Tavaly egy ország aggódott érte, amikor májusban intenzív osztályra került, idén tavasszal azonban már a színpadon ünnepelte a 89. születésnapját. A Nagymester című előadás után a Karinthy Színházban köszöntötték a Nemzet Színészét.
Van a születésnapoknak kiemelt szerepe az életében?
Bodrogi Gyula: Nagyon is. Nekem nagyon sok születésnapom volt, ami azt jelenti, hogy már a rekord környékén járok. A sok szokás között ez egy nagyon jó szokás. Nem azért, hogy az ember számot vessen élete addig történéseivel, szó sincs róla. Hanem mert ez a nap megmutatja a szeretetet, ami a környezetünkben körülvesz, vagy éppen a nem szeretetet. Én nagyon szeretem a születésnapomat.
Ráadásul idén a színpadon ünnepelt!
B. Gy.: Ez csak a véletlen műve. Én gyerekkoromban matek–fizika szakos tanárnak készültem. Eszembe sem jutott a színészet. De addig találkoztam különböző emberekkel és különböző helyzetekkel, hogy egyszer csak már nem tudtam elkerülni. Biztos minden ember életében van ilyen. Aki Nobel-díjas lesz, az sem úgy kezdte az életét, hogy gyerekként azt kérdezte: „Édesanyám, lehetek én Nobel-díjas?” Hanem valami lehetőség mindig szembejött, valamit mindig elfogadott, valamire szerződést kötött, és egyszer csak Nobel-díjas lett. Valahogy így lettem én színész.
De az, hogy most újra játszik, hatalmas öröm, mert az elmúlt két év azért egészségügyi szempontból is nehéz volt.
B. Gy.: Hát igen… A Styx szélén álltam, és Merkely professzor úr húzott onnan vissza. Utána azt is mondta: „A kilencvenedik születésnapodon is ott szeretnék lenni, akár meghívsz, akár nem.”
Egy ilyen előadás, mint a Nagymester, energiát vesz el vagy energiát ad önnek?
B. Gy.: Azt hiszem, hogy mindkettő. Ez egy különleges darab, egy abszurd vígjáték. Sok olyan dolog van benne, ami sehova se nem köthető be máshova. Az egyik pillanatban a néző nevet, a másikban pedig a fejéhez kap, és azt mondja: a fene egye meg. És a színpadon nemcsak a szereplő jön be, hanem én is jövök a magam 89 évével, és nemcsak az általam megformált karaktert sajnálják, hanem engem is. Amikor felállok és táncolok, akkor nem csak a karakterem táncol, hanem én is, és a nézőtéren összesúgnak: „Mondtam neked, hogy ilyen korban is lehet még…” Májusban ötször is fogom játszani, ami jó, mert manapság egy-egy darab csak havonta egyszer-kétszer szokott menni. Régen nem így volt. Szeretek sokat játszani.
A köszöntéskor a párja, Angéla azt mondta: „Bodrogi mellett nincsenek hétköznapok.” Mit érthetett ez alatt?
B. Gy.: Azt hiszem, ezalatt azt értette, hogy macerás vagyok. (nevet) De nem rosszindulatúan mondta, hanem vidáman, boldogan. Szerencsére ő sem kevésbé macerás, szóval nem tartozunk egymásnak.
Kiemelt képek: Olajos Piroska/fotocentral.hu
