Óriási port kavart A Nagy Duett első élő adásában Hajós András humorosnak szánt beszólása, amikor is arra utalt, Balázs Klári nem tud énekelni. Az epés megjegyzést az énekesnő és férje, Korda György sem hagyta szó nélkül. A pókercsászár különösen felpaprikázta magát az elhangzottakon, és kategorikusan kijelentette, nem hajlandó egy levegőt szívni Hajóssal.
Pedig mindketten ugyanabban a kategóriában jelöltek a szerdán megrendezésre kerülő Televíziós Újságírók Díja átadón. Jó eséllyel közülük kerül majd ki az év férfi zsűritagja kategória nyertese. De az is lehet, hogy Majka nevető harmadikként elhappolja előlük a rangos elismerést. Korda György és Balázs Klári korábban elmondták, amennyiben Hajós részt vesz az eseményen, ők biztosan nem mennek el.
Kerestük a díjátadó szervezőit, hogy megtudjuk, miként reagáltak a kialakult feszült helyzetre, és kinek a részvételére számítanak inkább. „Sajnálattal láttuk a kialakult feszültséget közöttük. Egyikőjük már jóval korábban jelezte, nem tud részt venni az eseményen, így nálunk egészen biztosan nem fognak találkozni a felek” – mondta el a story.hu-nak Kenderessy Szabolcs, a SorozatWiki főszerkesztője, a gála szervezője.
Egyébként a két nap múlva esedékes díjátadón nem kizárólag ez a kategória ígérkezik felettébb izgalmasnak, hanem a női zsűritagok megmérettetése is. Itt ugyanis Rúzsa Magdi csap össze Tóth Andival. Mindkét énekesnő új oldaláról mutatkozott be tavaly a Megasztárban, illetve az X-Faktorban. Ám még egyikőjük győzelme sem borítékolható, ugyanis megeshet, hogy helyettük a harmadik jelölt Liptai Claudia ölébe hullik majd a szakmai elismerés.
Kiemelt képek: Nagy Zoltán/fotocentral.hu; TV2