Nehéz éven van túl Madár Veronika és férje, Richárd. Sok veszteség érte őket, ami azonban a kapcsolatukra pozitív hatással volt: szövetségüket, amely tizennyolc éve tart, minden csapás csak erősítette.
Érzelmi hullámvasút
Háziállataik elvesztése után néhány közeli barátjuk került nehéz helyzetbe, Veronika érzékeny művészlelkét pedig alaposan megviselték a történtek. „Családtagként tekintettem a cicáinkra, akiket három és fél hónap alatt sorban egymás után veszítettem el – sóhajt nagyot Vera. – Richárd szerencsére igazi társként állt mellettem, hiszen tudja, milyen lelkis vagyok. És amikor a barátaink közül is jó néhány ember került nehéz élethelyzetbe, szintén az volt a legnagyobb ajándék, hogy olyan férjem van, akivel igenis le lehet ülni megbeszélni mindent, ami foglalkoztat. Nekem tavaly arra volt szükségem, hogy átbeszéljük a kapcsolatunkat, amit tizennyolc éve szoros kapocs jellemez. Hálásak vagyunk, hogy nemcsak a jóban, de a rosszban is hosszú idő óta mindig kitartottunk egymás mellett.”
Gyógyír a sebekre
A színésznő szerint ez az oka, hogy idén a szokottnál is többször vágyódtak távoli tájakra. „Visszatekintve az elmúlt évünkre, az utazások meghatározták az életünket, egymásból és az élményekből azonban bőven töltekezhettünk. Csodálatos épületeket, lenyűgöző ornamentikákat láthattam, fürödhettem a tengerben, és bevallom, volt, hogy azt éreztem, nem szeretnék hazajönni, annyira fantasztikusan éreztem magam. Életünkben először jártunk Azerbajdzsánban, Szicíliában, Isztambulban, ahol a születésnapomat is megünnepeltük. Majd elutaztunk Kairóba, amit már jól ismertünk, innen pedig úgy időzítettünk, hogy a tizenötödik házassági évfordulónkat már Sarm es-Sejkben töltsük.”
Bazár bazár hátán
Veronika és férje sokadjára sem csalódtak Egyiptom fővárosában, Kairó a szívük csücske, de mostantól Sarm es-Sejk is a kedvencük. „Élnek Kairóban barátaink, velük közösen határoztuk el, hogy autóval fedezzük fel az utat Sarm es-Sejkig. Ám a háborús övezettől nincs messze, így katonai támaszpontokon és ellenőrzéseken kellett átjutunk, a kalandos utazás azonban csak még emlékezetesebbé tette az ittlétünket. Ülhettem ősi, kopt keresztény templomban, kezemben a héber bibliával, jártam sziklába vájt berber és beduin kávézóban, ahol a lemenő nap utolsó sugarai ezer színben pompáztak és festették ezerszínűre a falat. Egy éjszakát pedig a sivatagban töltöttünk, ahová quaddal érkeztünk. Előtte Richárddal szétnéztünk az óvárosban, ami szintén kalandosan indult, mert amíg engem az egyik árus vak macskájának simogatása lefoglalt, addig a férjemet úgy beszippantotta az arab éjszaka, hogy egy pillanat alatt eltűnt mellőlem. Egy parfümboltban találtam rá, ahol épp engem akart meglepni, és alkudozott az árussal.”
Kiemelt kép és fotók: Archív
