Címlapsztori

Belevaló nő Koncz Gábor felesége: nem csak megfőzi a vadkant, meg is nyúzza

Sorsszerű találkozás volt az övék. A feleség annak idején saját készítésű mézeskalácsait árulta a Lehel piacon, amikor a pultja előtt megállt az ország egyik legnépszerűbb színésze.

Ott és akkor végérvényesen belépett Koncz Gábor életébe. Annak pedig már négy éve, hogy hivatalosan is összekötötték az életüket. Koncz Kata annak idején Szolnok megyéből, Kunmadarasról került fel a fővárosba. Egy nagyközségből, amely nem a lehetőségek tárhelye. Időbe telt, amíg feltalálta magát. „Kertes házban nőttem fel. Kislányként hímeztem, horgoltam, kézimunkáztam, sütöttem-főztem, később elvégeztem a sütőipari szakközépiskolát. Miután Pestre kerültem, pékségben dolgoztam. Zombiélet az éjszakázás. Hosszú távon megérzi az ember. De mivel annak a munkának is megvan a szépsége, szerettem. A textil már akkor is jelen volt az életemben. Emberfigurákat öltöztettem. Károly Róbert királlyal díjat is nyertem, kiállították a Nemzeti Múzeumban. Harminc centi magas volt.” Az első mézeskalácsok még otthon kerültek ki a kezéből. Később standja lett a Lehel piacon.

A színész mindig kitűnő lovas volt (Fotó: Török László/fotocentral.hu)

„Egy rugóra jár az agyunk”

Egy nap azután a Lehel téri mézeskalácsos stand előtt feltűnt a legendás színész. „Ismertem a filmjeit. Mondhatnám, azokon nőttem fel. A dunai hajós, a Magyarok, a Fábián Bálint találkozása Istennel ma is nagy kedvencem. Megállt előttem, és elkezdte nézegetni a termékeimet. Puszedlit vett. Mielőtt elköszönt volna, átadta a névjegykártyáját. Azzal be is aranyozta a napomat. Két hét múlva újra jött, és azt kérdezte: ’Mit is vettem múltkor?’ Vicces kedvemben talált. Előkaptam egy nagyobb szatyrot, és telepakoltam neki. Ajándékba kapott egy mézeskalács szívet is. Erre csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy nem hívtam fel őt. Engem ez elég furán érintett. Zavaromban azt válaszoltam: ’Mit mondhattam volna?’” Attól a naptól fogva viszont egyre közelebb kerültek egymáshoz. „Gyakran találkoztunk. Elhívott az előadásaira, és még vadászni is elkísértem őt. Kiderült, hogy ez sem áll távol tőlem. Vaddisznó volt az első közös zsákmányunk. Akkor már tudtuk, hogy egy rugóra jár az agyunk. Kerekítettem rá a szemem, hogy milyen nagyszerű ember. Ő meg az én tudásomon csodálkozott el. Tetszett neki, hogy rendesen megnyúztam a vadkant, és el is tudtam készíteni.”

„A madarak megérzik a szeretetet”

Négy éve házasodtak össze, de már előtte is együtt éltek. A „jóban-rosszban” is elég gyorsan kiderült, hiszen jöttek Gábor gerincműtétjei. Gödi házukban a legteljesebb harmóniában élnek. Ott, a koronavírus-járvány idején készültek Kata első madáretetői. „Gyerekkorom óta erős szálak kötnek a természethez. Másik telkünkön 20 méter átmérőjű tó van, szigettel a közepén, amelyre Gábor gyönyörű vashidat építtetett. Ott még bőven van tennivaló, de már most úgy érzem, az lesz a mi kis nemzeti parkunk. Az élővilág szinte minden fajtája megjelenik ott.” A madarakat különösképpen szereti. Mint mondja, bőven van tennivalója a gödi ház körül, de a Covid alatt hatványozottan érezte, hogy valamiféle alkotómunkára van belső igénye. Ma már csodás madáretetők kerülnek ki a keze alól. De annyira profik, hogy valóságos műalkotás, igazi ékszerdoboz valamennyi. „Akkor vagyok boldog, amikor látom, hogy a kész művem mosolyt csal az arcokra. Kézművesvásárokra szeretnék majd járni, ez az egyik nagy vágyam. A másik: LED-égővel szeretném kivilágítani az etetőket. Most ezen kattog az agyam. Ezt akarom profi mód megoldani – magyarázza. Különböző motívumokkal díszített, színes kis éttermeiben sötétedés után lakmározhatnak majd a madarak, mondom, de Kata már közli is velem: van itt náluk egy egész vadkacsacsalád is, tavasszal itt keltek ki a kertjükben. Vendégségbe jár hozzájuk egy hattyú is. – Ezek a madarak radarszívükkel megérzik, hogy mi szeretettel várjuk őket. Kitüntetésnek venném, ha egy bagoly is ideköltözne végre” – teszi hozzá.

Kiemelt kép és fotók: Birton szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!