Harkányi Endre rengeteget játszott az elmúlt évtizedek során, csak Hasfelmetsző Jack nem volt, viccelődik. Nem véletlenül említi éppen ezt a figurát. Tavaly ősszel ugyanis megoperálták. „Túl vagyok egy elég csúnya dolgon, de már jól érzem magam. Kórházban feküdtem hasi embóliával. Hasfelmetsző történet. Óriási heg. Nő esetében ilyen a császárvágás. Már nevetek, de akkor nem volt mindegy. A műtét után szanatóriumba kerültem. Ott aztán felépítettek. A lábadozás napjaiban jött vissza az életkedvem.”
Unalomról szó sincs
Erejét visszanyerve a közérzete is megváltozott. Azóta a nap minden óráját élvezi. Egyetlen percig sem unatkozik, közli felszabadultan. „Régi Karinthykat vettem elő a könyveim közül, hogy szórakoztassam magam. Már a teraszajtóm is nyitva van, besüt a nap. A közéletből, a kinti világból nagyon kevés dolog érdekel. Komoly CD- és DVD-gyűjteményem van, és magamról is kaptam nagyon sok felvételt a régi szerepeimmel. Mostanában azokat nézem, premierekre már ritkán járok. Egyre kevesebb előadásra mondom, hogy tetszett. Átírják a darabokat. Még Shakespeare-t és Molnár Ferencet is.”
„Nekem nem voltak ellenségeim a pályán”
A leghosszabb időt, három szakaszban, a Vígszínházban töltötte a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. Régi kollégáiról is fiatal pályatársairól ma is a legnagyobb szeretettel beszél. Hegedűs a háztetőn, Monokli, Átutazók. Ezekben a darabokban lépett utoljára közönség elé. „Nekem nem voltak ellenségeim a pályán. Egyetlen ember sem, akit kerültem volna. Erre nagyon büszke vagyok. Ha megtudtam, hogy valaki ilyen vagy olyan, egyszerűen nem vettem tudomást róla. Ez volt a módszerem harag ellen. Vagy ha nem úgy próbált, nem úgy játszott, ahogy kellett volna, nem azzal az odaadással, intenzitással. Biztos valami komoly baja van, gondoltam. Meg akartam érteni azokat, akikkel együtt voltam.” Filmjei közül mind a mai napig Radványi Géza alkotása, a Valahol Európában áll nála az első helyen. „Szereplőválogatás volt a filmgyárban. Én már akkor Lakner bácsi gyermekszínházában játszottam. A Pál utcai fiúkban Kolnaykét rágtam a gittet. Erről szólt a szerep, hát valóban rágtam. Kiszedtem otthon az ablakból, és vittem be a színházba. Borzalmas íze volt. Tizenhárom éves voltam, amikor Géza bácsi a két kezébe vette az arcomat, belenézett a szemembe, és azt mondta: Állj oda! Így lettem kiválasztva.” Hosszú évekig Budán lakott, de hogy közelebb legyen a Vígszínházhoz, átköltözött Pestre. Percek alatt kisétál a Duna-partra. „Amióta itt lakom a Pozsonyi úton, komfortos az életem. Van itt egy hangulatos kávézó, ahová gyakran lejárok. Ott úgy érzem magam, mintha Párizsban ücsörögnék egy teraszon. Takarító nénim is van, nem kell porszívóval szaladgálnom. Az egyik szobám tele van szépirodalommal, a másik színháztörténeti könyvekkel. Lesz majd gazdája a gyűjteménynek, csak az illető még nem tud róla. Ő fogja örökölni. És még meg is gondolhatom magam!” – jegyzi meg cinkosan.
New York, Párizs, Izrael
Apró emléktárgyakból is gazdag a gyűjteménye. A legtöbbet külföldről hozta, vagy kapta. Nem tud megválni tőlük. Minden darabról tudja, hogy került hozzá. „Sokat utaztam. Tízéves koromtól árva gyerek voltam, és a rokonaim mind külföldre szakadtak. New York, Párizs, Izrael. Szétszóródtak a világban, én meg rendszeresen látogattam őket. Mára maradt a levelezés. József Attila unokaöccsével, Makai Ádámmal is írásban tartom a kapcsolatot. Ő is már 86 éves. Szívbéli barátság a miénk.” Tizennégy éves unokájával ritkán találkozik, mert a belvárosból elköltöztek Mátyásföldre, de nagy örömére van, aki figyel rá, gondoskodik róla. „Lakik itt egy aranyos házaspár. Kiskereskedésük van alattam. Nagyon kedvesek, készségesek. Még ebédet is hoznak nekem. A szanatóriumban is meglátogattak tavaly. Márciusban leszek kilencvenéves. Imádok élni. Reménykedem, hogy még maradhatok egy ideig.”
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu
