Majka: „Nem árulok zsákbamacskát, én már nem akarok sokat melózni”

Arról már ő és a felesége, ­Majoros Hajni is többször meséltek, hogy a fiaikat, a 12 éves ­Mariánt és a 7 éves Olivért igyekeznek nem elkényeztetni. Vannak szabályaik arra vonatkozóan, mit kapnak és mit nem kapnak meg a gyerekek. De hogy a későbbiekben hogyan segíti majd őket az elindulásban, az szerinte egy egészen más kérdés.

„Én vagyok a jó zsaru”

Hajnival rengeteget beszélgetnek arról, mivel tehetnének a legjobbat a gyerekeinknek. „Hogy miként válunk jó szülővé, arról még mindig nem tudtunk konszenzusra jutni – kezdte Krisán Lászlónak a BIZness című podcastben. – Azt gondolom, az én gyerekeimnek nagyon régen elintéztem azt, hogy indulásul már mind a kettőjüknek van egy lakása, kapnak egy autót, és majd beszállok, hogy ha szeretnének társként vállalkozni valamit. De az égegyadta világon nem szeretném azt, hogy felépítek valami birodalmat, és az átszálljon rájuk. Vagy hogy azzal szembesüljek onnan fentről, amikor lenézek – vagy lentről, amikor felnézek –, hogy ők olyanná váljanak, mint a környezetemben egy-két annyira jól élő csemete, akiknek mindenük megvolt. És akiknek gyakorlatilag fogalmuk sincs az értékről, értékrendről – magyarázta. – Szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy a Hajni rettentő következetes anya. És szigorú. Hát eleve én vagyok kevesebbet otthon, így én vagyok a jó zsaru, ő a ­rossz zsaru.”

„Büszke vagyok a kölykeimre”

Tudja, ez a szereposztás nem egészen igazságos, emellett bántja is, amikor a felesége és a fiai balhéznak, de közben mégis belátja, megéri. „Kicsit az idegrendszeremet eszi az, amikor a gyerekekkel ölik egymást, és amikor veszekedés van. De aztán mindig rájövök arra, hogy ezt így kell. Mérhetetlenül büszke vagyok a saját kölykeimre, hogy amikor elviszem őket valahova, milyen tisztelettudóak, meg hogy milyen jól tudnak viselkedni. És a legfontosabb, azért vagyok rájuk a legbüszkébb, mert rendkívül érzelmes gyerekek. ­Jószívűek nagyon” – hangsúlyozta.

„Az elégnél több nem kell”

Mint a legtöbb szülőnek, neki is minden vágya az, hogy a fiai érzelmi és anyagi biztonságban nőjenek fel. Ő ezért kimondottan sokat tesz. A munka számára sosem volt büdös, de mint mesélte, ma már kétszer meggondolja, mit és mennyiért vállal el. „Az a baj, hogy az én szakmám, amiből jelenleg élek – és amiből nagyon jól élek –, túlságosan kényelmessé teszi az életet. Az elmúlt húsz évben, amíg eljutottam oda, hogy úgy élek, ahogy élek, azért én rengeteget melóztam. És nem árulok zsákbamacskát, én már nem akarok sokat melózni – hangsúlyozta. – Nekem nincs kedvem hétfő reggel felkelni – még ha ez valakinek rosszul is esik –, és nincs kedvem napi tizenkét órát dolgozni. Az életet úgy akarom élni, és idevehetjük a családot, Hajnit, a gyerekeket, a munkát meg a zenét és minden mást, hogy szeretném magam boldoggá tenni. Hithűen vallom azt, hogy ha én boldog vagyok, akkor tudom a környezetemet boldoggá tenni, akkor fogok tudni jó szereplője lenni egy tévéműsornak, és akkor fogok tudni jó dalokat írni. Az, amit én csinálok, kényelmessé teszi az életet, méghozzá attól, hogy hétvégén el tudok menni, és eleget tudok keresni. És az az alapteóriám, hogy az elégnél több nem kell.”

Kiemelt kép: Story-Best Magán/fotocentral.hu