Exkluzív fotók Vastag Csabáék esküvőjéről – Már csak egy gyerekek tehetné még teljesebbé az életüket

Álmodni sem mertek volna szebb esküvőről. Mint azt a Storynak mesélik, minden pillanata maga volt a tökély, pláne annak fényében, hogy egy héttel a nagy nap előtt még az is kérdéses volt, egyáltalán oltárhoz tudnak-e állni.

Vajon lesz-e esküvő?

A szerelmeseknek volt miért aggódniuk. Mindössze napok voltak hátra, de Evelin továbbra sem lelte a tökéletes ruhát, és olybá tűnt, hogy az időjárás sem lesz hozzájuk kegyes, hiszen egész héten megállás nélkül esett, ráadásul még egy váratlan egészségügyi problémát is orvosolniuk kellett. „Már megkezdődött a visszaszámlálás, amikor is Evelinnek úgy beállt a nyaka, hogy mozdulni sem bírt. Lehajolt, aztán nagyjából úgy is maradt… – eleveníti fel az énekes a történteket. – Beültettem az autóba, és mentünk is a kórházba, ahol négy injekciót kapott a hátába. Majd kiderült, a gyógytornát sem ússza meg. Azt mondták, muszáj, ha mielőbb jobban akar lenni. Esténként meg masszíroztam a hátát, a nyakát, hogy ellazítsam.”

„Aggódtunk, hogy vajon így lesz-e esküvő, vagy sem. Az sem volt biztos, hogy ebben az állapotban végig tudok-e sétálni a padsorok között, nemhogy ropni a lagzinkon – veszi át a szót a férjétől Evelin. – Aztán hál’ isten, javulni kezdett, és már az sem okozott fájdalmat, ha forgattam a fejem. Mindezt egyébként a stressznek tudom be. Sokat idegeskedtem az esküvő előtti napokban, hetekben, ami nem is csoda, hiszen akkor még az idő is pocsék volt, tartottunk tőle, hogy aznap is szakadni fog az eső. Ráadásul a ruhámat is az utolsó utáni pillanatban találtam meg – akarom mondani, a tökéletes ruhát” – teszi hozzá nevetve az ifjú feleség.

Nem mert szólni

Ma már áldják az eszüket, hogy még a kezdet kezdetén esküvőszervezőt fogadtak. Mint Evelin meséli, nem egyszer húzta ki őket a csávából – hogy meglett az esküvői ruha, azt is neki köszönheti. „Vagy tíz ruhaszalonban jártam, felpróbáltam több tucat ruhát, majd kiválasztottam egyet, de inkább kényszerűségből, nem mintha annyira tetszett volna. Ezt mélyen legbelül mindvégig tudtam. Így egyszer csak felhívtam az esküvőszervezőnket, Kaiser-Nagy Mariannt, aki a több hónapos szervezés alatt már számtalanszor volt a segítségünkre, hogy S. O. S. kell egy ruha. Mivel az összes próbán ott volt velem, tehát látta, mely ruhánál ragyogott fel a szemem, azt mondta, menjek vissza a legelső szalonba, mert ott volt egy darab, ami szerinte a tökéletes lehet számomra. Így is lett. És épp volt még annyi idő, hogy a varrónő rám igazítsa. Amikor felvettem, azon nyomban elkapott az érzés, hogy igen, ez az a ruha, amiben szeretném kimondani a szerelmemnek a boldogító igent.”

„Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én titkon hetekig azon rágtam magam, mit visel majd Evelin – folytatja az újdonsült férj. – Merthogy egyszer a kezembe akadt a telefonja, és véletlenül megláttam egy képet az egyik ruhapróbáról, ahol egy olyan darab volt rajta, ami más volt, mint amilyet elképzeltem. De nem szóltam neki, úgy voltam vele, az ő döntése, mit visel. Végül nem kicsit könnyebbültem meg, hogy nem azt választotta. Ma már tudom, csak egy volt a sok közül, amibe kíváncsiságból bújt bele” – mosolyodik el.

„Ott álltam, mint egy hercegnő”

Nem is sejtették, hogy a nagy napon mennyire izgulni fognak majd. Külön-külön készülődtek, a gyönyörű menyasszonyt édesanyja, lánytestvérei, barátnői és az esküvőszervező öltöztette, és miután belebújt az esküvői ruhájába, majd’ kiugrott a szíve, a templomnál pedig már az ájulás kerülgette. „Csaba pont kint állt, amikor megérkeztünk, azt sem tudtam, hogyan húzódjak lejjebb az ülésben, nehogy meglásson. Aztán gyorsan betessékelték, így én kiszállhattam az autóból, de vagy kétszáz lehetett a pulzusom – kacag fel jóízűen. – Alig voltam magamnál, kérnem kellett egy kis vizet, nehogy elájuljak. De abban a pillanatban, hogy beléptem a templomba, és a szerelmemmel végre megláttuk egymást, megnyugodtam. Amit akkor éreztem, az leírhatatlan. Kislány korom óta ebbe a templomba járok – és te jó ég, hányszor imádkoztam itt az elnyűtt focicipőmben, most meg ott álltam, mint egy hercegnő, és épp készültem férjhez menni életem szerelméhez!” Csaba le sem tudta venni a szemét leendőbelijéről. „Tényleg egy mesebeli hercegnő volt. Álltunk a pap előtt, és azon gondolkodtam, hogy lehetek ennyire szerencsés – emlékszik vissza az énekes. – Különben nem csak Evelinnek, nekem is fontos volt az egyházi esküvő. Sőt, ha azután hazamentünk volna, nekem az is megfelelt volna, mert rendkívül szép és tanulságos útravalót kaptunk a paptól, és mert nagyon megható volt minden momentuma. De ez igaz az egész napra.”

