Alaposan benne vagyunk a 2024-es évben, mégis kicsit tekintsünk vissza az elmúlt évre.
Csomor Csilla: Csak annyit mondhatok, jó, hogy vége lett. Nagy elvárásokkal indultam a múlt évnek, aztán nagyon sok fájdalommal kellett szembenéznem. Két fontos embert veszítettem el, akik meghatározóak voltak az életemben. Édesanyám évek óta beteg volt, aztán kapott egy sztrókot. Fél évig volt kórházban, én minden reggel Budapestről mentem hozzá Jászberénybe, este pedig jöttem vissza. Aztán átkerült egy gondozási központba, Jászfényszarura, és akkor már felváltva mentünk apukámmal látogatóba. Három évig küzdött, aztán elfáradt, és feladta. A halálát a mai napig képtelen vagyok feldolgozni, ha csak rágondolok, potyognak a könnyeim.
Ki volt a másik nagy vesztesége?
Cs. Cs.: A volt szerelmem. Nagy szerelem volt, mégis véget ért. Hogy miért? A Barátok közt sorozatban háromgyerekes anyukát játszottam, az életben viszont nem lett gyerekem. A gyerekvállaláshoz két ember kell, apa és anya, és ő nem akart gyereket. Éveken át ez volt a legnagyobb konfliktus köztünk. Az örökbefogadás is szóba jött, de azt is eltartotta magától. Nagyon fájt, így hosszú vívódás után, negyvenkét éves koromban megszületett a döntés, váljunk el. Amikor meghalt, már jó ideje nem voltunk együtt, mégis nagyon megviselt a távozása.
Ki tartotta önben a lelket?
Cs. Cs.: A Jóisten. Igazából most kezdem érezni, hogy a múlt év mennyire megviselt, mennyire hátrahagytam magam, ez kicsit megnyirbálta az idegrendszeremet, a türelmemet, az egészségemet. Keveset alszom, azt is zaklatottan, mert megszoktam, hogy éveken keresztül a telefonom még éjjel is ott volt mellettem, ha baj van, azonnal rohanhassak. Nehéz időszakon vagyok túl, de azt gondolom, minden veszteséget meg kell gyászolni – barátot, szerelmet, szülőt, kinek rövidebb, kinek hosszabb ideig tart, nekem az utóbbi.
Már jobban van?
Cs. Cs.: Igen, sikerült magamra találnom, már csak azért is, mert olyan munkát vállaltam, amiről régóta álmodoztam, amiben jól érzem magam, és ami hosszú távon nagyon jó dolog lehet. Az oktatás valahogy mindig be volt csípődve nálam, talán a csodálatos tanáraim miatt. Mindig azt mondtam magamnak, hogy 50 éves koromig semmi mással nem akarok foglalkozni, csak a színészettel, utána azonban nagyon szeretnék tanítani. Értelemszerűen nem matematikát és fizikát, hanem előadóművészi alapismereteket, színészetet. Hét csoportom van, ezek a kiscsikók önérzetesek, okosak, az igazukért mindig kiállnak. Nagyon inspirálóak, sokat tanulok tőlük, így abban is segítenek, hogy ne engedjem el magam. De nem csak tanítok, miután hiszek az életen át való tanulásban, én magam is jelentkeztem az egyetemre, szeretném megcsinálni a színművészeti tanári mesterdiplomámat.
Két csodálatos önálló estjében, a Dérynében és a Blaha Lujzában is láttam, színházban évek óta nem.
Cs. Cs.: Szeretem a függetlenséget, de való igaz, hiányzik a társulat, a biztos egzisztencia. A szerelmemnek, mármint a színháznak csak úgy tudok hódolni, ha mindez együtt megvan. Sajnos most ilyen nincs az életemben. Nagyon sok ember úgy éli az életét, hogy mindenki más a hibás, csak ő nem, nekem ilyen soha nem jutott és jut az eszembe. Tudom, hogy bizonyos mértékig én vagyok a sikereim kovácsa, az én életem az én kezemben van, egyetlen egy fölöttem való van, akinek elszámolással tartozom, ő mindent lát és mindent tud, a Jóisten.
Hogyan tervezi a jövőt, talált társat?
Cs. Cs.: Az elmúlt években volt egy szerelmem, akivel a mai napig el tudnám képzelni az életemet. Vele készen kaptam egy családot, elvált ember volt, két gyerekkel. Így, négyen olyanok voltunk, mint a borsó meg héja, elválaszthatatlanok, de vannak sajnos áthidalhatatlan körülmények, és ez a háromezer kilométer volt. Egy évig küzdöttünk egymásért, mentem, ő jött, felmerült, hogy feladom a hivatásom, és hozzáköltözöm, de a szüleimet, a gyökereimet nem tudtam itt hagyni. Csehov mondja, ahogy megy az idő, egyre inkább a csendre van szükségem. Húsz éve nagyon szép környezetben, szép lakásban lakom, de ennél csöndesebb közegre vágyom, ahol lehet gondolkodni, álmodozni, tanulni, pihenni. A sport is jelen van az életemben, a szellememet is folyamatosan csiszolom kell, sokat foglalkozom pszichológiával. Azt gondolom, egy valamirevaló színésznek, ha minden este más karakter bőrébe bújik, valahogy kondicionálnia kell a lelkét, hogy sérülésmentesen megússza. És hogy a mintegy 100 szereppel a hátam mögött ne legyek tudathasadásos. Agárdy Gábor mondta, aki elhiszi magáról, hogy este hét és tíz között ő Hamlet, az bolond, de aki nem hiszi el magáról, az csapnivaló színész.
Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu
