Hevér Gábor és lánya, Vilma – Mindig megy köztük a játékos adok-kapok

Nos, elöljáróban annyit, hogy tele van humorral és szeretettel. „Mit is akartál elmondani a Storynak, lányom?” – kérdi az első pillanatban a színész. „Azt, hogy te vagy a legbarátságosabb, a legkedvesebb, a legjobb és a legszebb apa!” – hangzik a válasz. „És ez nem betanult szöveg ám, ezt ő akarta elmondani – mondja erre Hevér Gábor. Hát így megy Hevéréknél a viccelődés, a jóízű és szeretetteljes adok-kapok. – Már a kisebbik lányomnak, az öt és fél éves Bertának is olyan jól időzített poénjai vannak, mint Vilmának” – teszi hozzá.

„Tavaly öt-hat napot forgattam”

Hogy a lányok a humorukat az édesapjuktól vagy az édesanyjuktól örökölték, nem tudni, az azonban biztos, hogy Vilma az apjának köszönheti a színészi vénáját. „Nagyon érdekli őt a színház világa, szinte az összes darabot látta, amiben játszom. Már háromévesen végignézte a háromórás János vitéz előadást a Nemzeti Színházban. Most pedig együtt játszunk A mi kis falunkban, ahol a lányomat, Rozikát alakítja” – meséli az édesapa.

A tévénézők egyébként a Covid­ idején, a Segítség! Itthon vagyok! című műsorban láthatták először Vilmát. Kapitány Iván producer itt figyelt fel rá, majd ő javasolta, hogy ő alakíthatná Répa Árpád lányát a pajkaszegi történetben. „Azonnal igent mondtam – árulja el Vilma. – Korábban kevesebbet, de tavaly már öt-hat napot forgattam. Olyan is volt, amikor apunak nem, csak nekem kellett menni dolgozni. Nagyon élvezem, szeretem nézni, hogy a felvételek közben dolgozik a stáb, így belelátok a kulisszák mögé is. Az sem mellékes, hogy kapok fizetést, ami jó érzés. Egyrészt, mert megtarthatom, másrészt mert megtanulom értékelni. Elvégre, én dolgoztam meg érte” – kacsint egyet a 15 éves lány, aki annak idején még alsósként a színjátszó szakkörben szeretett bele a színjátszásba.

„Matematikus nem leszek”

Ennek ellenére korántsem biztos, hogy színésznő lesz. Édesapja szerint is van még ideje ezt eldönteni. „Nem féltem a szakmámtól. Ha ezt választja, támogatom majd, de felkészítem arra is, hogy egy komoly szerep eljátszása estéről estére nagy lelki megterheléssel is járhat. Nem biztos, hogy aki tehetséges, az alkalmas is a színjátszásra…” – hangzik a szülői magyarázat. „De apa, erre még van időm. Egyelőre ott tartok, hogy nem tudom, mi leszek. A nyelvtan, az irodalom, a történelem a kedvencem, de biztosan nem leszek matematikus – mondja erre Vilma, és azt is, hogy a jövőben is kikéri majd szülei tanácsát, hiszen mindig mindent meg tudnak beszélni. – Apa, most ne figyelj… Szóval tudom, mikor melyikükhöz kell fordulni kéréssel vagy tanácsért. Ha anya fáradt, akkor hozzá nem, különben is apa a megengedőbb szülő.”

„Hát igen, Vilma már kamasz, annak minden velejárójával. Az édesanyjával nagyobb csörtéi vannak, mint velem. De ez nem csoda, bár én is kiveszem a részemet a nevelésükből, de többet voltak az anyjukkal, pláne, amikor otthon volt Berta születése után. A lényeg, hogy megvan közöttünk a bizalom, és ezzel Vilma még soha nem élt vissza” – teszi hozzá az édesapja.

Ki volt a mintagyerek?

Mondanak is erre egy példát. Mint minden kamasz, Vilma is szeret bulizni. A szülei pedig elengedik hétvégeken akár ottalvós összejövetelekre is. „Bizalom kérdése volt az is, hogy Vilma bemutatta nekünk az udvarlóját, aki egy szimpatikus, kedves korabeli srác. Jó rájuk nézni, szépek együtt, eszembe sem jutott, amiket a kollégáim, a barátaim mondtak, hogy ha felnő, puskával kergetem majd el a fiúkat. Nos, éppen a meglévő bizalom miatt nem aggódom miattuk. Még akkor sem, ha eszembe jut, hogy én milyen voltam 15 évesen, és miket csináltam…” „Miért, apa, miket?” – néz rá Vilma. „Semmit, én mintagyerek voltam, kislányom” – így az apja. „Nem hiszem, nálunk anyu volt a mintagyerek. Ő az érettségiig tényleg csak tanult, szerintem te viszont elég csintalan lehettél. Na majd egyszer kiszedem belőled a sztorijaidat…” – hangzik a válasz.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu