Napi friss

A friss házas Árpa Attila ilyen nászutat tervez fiatal feleségével

Pontosan tudják, hova szeretnének menni, csak még azt nem, hogy mikor.

Rendkívül elfoglalt páros a friss házas Árpa Attila és neje, Árpa Alexandra. A mesébe, valójában filmbe illő lakodalom után belefeledkezhetnének a mézes hetekbe, ám a naptárjuk tele, így az áhított nászút még várat magára. Az ifjú pár szenvedélye a film, így nem is kérdés, hova szól majd a repülőjegyük: Los Angelesben szeretnék a nászútjukat tölteni. A házaspár a Fókusznak elárulta, 10 évük alatt bár többször szakítottak, sosem tudták igazán elengedni, sem elfelejteni egymást, és amikor együtt voltak, csak akkor érezték igazán, hogy önmagukhoz találtak. A tavaly év végi egymásra találásukkor pedig egyértelműen érezték, hogy ez most más lesz, mint a többi. A jövőbeni terveiket illetően pedig azt mondták, alig várják a gyermekáldást: egy kisfiú érkezésére készülnek a nem is olyan távoli jövőben.

Árpa Attila és Alexandra esküvőjéről a Story magazinban további részleteket és exkluzív fotókat talál!

Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!