Címlapsztori

Détár Enikő: „A házasságom kétharmada olyan volt, amilyennek azt gyerekként elképzeltem”

A színésznő a kamerák előtt mindig gondtalannak tűnik, pedig súlyos próbatételeket mért rá az élet.

Párjával, Kiss Péterrel már bő tíz éve alkotnak egy párt, pedig kettőjük közös történetének kezdete finoman szólva sem volt akadálymentes. „Amikor megismerkedtünk, még egyikünk sem volt elvált, bár mindketten külön éltünk a társuktól. Egy rendezvényen találkoztunk teljesen véletlenül. Amikor ott kimentünk kávézni, és elkezdtünk beszélgetni, zavarba jöttem, annyira hatott rám. Pedig én egy nyitott ember vagyok, az exem mondta rólam, akár egy piros lámpánál is képes vagyok barátságot kötni. Nem is nagyon értettem, hogy közel ötvenévesen hogyan jöhetek valakitől ennyire zavarba. Ennek ellenére levadásztam őt” – mesélte nevetve Détár Enikő  D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorában.

„Az utolsó egy évet kihagytam volna”

Enikő gyerekei között 13 év a korkülönbség, Eszter 35 éves, Zsigmond pedig 22. Édesapjuk Rékasi Károly, akivel zajos körülmények között 2013-ban váltak el, pedig hosszú évekig az ország egyik álompárja voltak. „Ez egy nagy törés volt mindannyiunknak, még a felnőtt Giginek is (a lánya, Eszter beceneve – a szerk.). Örülök, hogy megéltem azt a 30 évet. Mondjuk, azt az utolsó egy évet kihagytam volna. Ettől eltekintve, amit egy házasság adhat – nem egy szeretői viszony, nem egy friss szerelem –, az benne volt. Húsz olyan év volt, amilyennek én azt gyerekként elképzeltem, és ez egy kétharmados többség. Nyilván egy több évtizedes kapcsolatban van ez is, az is és amaz is. Ezt vállalom, de nem bánom, hogy ezt megéltem” – jelentette ki.

Párjával, Kiss Péterrel (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

Détár a volt férje 2015-ös, súlyos motorbalesetről is szót ejtett. „Örülök, hogy a baleset után életben maradt, van dolga. És annak is örülök, hogy a gyerekeinkkel folyamatos kapcsolattartása van mindkettőnknek. Mindketten támogatjuk őket, és ha bármi zűr van, akkor a mai napig abban együtt veszünk részt, összezárunk, ha kell.” A válás után Péter és ő két-két gyerekkel vágtak bele az új kapcsolatba, és próbálták összeilleszteni a mozaikcsalád különböző darabkáit. „Ez nem egyszerű. Tudtam, hogy bizonyos határokat meg kell majd húzni. A fiam, Zsigmond ki is jelentette, mi már nem leszünk egy család. Lehet néha találkozni, közös nyaralás is volt. De amikor közösen mentünk, akkor én a saját gyerekeimmel külön apartmanban laktam, és ő is” – árulta el.

Az elengedés művészete

Nem a házasság zátonyra futása volt az első olyan élethelyzet, amikor szembesülnie kellett az elengedés nehézségéivel, hanem a szülei elvesztése is, amiről könnyek között beszélt. „Tizenhat éves voltam, amikor elment. Volt egy autóbalesete, ami után különféle törésekkel kórházba került. Tudatánál volt, 8-9 napot töltött ott, majd egy műtétre készítés közben halt meg. Előtte nem sokkal azt mondta, hozzuk le a padlásról a karácsonyi ajándéknak szánt magnót, mert karácsonyra még nem jön haza. Hát így lett” – mondta szomorúan. Édesanyja elvesztése is komolyan megrázta, bár ezzel a veszteséggel jóval később, már felnőttként kényszerült szembenézni. „Amikor megtudtam, hogy nagyon nagy baj van, két nővért kértem meg a Máltai Szeretetszolgálattól, hogy segítsenek az elengedés művészetében. Ők ott voltak vele végig. Egyszer csak szóltak, hogy idő van, menjek, és a testvéremmel és a keresztlányommal együtt ott voltunk vele az utolsó óráiban. Én be is feküdtem mellé az ágyba” – idézte fel a szívszorító pillanatokat Enikő.

Az RTL Reggeliben Ördög Nórával is beszélgetett (Fotó: RTL)

Csak a szépre emlékezik

Détár Enikő nyolc évig vezette az RTL-en futó sztármagazinokat, a Találkozásokat, majd pedig a Reflektort. Bár a csatorna megvált tőle, ő csak a szépre hajlandó emlékezni. „Ezekkel a műsorokkal évekig szinte mindennap képernyőn voltam. Pontosan tudom, azt, hogy ennyien ismernek, ennek a csatornának és ezeknek a műsoroknak köszönhetem.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!