Címlapsztori

Moncsi, Enci és Andriska soha nem adja ki a másik titkait: „Jó kis hármas a miénk!”

Bár az élet olykor elsodorta őket egymástól, Vásári Mónika, Détár Enikő és Sztárek Andrea negyvenéves barátsága kiállt minden próbát.

Ők maguk sem értik, hova tűnt hirtelen négy évtized, hisz a minap léptek be a Színház- és Filmművészeti Főiskola kapuján. A száguldó időről és a barátságról szól a trió színdarabja is, amely nemes egyszerűséggel a Negyven év munkacímet viseli. Állításuk szerint a darabban nevetésben, öniróniában és meglepetésekben nem lesz hiány.

„Őszinték voltunk egymáshoz”

Adott három színészi ambíciókat dédelgető fiatal nő, becenevükön Enci, Moncsi és Andriska. Az előbbi kettő osztálytárs lett, míg a harmadik egy évfolyammal felettük járt. „Encivel együtt gyakornokoskodtunk a Vígszínházban. Az öltözőnk is közös volt, csodálatos barátság született az összezártságban. Moncsit pedig a volt férjének, Kőszegi Ákosnak köszönhetem. Ákossal évfolyamtársakból nagyon jó barátok lettünk, és amikor udvarolni kezdett Moncsinak, mi is összebarátkoztunk – magyarázza Sztárek Andrea. – Férjhez mentünk, gyerekeket szültünk, vidékre szerződtünk, akkoriban még nem használtunk internetet, nem tudtunk napi kapcsolatot ápolni, aztán az élet újra összehozott minket. Egy barátságnak ki kell bírnia a szüneteket, de az élet fontosabb eseményeinél mindig ott voltunk a másik mellett.” „Időközben Ákossal elváltunk, és tartottam tőle, hogy erre rámegy a kapcsolatom Andriskával, hisz ők mégiscsak előbb voltak barátok, ám nem így történt – veszi át a szót Vásári Mónika. – Inkább elmélyült a barátságunk. Sok mindenen átmentünk, akadtak nehézségek is, de őszinték voltunk egymáshoz, és soha nem adtuk ki a másik titkait. Jó kis hármas a miénk!”

Ha ők hárman együtt vannak, a jókedv garantált

Egy faluban laknak

Mónika hozzáteszi, szerencsére eltérő karakterek, így szakmai rivalizálás sem mérgezte a barátságukat. A szót Enci veszi át. „Moncsival a főiskoláról választottunk férjet magunkat, ugyanúgy két gyerekünk van, hasonló korkülönbséggel, és mindkettőnk házassága harminc évig tartott – sorolja a hasonlóságokat. – Andriskával egy faluban, kétutcányira lakunk egymástól, könnyebb a találkozás. Ráadásul mi éjszakai baglyok vagyunk, olyankor sokat beszélünk.” Sztárek Andrea elárulja, számukra nincs lehetetlen időpont, ha lelket kell önteni a másikba. „Ha baj van, akár éjszaka is autóba pattanunk, és megyünk lelkizni, segíteni. Amikor például Enikő azért szomorkodott, mert Pétere éppen külföldön dolgozott, összeültünk nála, és pezsgővel űztük el a szomorúságát. Beszélgettünk, nevetgéltünk, és már el is szállt a bánat. De a gyerekeim elköltözése után is többet jöttek a csajok.” Détár Enikő szintén hálás a sorsnak a kapcsolatukért. „Piszkosul fiatalon kerültünk be a főiskolára, és én vidéki lányként nagyon magányosnak éreztem magam. Aztán szép lassan barátok lettünk, és ez kitart a mai napig is” – idézi a múltat Enci.

40 éve barátok

Önirónia nélkül nem megy

Látszatra az évek elszaladtak, lélekben azonban maradtak azok a fiatal lányok, akik egykoron voltak. „Nem vagyunk haragban az idővel, bár túl gyorsan szalad. Moncsi már nagymama, mi csak vágyunk rá. Kellő öniróniával szidjunk magunkat, hogy itt kövérek, ott púposak vagyunk, és túl a menopauzán egymást néninek hívjuk. Itt a három néni, szoktuk mondani, pedig a szó klasszikus értelmében véve egyikünk sem nénis. Szerintem mindegyikünk jó karban van, korunkat meghazudtolóan mozgékonyan vagyunk, nem hozzuk a papírformát. A lányok szépek is, ezt magamról nem tudom elmondani – viccelődik Andriska. Óvják, féltik a másikat, ami a legapróbb figyelmességekre is kiterjed. Erre példa a következő kedves történet is. – Épp Encinél voltunk. Nagyon sütött a nap, odaadta nekem a kalapját, hogy ne kapjak napszúrást. Eltelt pár év, a kalapot az autómban tartottam. Moncsival utaztunk valahova, és ezúttal én féltem, hogy ő kap napszúrást. Továbbadtam neki a kalapot. Ismét eltelt pár év, amikor Moncsin Enci felismerte a kalapját, és akkor visszakerült az ő fejére. Hazatalált az eredeti tulajdonosához!” – meséli nevetve Sztárek.

Döntsd el Te, hogy ki legyen az év csillaga! Szavazz és nyerj! Kattints!

Élvezik a próbákat

Sztárek Andrea lelkesen beszél a közös darabjukról is. „Bepillantást enged a barátságunkba. Hárman bemegyünk egy hangstúdióba, hogy felénekeljünk egy dalt egyikünk lányának az esküvőjére. Vannak benne megható, vicces részek és egy csavar is. Mi nagyon jól szórakozunk a próbák közben.”

Kiemelt kép és fotók: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!