Bár a szakemberek még ki-be járnak náluk, minden napra van egy kis javítani, befejeznivaló, ennek ellenére az egész ház ragyog a tisztaságtól. „Bevallom, szeretem, hogy rend vesz körül, sokat takarítok, ami, lehet, az újdonság varázsának is köszönhető… De ha meglátok egy ujjlenyomatot a mikrón, egy foltot a padlón, azonnal el kell tüntetnem – kezdi nevetve a Házasodna a gazda műsorvezetője, Nádai Anikó. – Délelőttönként, amíg a fiúk bölcsiben és iskolában vannak, összepakolok, – persze tudom, hogy ez az állapot addig tart, amíg haza nem érnek… Ők is imádnak itt élni. Annyira praktikusan lett kialakítva a ház, hogy mindenkinek megvan a saját birodalma, ahova el tud vonulni. A közös tér pedig itt van, a ház közepén.”
„Ezt Ani találta ki, mint ahogy mindent” – veti közbe Nádai Anikó vőlegénye, Hajmásy Péter. „Azért nem mindent – tiltakozik Anikó. – Például, hogy legyen konyhaszigetünk, hogy hogyan nézzen ki az étkező, milyen legyen a garázs, azt a párom álmodta meg.” „És ennyi! – folytatja nevetve Peti. – De ez így volt jól. Manapság minden nagyon drága, ahogy a lakberendező is, a szerelmemnek pedig szerencsére fantasztikus ízlése van, letöltött egy tervezőprogramot, és annak segítségével megálmodta, hogyan nézzen ki az otthonunk. És nekem minden ötlete tetszett. Míg mások kapcsolata megreccsen egy építkezés alatt, nekünk egy veszekedésünk nem volt” – jegyzi meg.
Nádai Anikó egyetértően bólogat. „Ha nyernénk a lottón, akkor sem mennénk innen el – mosolyodik el az édesanya. – Nem kell nagyobb, szebb, jobb. Van egy mondás, miszerint az első házat az ellenségednek építed. A mi ellenségünk, úgy hiszem, igen jól járna… Azon túl, hogy a vendégfürdőszobába máshová tennénk a radiátort, illetve ma már tolóajtót csináltatnánk rá, semmi mást nem változtatnánk meg a házban, annyira elégedettek vagyunk. Szeretjük a nagy ablakokat, mert a ház úszik a fényben, a kellemes, otthonos színeket, a hatalmas teraszt, ahol, reméljük, hamarosan vendégül láthatjuk a barátainkat.”
Íme, Nádai Anikó családi háza:
Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu