Címlapsztori

Szabó Simon a gyerekeiről: „Semmi más nem tudott megviselni, csak az, hogy őket nem látom, nem hallom”

A színész arról is őszintén mesél, hogy tavaly óta ő is elvált ember.

Most már biztos, 44 éves színész-rendező nemcsak a fődíjat nyerte el a Farm VIP-ben, hanem bájos csapattársa, a frissen elvált Balogh Edina szívét is. Arról viszont eddig senki nem tudott, de a TV2 tanyasi realityjának győztese most elárulja, Balogh Edinához hasonlóan ő is elvált ember lett. „Igazából már tavaly szeptemberben elköltöztem otthonról, júniusban pedig kimondták a válást. Én nem az a fajta ember vagyok, aki ezt nagy dobra veri, kiírja, és ha kell, ha nem, beszél róla. Főleg azért, mert egy nehéz időszak volt. Egy hosszú, rengeteg előzménnyel teli folyamat, de szerencsére nem mentem Dunának, és úgy érzem, mára jól vagyok.”

A tanyasi valóságshow-ban szerencséje volt a csapattársaival (Fotó: TV2)

Szívszorító érzés

Szabó Simonnak a válást követő változásokat volt a legnehezebb feldolgoznia. „Tizenkét évig majdnem mindennap ott voltam a gyerekeimnek. Nyilván az elköltözéssel ez a szoros kontakt lazult, de számomra ma is ők az elsők. Nem lettem hétvégi apuka, egy héten 3-4 alkalommal velük vagyok. Igazából a Farmon is az ő hiányuk jelentette számomra a legnagyobb kihívást. Semmi más nem tudott megviselni, csak az, hogy őket nem látom, nem hallom. Ez szívszorító érzés volt – vallja be Simon, akit egyébként az egész TV2-es produkcióban a vidéki lét vonzott. – Annyira szeretek kiszabadulni a városból! Mindig is csábított a vidéki élet, noha nem ismertem és semmi tapasztalatom nem volt benne. Hatalmas kihívás volt ott élni, dolgozni, együttműködni, és a legnagyobb tanulság számomra az, hogy rájöttem: sokkal többet kibírok, elviselek, egész egyszerűen sokkal többre vagyok képes, mint amit gondoltam magamról.”

Balogh Edinával a Farm VIP-ben (Fotó: TV3)

Nincs fekete lista

Egy-két apróbb összefeszülést leszámítva, ő az a játékos, akinek senkivel sem volt komolyabb konfliktusa. „Azt gondolom, nagyon jól választották ki a szerkesztők a piros és sárga csapat tagjait. Szerencsésnek érzem magunkat, ugyanis ha a sárgák közül egy ember is hozzánk került volna Kótai Misi barátomon kívül, az nagyban változtatott volna az ottlétünkön. Én álmomban nem gondoltam volna, és megdöbbentő számomra, ahogy a sárgák kicsinálták egymást. Nálunk is volt feszültség, de akkor is azt kell mondjam, csupa­ szív emberekkel voltam egy csapatban – meséli, és elárulja, hogy még Rippel Feri is közel áll hozzá. – Feri volt, hogy nem volt egyenes velem, a hátam mögött mismásolt, de én azt a vitát is csírájában elfojtottam, és végeredményben őt is nagyon megszerettem. Ahogy Lacit és Alfit is. Edina és Laura pedig nagyon közel került hozzám. És persze Dorina is, aki nagyon mély nyomot hagyott bennem. Jó volt a közelében lenni, ő egy igazi nagyszájú, jó kedélyű vidéki lány. Szóval én mindenkivel tartom a kapcsolatot, nálam senki sem került fekete listára.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!