Címlapsztori

Exkluzív fotók Kulcsár Edináék esküvőjéről: „Annyira zavarban voltunk, hogy szinte végignevettük a fogadalmunkat”

Első közös babájukat várják G.w.M-mel, és nemrég a legnagyobb titokban hivatalossá is tették a szerelmüket.

Idestova egy éve, hogy Edina megtalálta élete párját, akivel éppen első közös babájukat várják. G.w.M-mel férj és feleség lettek. „Szerettük volna, ha a kislányunk családba születik, úgyhogy február 25-én fél háromkor a Bakáts téri Házasságkötő Teremben összeházasodtunk. Mindössze félórás volt az egész ceremónia, de annál viccesebbre és meghatóbbra sikerült – meséli Edina. – Majdnem elkéstem az esküvőről, így egy kissé levert a víz a rohanásban, szóval úgy vezettem, hogy lehúztam az ablakokat, és a ruhámhoz tartozó jó hosszú tüllanyag csakúgy szállt kifelé a kocsiból. Elég vicces látvány lehettem, de legalább odaértem. A mamám kísért be, ő adott át Márknak, akivel annyira zavarban voltunk, hogy szinte végignevettük a fogadalmunkat, és velünk együtt, a család is. A szülőköszöntőnél viszont mindenki annyira meghatódott, hogy az meg sírásba fulladt. Szóval a szó legpozitívabb értelmében nagyon hullámzó volt a hangulat.”

Fotó: Imre Norbert – @imnoframe

A nagy napot aztán egy étteremben folytatta a násznép. „Nem igazán szerveztünk le semmit az esküvő kapcsán, de a nagy nap előtt három nappal kapcsoltunk Márkkal, ha csak minimálisan is, de meg kéne adni a módját. Ekkor kezdtem bele a ruhakeresésbe, időpontot foglaltam sminkeshez, fodrászhoz, akkor mentünk el gyűrűket venni, és a házasságkötés előtti egy órában raktuk össze az esküvőnkre szánt három dalt is. Szintén az utolsó pillanatban intéztük el azt is, hogy legyen egy kis ünneplés az esküvő után, még ha csak páran is, de a szűk családdal leszünk. Úgyhogy egy estebéddel koronáztuk meg a nagy napot. Ott a családtagokkal már a jövő évi esküvőt tervezgettük. Merthogy nem engedtük el a nagy lagzit sem!

„Azt mondta, szeret”

Úgy érzik, szövetségük mindenen átsegíti őket. „Elmondhatatlan jó érzés, hogy Márk felesége lettem. Valami földöntúli öröm és nyugalom van bennem. És érdekes, hogy bár szörnyű dolgok vannak körülöttünk, mégis pont ugyanígy érez Márk is. Épp a minap mondta csillogó szemekkel, mosolyogva, hogy nem is érti magát, mert sok minden miatt idegeskedhetne, de mégis képes csak befelé figyelni, és nagyon békés, amióta összeházasodtunk. Ő a legnagyobb támaszom, és azt érzem, hogy ezek után tényleg semmi sem állhat közénk. Azt mondta, szeret, és ne foglalkozzak a hülyeségekkel. Nyilván mi pontosan tudjuk, mi az igazság, és legyen ennyi elég nekem is” – utal Edina a nagy port kavart büntetőperre, ahová, mint nemrég kiderült, tanúként őt is beidézték.

Fotó: Imre Norbert – @imnoframe

Sajnálatot érez

Nem tagadja, időnként elveszti a nyugalmát. „Nem szoktam hazudni, most sem fogok: megviselnek a történtek. Főleg a sok gonoszkodás, áskálódás körülöttem. Nemrég még kórházba is bevitt Márk, mert azt hittük, baj van, de szerencsére mindent rendben találtak. Valószínűleg a sok stressz volt a probléma forrása ‒ meséli, és azért kicsit újra felzaklatja a téma. – Ha valakivel kapcsolatban már nincs téma, amit feszegetni lehet, és amikhez hozzá lehet költeni, hogy az rosszabb színben tűnjön fel, akkor jön a felnagyítás és a kitalált dolgok… Már tényleg csak az maradt hátra, hogy embert öltem ‒ panaszolja a kismama. – Mindezek ellenére sem tudok haragudni, csakis sajnálatot érzek a gyarló és rosszindulatú emberek iránt. Márkkal pedig csak még jobban összekovácsolnak minket a nehézségek, úgyhogy egészen felesleges áskálódni. Csak annyit szeretnék, hogy hagyjanak végre boldognak lenni, és szívből kívánom, hogy mindenki más is legyen az.”

Kiemelt kép: Imre Norbert – @imnoframe

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!