Címlapsztori

Árpa Attila és Alexandra: „Valójában soha nem engedtük el egymás kezét” – fotógalériával

A se veled, se nélküled kapcsolatuk végére egy nem mindennapi esküvővel tett pontot a két színész. Kizárólag a Storynak meséltek minderről.

Kevesen gondoltuk volna, hogy a rossz­fiúnak, nőcsábásznak kikiáltott Árpa Attila, aki, valljuk be, lubickolt is ebben a szerepben, és két éve még A Nagy Ő műsorát is elvállalta, igazából a szíve legmélyén egyetlen nőt szeret már nagyon régóta. Pedig így van. A producer egy ideje válófélben volt, amikor egy katalógusban megpillantotta a 2014-es Miss Universe szebbnél szebb indulóit, és a 13-as számú Alexandrán megakadt a szeme. Csak arra tudott gondolni, milyen kár, hogy mindössze 24 éves, vidéki, barátja van, és hogy nem ismeri személyesen. Az utolsó problémát azonban hamar megoldotta. Csöpögős helyett egy igazi modern love story az övék, ugyanis megannyi kapcsolatuknak kellett zátonyra futnia ahhoz, hogy végre egymás mellett döntsenek.

Nincs több titok

„Ez egy tíz éve tartó se veled, se nélküled kapcsolat, mint a Jóbarátokból Rossé és Rachelé. Hol összejöttünk, hol szakítottunk Atival” – kezdi ezzel az őszinte és igencsak meglepő vallomással Alexandra. Hiszen Árpa Attilát­ az elmúlt évtizedben azért láthattuk más hölgyek oldalán is. „Igen, mindkettőnk részéről volt olyan időszak, amikor más kapcsolatban voltunk, de ilyenkor sem engedtük el egymás kezét teljesen. Sőt most már azt is elárulhatom, hogy amikor két évvel ezelőtt egy szakításunk véglegesnek tűnt, és elvállaltam A Nagy Ő-t, elég hamar szembesültem azzal, hogy ott én nem fogom megtalálni az igazit, így már a forgatás alatt újra beszélni kezdtünk. Az elzárt kis szigetemen egymagam ülve, pedig három dolgot tudtam csinálni: steaket sütöttem, vele beszélgettem telefonon, a harmadikat inkább hagyjuk…” – veszi át a szót egy hatalmas nevetés közepette a színész, aki szerint most már semmi szükség rá, hogy bármit is titkoljanak. Sőt egyenesen romantikusnak tartja, hogy titkon újra és újra visszafutottak egymás karjába.

A polgári esküvő a Barabás Villában szűk körben zajlott

Összeesett a nagy kérdésnél

Kapcsolatuk örökös hullámzásának a tavalyi szilveszter vetett véget, amikor eldöntötték, nemcsak az aznap estét, az elkövetkező éveket is szeretnék együtt tölteni. Fél év sem kellett hozzá, hogy Árpa olyannyira komolyan gondolja a lehorgonyozást, hogy feltegye a nagy kérdést. „Alexandra amikor nem színész, akkor sminkes, én pedig hogy Az árulók forgatás alatt ne legyünk egy hónapig távol egymástól, felkértem, legyen a műsor sminkese. Ő elvállalta. A döntő éjjeli forgatásán pedig úgy alakult, hogy még egy jelenetet fel kellett venni. Csakhogy én hirtelen rosszul lettem, és össze­estem. Ő persze rohant oda, lerogyott mellém. Ekkor vettem elő a kis dobozt, és az egész stáb előtt – akik persze mindenbe be voltak avatva – megkérdeztem, hozzám jön-e – mesél a színész a romantikus leánykérésről. Két hónappal később, augusztus másodikán pedig már a polgári esküvőjüket tartották, ami nemcsak az igenek miatt volt izgalmas. – Az történt, hogy már ott ültünk az anyakönyvezető előtt, amikor megkérdezték: miért egy német úriember, egy bizonyos Hans útlevelével szeretném magam igazolni? Mire kiderült, hogy a Keresztanyuban játszott ukrán bérgyilkos karakterem egyik kellékesek által gyártott útlevelét kaptam fel otthon. Úgyhogy a tanúmnak haza kellett szaladnia gyorsan, hogy elhozza az igazit. De a kis közjáték sem szegte kedvüket, nagyokat nevettünk” – emlékszik vissza a színész.

Attila édesanyja is áldását adta az ifjú párra

Egyetlen könnycsepp nélkül

Az augusztus 17-ei nagy esküvő azonban még ennél is izgalmasabbra sikerült, ahol már nem szűk körben, hanem kollégákkal, barátokkal együtt ünnepeltek. Meglepő módon nem Alexandra, hanem Árpa volt, aki nagyobb részt vett ki a szervezésből. „Lényegében az egész esküvőnk egy filmforgatás volt. Már a meghívó is egy diszpó lett, filmes berkekben ez az a papír, amin percre pontosan, helyszínről helyszínre le van bontva, mikor milyen jelenet következik. Mondok egy példát: ’Éjfél után káposztaosztás, háttérben részeges karakterekkel.’ Hát nem volt gond a statisztákkal” – nevet fel Árpa, aki a statiszták alatt természetesen a vendégeit érti. „Minden a kedvenc filmjeink köré épült. A Vissza a jövőbe DeLorean időgépével jelentünk meg Atival. A Star Warsból Boba Fett karaktere hozta be a gyűrűinket. Darth Vader is feltűnt az est folyamán, aki ellenezte a házasságunkat, így le kellett szúrnom egy fénykarddal. Majd jött egy zsaroló videó is, és elraboltak, úgyhogy Atinak a maszkos gazfickóval, Bárdosi Sanyival gyűlt meg a baja. De még a menünk is a film világához volt köthető, a harcsapaprikás például HarChuckNorris paprikás néven futott. De hát milyen is legyen két igazi filmőrült esküvője? Pont olyan volt, mint a kapcsolatunk: tele humorral, jókedvvel, játékossággal. Egy könnycseppet sem ejtettem, az egész egy óriási kaland volt” – veszi vissza a szót Alexandra, aki azt is elárulja, meghitt fogadalmak helyett is inkább humorosan beégették egymást. Árpa viszont bevallja, neki azért volt egy pont, ahol tartania kellett magát. „Amikor először kimondták, hogy Árpa Alexandra, nagyon össze kellett szedem magam, hogy ne hulljon ki az a könnycsepp…”

Kattintson az alábbi fotóra, és galériánk segítségével ön is részese lehet az esküvő feledhetetlen pillanatainak!

Nekik köszönik

„Hatalmas köszönet Héjja János esküvőiruha-tervezőnek, hogy három csodálatos ruháját is kölcsönadta. Kovács Krisztina öltöztetőnek köszönjük a hibátlan megjelenésünket. Mihalik Fruzsina filmes fodrásznak, hogy az egész lakodalom alatt ügyelt a hajamra és a sminkemre. Polyák Rita és Balázs Andrea énektudása előtt meghajolunk. Életünk egyik legszebb napjának helyszíne pedig a csodálatos Wedding­ Wood volt Budakeszin. Illetve a polgári esküvőnk kapcsán Zsidró Tamás fodrászatának köszönöm a kontyomat” – sorolja Alexandra.

Kiemelt kép és fotók: Erdélyi Gábor, Sárosi Zoltán, Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!