt arról Horváth Éva, milyen küzdelmes hónapok állnak mögötte. Novemberben katasztrofális motorbalesete volt, amelynek következtében nyílt lábszár- és bokatörést szenvedett, majd egy alattomos baktériumfertőzés miatt kis híján amputálni kellett a lábát.
Éva azonban hallani sem akart a csonkításról, orvosai ezért úgy döntöttek, hogy fixálják sérült bokáját. Így az egyik lába valamivel biztosan rövidebb lesz a másiknál.
„Már semmi nem lesz ugyanolyan, mint a baleset előtt”
– nyilatkozta a beavatkozás után a Story magazinnak, de szó sincs arról, hogy elhagyná magát, elképesztő elszántsággal küzd a gyógyulásért.
Éva napjai azóta is a küzdelem jegyében telnek, de végre már nem a kórház falai között, hiszen néhány hete hazaengedték. A felépülés reményében pedig nemrég egy újabb speciális terápiának vetette alá magát. „Úgynevezett hiperbár oxigénterápiás kezelést kapok. Ez egy alternatív gyógymód, ami az arab országokban, illetve Izraelben jóval elterjedtebb, itthon mindössze három helyen van, és az orvosok sem annyira ismerik. Ez tulajdonképpen azt jelenti, beülök egy kamrába, ahol megemelik a környezeti nyomást, és egy maszkon keresztül százszázalékos oxigént lélegzem be. Ennek számos kedvező élettani következménye van az emberi szervezetre, például sztrók után kifejezetten hasznos lehet a felépülésben. Én a csontvisszaépítő és a baktériumölő hatása miatt vettem igénybe, mert a kórokozó csekély mértékben még mindig jelen van a szervezetemben. És az orvosaim nem szerettek volna több antibiotikumot felírni, mert már így is a túladagolás küszöbén álltam. Bizakodó vagyok a terápiát illetően, egyelőre jók az eredmények, ha előbb találkozom ezzel a lehetőséggel, talán a csontom is megmenthető lett volna” − mondja lelkesen Éva.
Szigorú napirend
De ahogy azt tőle megszokhattuk, sosem vissza, mindig csak előre néz. Esztergomban kezelik, ezért naponta úgy 100 kilométert ingázik, de a szeme sem rebben. „Ez igazán semmiség ahhoz képest, amin keresztülmentem. Reggel 9-től délután 3-ig ülök a kamrában. Bő egy hónapig lesz ez így. Jelenleg még naponta két adagot is kapok. Nem mondom, hogy repül az idő odabenn, de igyekszem hasznosan kitölteni, például olvasni. Miután hazaérek, elvégzem az egyéb feladatokat, gyakorlatokat a lábammal, illetve a különféle alternatív kezeléseket.
Egyébként apukám még mindig velem él, mert a hétköznapokban nem boldogulnék egyedül.”
Nem meglepő, hogy szinte minden percben a gyógyulásra koncentrál, hiszen extra motivációja van, ami valósággal megsokszorozza az erejét. „Remélem, mire újra látom a gyerekeimet, már terhelhetem a lábam – utal a fájdalmas tényre, hogy férje és két kisfia Indonéziában maradt a gyerekek tanulmányai miatt. Utoljára karácsonykor találkoztak. – Bő egy hónap, és megérkeznek, úgyhogy lassan indulhat a visszaszámlálás. Addig mindenképpen szeretnék eljutni fodrászhoz, hogy a vörös helyett újra barnán várjam őket” − mondja nevetve.
Gyógyító piacozás
A naphosszat tartó gyógykezelések után azért egy kis lazításra is időt szakít, igaz, ez nem mindig megy egykönnyen. „Hajlamos vagyok túlpörögni, és minden idegszálammal a gyógyulásra koncentrálni. És ez nem mindig jó. Ilyenkor fülön csípem magam, és azt mondom, türelem! Ezért is mentem el nemrégiben színházba, hogy teljesen kikapcsolódjak. A baráti találkozások is sokat segítenek, ilyenkor elterelődnek a gondolataim. Ami még remek módszer lenne erre, az egy igazi piacozás, az már nagyon hiányzik. Imádtam megfogni az árut, néhány szót váltani az eladóval. Most a bevásárlást apukám intézi, de bízom benne, hamarosan ez is összejön.”
Tengernyi biztató üzenet
Horváth Éva nem titkolja, a legnehezebb időszakban is óriási erőt adott neki az a több száz biztató üzenet, amit közösségi oldalain kapott a követőitől. „Minden támogatás jól jött, nem lehetek elég hálás emiatt. Vannak olyan sorstársaim, akik korábban hasonló helyzetben voltak, és rengeteg praktikus tanáccsal láttak el, amiknek a mai napig hasznát veszem.”
Kiemelt kép, fotók: Schumy Csaba/fotocentral.hu, Archív
