Címlapsztori

Ördög Nóra tényleg kiütötte a nyeregből Liptai Claudiát? Utánajártunk!

Túlzás nélkül ők a legelismertebb műsorvezetők, de a szakma legjobbjaiként olykor nekik is keményen meg kell küzdeniük egymással a legnívósabb munkákért.

Egy időben az a hír járta, hogy Liptai Claudia és Ördög Nóra nem szívelik egymást a színfalak mögött, ám a televíziósok egy-egy kósza nyilatkozattal, dicsérő szóval mindig elvették az élét a merész feltételezésnek. Bár a vihar egy ideje már elült a riválisok feje felett, most, úgy tűnik, ismét egymással kell megküzdeniük a hazai televíziózás királynőjének járó trónért.

Fej fej mellett

Hazánk legnépszerűbb műsorvezetői között hosszú évek, évtizedek óta próbálnak párhuzamot vonni az emberek, hogy ki a jobb, szebb, tehetségesebb, sikeresebb kettőjük közül. Míg egyesek az egyéni szimpátiát veszik alapul, addig mások a tehetség alapján ítélnek, és persze olyanok is akadnak, akik egyszerű matematika alapján döntenek: az a jobb, akit több szuperprodukcióban láthatunk. Idézzük hát fel, kire milyen megbízást osztottak eddigi pályafutása során, és hogy ez alatt az idő alatt miképp keresztezte, olykor írta át egymás útját Liptai Claudia és Ördög Nóra.

A Csak show és más semmit együtt vezették (Fotó: Korponai Tamás/fotocentral.hu)

Ördög Liptairól

„Egy jó műsorvezetői kapcsolat ott dől el, hogy hátul mi történik az öltözőben, meg amíg készülsz a műsorra, nem ott, a színpadon. Hogy ennek a két embernek van-e mondanivalója egymásnak a színfalak mögött. Nekünk pedig annyi közös témánk van, hogy gyakorlatilag nem lehetett minket leállítani, amikor volt lehetőségünk együtt dolgozni Claudiával, mert állandóan volt miről beszélnünk” – mondta Nóra.

Újra egy csónakban eveznek

Claudia nevéhez számos szórakoztató műsor, valóságshow, tehetségkutató, show-műsor köthető mindkét kereskedelmi csatornán, ám a legemblematikusabb mind közül, amikor 2010 és 2012 között Till Attilával közösen vezették a TV2 zászlóshajóját, a Megasztárt. Persze a Big Brother, a Sztárban Sztár, a Csak show és más semmi, a Séfek Séfe, valamint a Mestercukrász is jól mutat az önéletrajzában, de ezekhez hasonlót vagy pont ezeket Ördög Nóra is kipipálhatta a karrierje során. Míg a tehetségkutató idején éppen egymás riválisai voltak, hisz Nóri akkoriban a konkurens csatornán az X-Faktor háziasszonyaként brillírozott, addig 2018-ban, néhány évvel a TV2‑höz való igazolása után életükben először – és lehet, utoljára – egy színpadon álltak Claudiá­val a Csak show és más semmiben. De mi a helyzet most? Hiszen a hírek szerint újra ugyanabban a hajóban eveznek, mivel Claudiát ismét a TV2-n láthatjuk majd. Vajon hogyan osztják le a csatorna vezetői a nagy produkciókat két ilyen népszerű és nem mellesleg merőben más kaliberű tévés között?

A DWTS-ben a zsűripultban foglalt helyet (Fotó: Olajos Piroska/fotocentral.hu)

Liptai Ördögről

„Nóri tulajdonképpen minden, ami én nem lehettem. Magas, hosszú nyakú, hosszú lábú, vastag szájú, barna hajú, irigylésre méltó. Bármikor láttam műsort vezetni, arra gondoltam, hogy én soha nem tudok ennyire pontos lenni. Tehát ő egy szuper pontos, a munkáját tökéletesen elvégző nő volt. Nem is volt neki könnyű más képességeit kidomborítani. Állandóan dolgozott, ha kellett, ha nem, de nagyon jól elhülyéskedtünk az adások alatt és után is” – vallotta be Claudia korábban az 1Kanapén című műsorban.

Szükségtelen csere

A televíziós szakemberek amellett, hogy igyekeznek a nagy volumenű gigaprodukciókat bevált képernyősökre bízni, természetesen azt is figyelembe veszik, hogy a feladatuk minél testhezállóbb, karakterazonosabb legyen. Így a lehető legjobban kiaknázzák a műsorvezetők erősségeit. Például Nóra precizitását, formálhatóságát, simulékony természetét, ami hamar a legnagyobbak közé repítette őt. Claudia pedig leginkább az éles, spontán helyzetekben sziporkázik, amikben megcsillogtathatja páratlan humorát. Hagyják szárnyalni, kibontakozni és véleményt formálni. Talán éppen ennek köszönhető, hogy a pletykák szerint Clau a Sztárban Sztár All Starsban ítészként foglal majd helyet. Az pedig már egészen biztos, hogy a Mega­sztárban Ördög Nóra kiütötte a nyeregből Liptait, és Tilla oldalán ő vezeti majd a 12 év után visszatérő tehetségkutatót.

Úgy hírlik, Claudia újra a Sztárban Sztár zsűrijébe ül majd be (Fotó: Nagy Zoltán/fotocentral.hu)

Noha Nóri öröme töretlen, a rajongóknak azonban volt egy-két szava ahhoz, hogy nem a zenei tehetségkutató nagyasszonyával indul újra a műsor. „Claudia nevével és személyével már összeforrt a Megasztár! Nem értem, mi szükség van a cserére. Én jobban pártoltam volna az eredeti műsorvezetőket. Tillával amúgy is verhetetlen párost alkotnak, Nórival viszont sokkal vontatottabb lesz az egész” – írta az egyik internetes kibeszélőcsoportban az egy hozzászóló, akinek véleményét többen is osztották. „Clau nélkül mit sem ér majd a műsor. Kérjük vissza! Nem értem, miért erőltetik ennyire Nórát.” „Meg kell hagyni, jól kiütötte a nyeregből a kolléganőjét.”

Kiemelt képek: Schumy Csaba, Trenka Attila/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!