„Még sosem láttam Csabát sírni”

A polgári szertartás csak ezután következett. A százfős násznéppel átvonultak a lagzi helyszínére. Egy hét esőzést követően az idő gyönyörű volt, ragyogóan sütött a nap, amit mindketten egyfajta jelnek vettek, úgy érezték, áldás van az esküvőjükön. A vendégsereg elfoglalta a helyét, és amikor a pár a fogadalomtételhez ért, már mindenkinek potyogtak a könnyei. „Még sosem láttam Csabát sírni. Amúgy is meg voltam hatódva – már akkor alig bírtam visszatartani a könnyeimet, amikor édesanyám átadott neki –, de aztán megláttam, hogy mennyire remeg a keze, hogy egyre jobban elérzékenyül, így a fogadalmamat már zokogva olvastam fel neki – meséli Evelin. – Annak ellenére is, hogy azért voltak benne humoros részek. Például megígértem, nem veszekszem vele többé azon, hányszor viszi el lemosatni az autót. Vagy az, hogy megfogadtam, mindenre rácsavarom a kupakot – nevet fel. – Aztán a végén elmondtam, mennyire vágyom tőle egy gyermekre, hogy saját családunk legyen… Hol sírtunk, hol nevettünk. Végül hivatalosan is férjnek és feleségnek nyilvánítottak minket.”

„Azt kívánom magunknak, hogy innentől kezdve évente esküdjünk meg! – vág közbe a férj, mire a feleség nevetve tiltakozik. – Komolyan mondom! Amikor elkezdtük a szervezést, úgy voltam vele, legyen az, amit a szerelmem szeretne, kettőnk közül ő volt az, aki kislány kora óta erről a napról álmodik. Aztán rátaláltunk Mariannra, aki már az első telefonos egyeztetés után meggyőzött minket, és hagytam, hogy ők ketten leszervezzék az egészet. A kezdetekkor számtalanszor léptem fel esküvőkön, és azt hittem, mindent tudok erről a műfajról. De rájöttem, az esküvőnk semmihez sem fogható, ilyen egyszer van az ember életében. Legalábbis jobb esetben – teszi hozzá mosolyogva. – Vagy többször, ha az ember olyan szerencsés, hogy már elsőre jól választott, így másodjára meg harmadjára is elvenné a nejét. Szerintem velünk ez lesz…”

Az öccseiket kérték fel tanúnak

Még rendkívül friss az élmény, mégis magabiztosan ki tudják jelenteni, semmit sem csináltak volna másként. „Egyedül azt bánom, hogy nem lehetett egyszerre két tanúm – folytatja Csaba. – Nem tudom, hogy a tesóm, Balázs anno hogyan intézte el, hogy neki ketten voltunk az öcsénkkel, Tomikával, de én hiá­ba telefonálgattam, azt a választ kaptam, hogy csak egy tanúm lehet. Végül Tomikát kértem fel, de ezt megbeszéltem Balázzsal is, aki azt mondta, ne aggódjak, emiatt nem lesznek álmatlan éjszakái, így nekem se legyenek. Evelinnek sem volt könnyebb dolga, ők ugyanis tízen vannak testvérek. Neki az öccse, Gyuri lett a tanúja.”

„Egy aprócska részlet még; hogy a karikagyűrűmben a kilenc kis gyémánt a testvéreimet jelképezi – jegyzi meg Evelin. – A Csabiéban pedig nem kérdés, hogy az az egy, ami belülre került, engem – mosolyog. – És olyan jó ránézni, illetve azt mondani neki, hogy férjem. És már most elkezdtem nosztalgiázni… De bárkivel beszéltünk eddig, mindenki azt mondta, felejthetetlen élmény volt számukra is az esküvőnk.” Majd Csaba folytatja. „Kevesen voltunk, tényleg csak azokat hívtuk meg, akik az életünk részesei. Húztunk egy határt, száz főben állapodtunk meg, mert különben ezernyolcszázan lettünk volna. De nem akartunk túlzásba esni, nem vágytunk rongyrázásra, mindvégig azon volt a hangsúly, hogy ez a nap tényleg rólunk, a szerelmünkről szóljon. Ez így is történt. Elvettem életem nőjét, jöhetnek a gyerekek!”

Kiemelt kép és fotók: Dupla Expo Wedding Photography – Magyar Szabolcs és Dudar Szilárd