Gálvölgyi Jánosra nemcsak színházi szerepei és humora miatt néznek fel a kollégák, hanem azért is, mert irigylésre méltóan szeretetteljes családban él. Ezzel azonban a színész soha nem kérkedik.
Nagyképű vagy nem?
Ellenben gyakran figyelmezteti fiatal kollégáit, akik éppen szülői szerepre készülnek, hogy nagyon vigyázzanak, mert az idő kegyetlen, és hamar elrepülnek a legszebb évek, amelyeket karrierépítő színészként a legnagyobb igyekezete ellenére ő sem mindig a lányai nevelésére fordított. Mindig is úgy képzelte, lányos apának lenni kiváltság, és mai napig szereti is „kihasználni” Dorka és Eszter szeretetét. Persze azt ő is szomorúan ismeri el, hogy a családfenntartó, a karrierépítő és az apa szerepe neki sem mentek egyszerre. „Imádom a lányaimat, azt hiszem, ők sem utálnak engem: ölelkezős, puszilkodós vagyok, családon belül, hangsúlyozom. Szóval szeretjük egymást, de nem tudok őszintén válaszolni, hogy jó apa vagyok-e. Mert ha azt mondom, igen, az nagyképűen hangzik, pedig szerintem jó apa vagyok. Jó család vagyunk, azt hiszem” – gondolkodott el a Retro Rádióban a színész.
Az egyetlen kívánság
Nem voltak önpusztító, rossz szokásai, nagy kilengései, és bár ritka alkalomnak számított, amikor épp nem a közönséget szórakoztatta, olyankor a szabadidejét a családnak szentelte. „Az volt a nagy álmom, hogy két lányom szülessen. Tényleg csak az, hogy lányok legyenek, mert a lányok nagyon apásak. És elképzeltem, ahogy elmegyünk majd vasárnap délelőtt rózsaszín masnival a hajukban az állatkertbe, együtt. De aztán előző este volt egy vagy két előadásom, és akkor másnap bizony aludtam. Így ezek nálunk kimaradtak. Nem tudom, hogy a gyerekeim ezt akkor mennyire sínylették meg, de a kettő együtt nem megy, ezt én most már határozottan állítom, ennyi év után. Az, hogy az ember apuka legyen és mellette nagyon jó színész is, híres és népszerű, és lakása is legyen, ez együtt nem megy. Az én drága apósom, akit úgy hívtak, hogy Rodolfo, is azt mondta, amikor megkértem a lánya kezét, hogy ’Drága fiam, jobban örülnék, ha lakatosmester lennél.’ Ami persze nem igaz, de azért ha az ember elindul fiatalon a színészi pályán, és azt akarja, hogy megismerjék, hogy szerepeket kapjon, akkor azt nem lehet úgy, hogy bejelenti a színházban, csak délelőtt jár próbára, és az esti előadásoknál ne számítsanak rá, mert akkor éppen babázni fog. De amikor nekem volt szabad estém, akkor igenis nagyon rendes apa voltam: vetítettem diafilmet és pirítottam a lányaimnak a sós mandulát. Akkor otthon voltam” – mesélte.
Új hobbija lett
És hogy van-e, amit emiatt feláldozott a család oltárán? Hogy maradtak-e beteljesületlen vágyai? Igen. Annak ellenére, hogy apósa, Rodolfo, a legendás bűvész volt, még a kártyalapok jelentését is csak most, 75 éves korára tanulta meg. Szeretett kollégái körében, a Pintér Béla és Társulata csapatával a próbák közötti szünetekben most éppen kártyázni tanul. „Apósomat nem érdekelte semmi más ezenkívül a világon, csak a bűvészet. Emlékszem, ha kedden délben nála ebédeltünk, akkor is azt kérte, húzzak lapot. De nekem tényleg meló volt megjegyeznem, milyen lap van a kezemben. Irigyeltem mindig, aki kártyázni tudott, hogy minden pénteken leülünk és zsugázunk, de megint csak az elfoglaltság az, ami közbe szólt. De valamelyik délelőtt színházi próba közben kipróbáltam. Nem ismerem a kártyákat, most tanulom a magyar kártyába, melyik a felső, melyik az alsó” – jegyezte meg nevetve.
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
