Horváth Évát súlyos betegsége alatt sem kímélik a rosszindulatú kommentelők

Horváth Éva látja, olvassa az ilyesfajta hozzászólásokat, megbújnak a kedves és dicsérő kommentek között, de igyekszik nem foglalkozni velük. Mint ahogy azokkal sem, amikben a testsúlyára tesznek megjegyzést. „Némelyik akár kimeríthetné az online bántalmazás fogalmát, mégis továbbgörgetek” – mondja elöljáróban az egykori szépségkirálynő.

Alig bírt felkelni az ágyból

Mint meséli, igaz, hogy mostanában kissé elengedte magát, de ennek oka van, és ettől még senkinek semmi joga ahhoz, hogy kritizálja őt. „Pár hete megcsípett egy kullancs, és Lyme-kórom lett. Ez többnyire azzal jár, hogy nem bírom elviselni a meleget, erőm és kedvem sincs kiszállni az ágyból. Ráadásul a kedvemre is hatással van, mondhatni, letargikus állapotba kerültem. Bár lassan már múlt időben beszélhetek róla. Még van vissza pár nap az antibiotikum-kúrából, utána remélhetőleg kutya bajom sem lesz. És érdekes ez, mert nagyon sok jó, sőt többnyire jó visszajelzést kapok az oldalaimon, például épp egy kedves követőm írta, hogy milyen szép vagyok, amire csak annyit írtam vissza, hogy nem úgy érzem… Alig bírtam kikecmeregni aznap az ágyból, gyenge voltam, jobbnak tartottam, ha inkább tükörbe sem nézek, ezért is reagáltam így. És ezért is veszélyes valami rosszindulatú dolgot írni bárkinek, mert sosem tudhatjuk, milyen állapotban van a másik! Szerencsére én nem szívom mellre ezeket, még ilyen ramaty helyzetben sem, de sokan igen…”

„Lassan, de biztosan javulok”

Ha a Lyme-kór önmagában nem lenne elég, a vállával és a térdével is gondjai vannak. „Én is látom, hogy nem ez életem formája. Alig várom, hogy ismét mozoghassak, sportoljak. Lelkileg is megviselt, hogy szünetet kellett tartanom. A vállam lesérült, először injekciós kúrával próbálkoztam, de nem segített, majd elkezdtem szedni egy ízületvédő port, és láss csodát, az igen. A térdem meg kiugrott a helyéről – ez gyerekkorom óta van –, de már az is jobb. Szóval lassan, de biztosan javulok. Hamarosan megyek vissza Balira – ugye az a második otthonunk, az év nagy részét ott töltjük –, addigra már újra edzhetek. Várom, hogy menjek jógázni, piláteszezni, hogy nagyokat futhassak a parton. Illetve, hogy végre normálisan egyek. Itthon, pláne hogy nem voltam jól, azért sok olyan lecsúszott, aminek nem kellett volna – jegyzi meg nevetve. – Sportszelet, kekszes táblás csoki, isteni péksütik no meg a kenyér… De ezek már szóba sem jöhetnek. Lesz helyettük rák meg kagyló, zöldségek, amiket kint fillérekért meg lehet venni. És ne felejtsük el, nekem ez a normális, mindig is tudatosan figyeltem az életmódomra, arra, mit eszem, mennyit mozgok, hogy vagyok, hogy nézek ki.”

Egy jó kis fricska

„Ami még nagyon fontos, hogy a súlyommal tudok mit kezdeni, a korommal nem – folytatja mosolyogva. – Elfogadtam, hogy én sem leszek fiatalabb. Nemrég kitettem egy húsz évvel ezelőtti képsorozatot, ami alá nyilván záporoztak a kommentek. Volt olyan, ami arról szólt, hogy megöregedtem… Kérdem én: ’Tényleg?!’ – neveti el magát. – De azzal sem tudtam mit kezdeni, aki csupa szeretetből azt írta, hogy most jobban nézek ki… Jólesik persze, de nem igaz. De ezt nem titkolom, nem is tudnám, hiszen ha – mint oly sokan mások – szétfilterezném és photoshopolnám a képeimet, majd meglátnának az utcán, egyből lelepleződnék. Kérdem én, ennek mwi értelme? Könyörgöm, hagyjuk ezeket a filtereket, amik tinédzsert csinálnak belőlünk, vagy amiktől ’egyenarcunk’ lesz! Pusztán fricskából én is készítettem magamról egy ilyet, úgy nézek ki rajta, mint egy gyerek. Megosztottam, hátha ezzel is felhívom rá a figyelmet, mennyire nem oké ez.”

Kiemelt képek és fotók: Archív