Címlapsztori

Galambos Bogi felforgatta a hazai divatvilágot: „A párom egyfajta védőhálóként áll mellettem”

Hatalmas sikerrel zárult Galambos Lajcsi lányának ötödik divatbemutatója.

Illusztris társaság ünnepelte a divattervezői babérokra törő 25 éves lányt. Galambos Bogi csupán azt sajnálta, hogy az édesapja nem lehetett jelen a nagy napján. Személyesen vele ünnepelhetett viszont Lajcsi volt felesége, Boglárka, fiatalabb fiuk, István, valamint az est sztárjának újdonsült párja, Csipak Péter.

Az önazonosságban hisz

A június 6-án megrendezett show-ról természetesen a Story magazin sem maradhatott le. Galambos Bogi saját márkájának, a GBA Style-nak legújabb kollekciója ugyanis igen figyelemreméltó, az ifjú tervező pedig azt is elárulta, az extravagáns darabok milyen üzenetet hordoznak. „A művészetet szerettem volna párosítani az önkifejezéssel, a szabadsággal, a fesztivál-életérzéssel. Ezek mellett nagy hangsúlyt fektetek a fenntarthatóságra is, miután kizárólag újrahasznosított anyagokkal dolgozom. Bár a divatipar köztudottan az egyik legszennyezőbb ágazat, én mégis szeretném bebizonyítani, hogy környezettudatosan is lehetünk sikeresek ebben a szférában – kezdte lapunknak Galambos Bogi, majd hozzátette: nem csak a fenntartható fesztiváldivatban igyekszik úttörő lenni, sokakkal ellentétben az is elsődleges számára, hogy a modelljei is jól érezzék magukat a kifutón. – Nagyon fontos az önazonosság, hogy az adott darabot valóban magáénak érezze a viselője, ez alól pedig a modellek sem kivételek. Egyrészt mindig csak olyan lányokkal dolgozom, akik személyesen is jó ismerőseim, barátaim, másrészt minden esetben megvitatom velük, milyen ruhában éreznék jól magukat, mely darabok tükrözik leginkább a személyiségüket. Véleményem szerint ugyanis csak így tudják hitelesen bemutatni a kollekciót, és élvezni, megélni a pillanatot. Számomra ez az igazi művészet.”

Elvitték a show-t

A jeles eseményen a hazai divatszakma apraja-nagyja is összegyűlt: tervezők, stylistok, divatbloggerek tették tiszteletüket a vonuláson, a show-t – Bogi kreációin túl – mégis a Galambos család ritkán látott tagjai, a trombitás kisebbik fia, István, valamint volt felesége, Boglárka vitte el. „Nagyon fontos a családtagjaim támogatása, mindenben kikérem a véleményüket, ez pedig a kollekcióim megtervezésekor sincs másként. Bár csak a kész munkát szoktam megmutatni nekik, a jóváhagyásuk, támogatásuk viszont nélkülözhetetlen számomra – ecsetelte a csinos tervező. Édesanyja aznap este sokáig a háttérben meghúzódva próbálta figyelemmel követni az eseményeket, minden igyekezete ellenére azonban mégis nagy feltűnést keltett, miután évek óta semmilyen nyilvános rendezvényen nem láthattuk őt. – Anya rettentő büszke rám, és meg kell jegyeznem, hogy nagyon nagy dolog, hogy ma eljött a bemutatóra. Már jó ideje nem állt kamerák elé, egyáltalán nem szokott és nem is szeret szerepelni, értem most mégis megtette – mondta elérzékenyülve Bogi. – A jelenlétével apát is képviselte, aki ugyan sajnos nem lehetett itt az eseményen, mégis mindenről tudott, naprakész volt, és a távolból drukkolt nekem – fűzte hozzá a fiatal lány, aki elárulta: telefonon mindennap beszél a baracskai börtönben szabadságvesztését töltő trombitással. Sőt édesapja a távolból még Bogi üzletének dekorálásában is segítette a lányát. – Sokat ötleteltünk közösen, de amire a legbüszkébb vagyok, azok a régi fúvós hangszerei, amiket az ő hozzájárulásával hoztam el otthonról, majd állítottam ki az üzletemben.”

Lakatos Márk is kíváncsi volt a kollekcióra

Egy hullámhosszon

A jeles alkalomról Bogi milliárdos párja, Csipak Péter sem hiányozhatott. Budapest legszebb és legmodernebb bevásárlóutcájának, a Fashion Streetnek a megálmodója, illetve -alkotója nem csak a magánéletben van egy hullámhosszon Bogival, a munkában is jól kiegészítik egymást. A divatvilágban igencsak befolyásos üzletember ugyanis teljes vállszélességgel támogatja szerelme törekvéseit. „A párom szakmabeli, úgyhogy nagyon sokat segített nekem az álmaim elérésében. Értékes, hasznos tanácsokkal látott el, és egyfajta védőhálóként végig mellettem állt. Ha ő nincs, akkor nem biztos, hogy ezt meg tudom így valósítani – ismerte be Bogi. – A ruhák tervezéséért teljes mértékben én felelek, az illusztris környezet viszont az ő érdeme. Nagyon hálás vagyok neki a támogatásért, azért, hogy szakmailag lát bennem potenciált, és hitt, hisz bennem.”

Bogi az édesanyjával és a testvérével

„Sokszor megkapjuk, protekciósok vagyunk”

Bogi testvére, István­ rendkívül büszke a nővérére. „Bogi nagyon sokat dolgozik, tudatosan építkezik, hiszen apukánk ismertsége révén sokszor megkapjuk, hogy protekciósok vagyunk. Ez a bélyeg minden igyekezete ellenére lehet, hogy a nővérem karrierjét is végig fogja kísérni… Pedig mindent egyedül ért el! Végigjárja a ranglétrát, egyre magasabbra tör, és nem ismer lehetetlent!” – mondta lapunknak Galambos Lajcsi jogi pályára készülő fia.

Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!