Címlapsztori

Liptai Claudia Árpa Attilának köszönheti bomba formáját

Kiderült, titokban hogyan hatnak egymásra.

Árpa Attila szerint hiába a szólásszabadság és a „légy önmagad” mottó, aki vállalja a véleményét, az a mai világban kereszttűzbe kerül. Mindezt azért gondolja így, mert ha valaki nem ért egyet valamivel, úgy véli, az rögtön bántásnak kikiáltja az elhangzottakat. Ettől függetlenül ő akkor is szereti nyíltan vállalni a véleményét.

Viszont mára megtanulta, hogy csak akkor mondja ki, mit gondol, ha kérik tőle. Sőt, mielőtt kifejtené a véleményét, felhívja rá a másik figyelmét, hogy akkor készüljön fel a kendőzetlen igazságra. Peller Mariann mellett – akitől a napokban kamerák előtt kért bocsánatot – egykor Liptai Claudiát sem kérdezte meg, igényt tart-e a véleményére. Csak egyszerűen megfogalmazta a kéretlen kritikáját. Csodák csodájára utóbbinál mégis jól sült el a dolog.

„Leírtam egyszer egy könyvemben azt, hogy én mit gondolok róla. És azt is, hogy ő volt régen a szexi vörös démon. Aztán a mai napokban – akkor volt 2002-2003 – meg már inkább úgy néz ki, mint egy jóllakott háziasszony. És ez így is volt, így is történt. Akkoriban ezt a body shaminget (testszégyenítés – a szerk.) sem igazán ismertük, de tudod, mi történt?

Vállaltan ennek hatására kezdett el magán dolgozni, és egy fél-egy évvel később a Playboy címlapján szerepelt”

– mesélte Peller Mariann Nagyfiúk című műsorában Árpa.

A színész-producer azt mondja, egyáltalán nem állt szándékában megsérteni Claudiát. Egyszerűen csak kimondta, amit gondol. „Én ezt nem bántó szándékkal mondom soha, hanem valóban ez a véleményem, és ez tud motiváció is lenni. De lehet úgyis felfogni, hogy mekkora egy paraszt, hogy ezt így kimondja” – tette hozzá.

A producer szerint egyébként ez valahol a részéről a szabadság iránti lázadás és a gyermeki én kettőse. Hisz mint tudjuk, a gyerekek is kíméletlenül őszinték tudnak lenni, minden bántó szándék nélkül.

Kiemelt képek: RTL, TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszám!

Kapható a Story tavaszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!