Amikor a helyszínt egyeztettük, még egy kis kávézó sem jöhetett szóba, nehogy meglássák, ha beszélgetés közben elérzékenyül. Ehhez képest belépett a szerkesztőségbe, és pont úgy, ahogy ismerjük: pozitív, vidám és ragyog.
Tápai Szabina: Szerintem mindenkinek van olyan szó, amit ha kiejt vagy meghall, az egy olyan gombot nyom meg, ami képes előcsalni a könnyeit. De nem feltétlen azért, mert fáj. Inkább azért, mert eszébe jut, milyen hosszú idő is volt feldolgoznia az ahhoz kapcsolódó eseményt. De a látszat egyébként nem csal, én most tényleg ott tartok, hogy nagyon jól érzem magam a bőrömben. Egy hosszú, két és fél éves tortúra végére értem, jól vagyok, és szeretem a jelenlegi életemet.
Nem kerülgetem a forró kását. Régóta lóg a levegőben a kérdés, tart-e még a Kucsera Gáborral való házassága, avagy igazak a pletykák, és tényleg külön élnek.
T. Sz.: Nem véletlenül nem beszéltem egy teljes évig a magánéletemről, és nem véletlenül beszélgetünk most itt. Korábban is tudtam volna mit mondani, de a döntés akkor még nem született meg bennem. Mostanra viszont igen. Azt gondolom, a legtöbb házasság lángoló szerelemmel indul, és teljesen normális, ha idővel ez átalakul szeretetté, szövetséggé, és a felek társakká válnak. Számomra ez az utóbbi is szerelmet jelent, csak egy sokkal magasabb szintű formáját. Sokáig ebben éltünk mi is, de amikor úgy érzed, elveszítetted a társadat, akkor az már egy másik helyzetet, változásokat idéz elő.
A társ szónál könnybe lábadt a szeme. Gyanítom, ez egy gomb volt…
T. Sz.: Én nagyon hittem ebben a szóban. Nem azért mentem férjhez, hogy elváljak. Nekem tényleg Gábor volt a nagy ő az életemben, és tíz éve teljes nyugalomban mondtam ki neki az igent. Bizalommal voltam felé, és olyan biztonságban éreztem magam, mint soha senki más mellett. Ma sem gondolom, hogy rossz döntést hoztam, hiszen született három csodás gyermekünk. De az én fejemben tényleg az volt, mint a mesékben, hogy a herceg és a hercegnő szerelme örökké tart. Sokan mondják, hogy álomvilágban élek, de én továbbra is hiszek ebben az álomban, és hogy igenis vár rám még egy ilyen történet. Gáborral mindketten megtettünk mindent a házasságunkért. Sokszor sikerült kimásznunk a gödörből, mert ugyanakkor és ugyanannyira akartuk, de most elkerültük egymást az időben. Nálam eljött a pont, hogy azt éreztem: tovább nem csukhatom be a szemem.
Megcsalta önt?
T. Sz.: Nem fogok szépíteni, volt megcsalás. Sokáig nagyon türelmes és elfogadó voltam, de egyszerűen rá kellett jönnöm, hogy nem működik köztünk ez az egész. Az elmúlt két-három évben túl sok volt a negatív energia az életünkben, és erre se a gyerekeknek, se nekünk nincs szükségünk. Szeretnék boldog lenni, szeretném, ha a férjem is az lenne, és persze a gyerekeink is. Nyolc hónapja külön élünk, és úgy érzem, így a jó mindenkinek, és ennek így kellett lennie.
Egy ismert hölgy neve többször felmerült már a házassági válságuk kapcsán. Neki van bármi köze a döntéséhez?
T. Sz.: Nem tudok róla semmit, nem ismerem az érzéseit, és nincs is jogom más életével foglalkozni. A sajátomra koncentrálok, úgyhogy róla az égvilágon semmit sem szeretnék mondani.
Egyetértés van önök között, vagy Gábor szeretné folytatni a házasságukat?
T. Sz.: Két és fél éven át vártam, hogy valami történjen. Vártam a küzdést, a tetteket. Nem nagy dolgokat ám. Csak arra vágytam, hogy menjünk el sétálni, vagy igyunk meg egy kávét kettesben, de ez nem történt meg. Most pedig azt érzem, ehhez már késő, elkerültük egymást időben. Ez már nem az én utam. Mára máshogy nézek rá. Mi már apa és anya vagyunk, nem férj és feleség. De ettől én még nagyon szeretem őt, és mindig szeretni is fogom, csak más minőségben. Életünk végéig összekötnek minket a gyerekeink, ezáltal napi kapcsolatban vagyunk és leszünk is. És ez már most egy nagyon jól működő szülői kapcsolat kettőnk között. Sokkal jobban neveljünk a gyerekeinket, amióta nem él otthon. Jobb a kommunikációnk és a kapcsolatunk is, ami egy kis idő múlva újra odajuthat, ahonnan tizenöt éve indult: a barátsághoz.
Abból kiindulva, hogy többször is nekifutottak már, mit gondol, a jövő még hozhat új fordulatot a kapcsolatukban?
T. Sz.: Nehezen hozok döntést, főleg ilyen fajsúlyos témában, de ha végre megvan, mit is akarok, akkor kitartok mellette. Két és fél év alatt rengeteg minden lezajlott bennem, és úgy érzem, túl vagyok a házasságomon. Ezért is tudok már beszélni róla.
Azt hiszem, Gábor részéről egyértelmű, mikor és mire húzott rossz lapot. Visszanézve, ön miben látja hibásnak magát?
T. Sz.: Mindig azt mondom, és tényleg így is érzem, hogy semmit sem csinálnék másképp az életemben. Mert minden én voltam. Az is, aki hibázott. Mindenen át kellett mennem, hogy olyan emberré váljak, aki most vagyok, és aki tetszik. Persze megvan a véleményem a huszonéves önmagamról, de elfogadom, hogy akkor olyan voltam. Még a harsány, realitys időszakomat is, mert élveztem. Nem változtatnék a múltamon, de ettől függetlenül szoktam magamba nézni.
Noha az apuka jelen van, ön mégiscsak egyedülálló anyuka lett. Hihetetlen erőre és bátorságra vall ezt meglépni, főleg három gyerekkel. Nincs önben félsz a jövővel kapcsolatban?
T. Sz.: Annyira lefoglal az anyaság és a munka, hogy időm sem lenne aggodalmaskodni. Két helyen is dolgozom, az internetes marketing munka mellett van egy civil állásom is. Egy adminisztrációs csapatot vezetek, és nagyon élvezem. Tudom, hogy sokan azért maradnak benne egy házasságban, mert azt hiszik, nincs más választásuk. Pedig mindig van! Csak ki kell tűzni célként, hogy szeresd és tiszteld magad jobban. Nekem sikerült. Sokkal távolabb viszont még nem látok. Nem gondolom, hogy jövő héten nekiállok új férjet keresni, de vágyom rá, hogy engem is szeressenek. Amint már említettem: nem mondtam le a meséről. És nem mondom, nem kicsi a csomagom a három gyerekkel, a férjemmel, de szerintem ez nem lesz visszatartó erő, ha eljön a megfelelő idő és a megfelelő ember. Szóval egyáltalán nem félek, hogy egyedül maradok, de most még nagyon nem ez van a fókuszban.
Mi élvez most prioritást?
T. Sz.: Hogy még jobban megismerjem magam. Jártam különféle terápiákra, és mára nagyon pozitív vagyok. Ezt láthatta rajtam akkor is, amikor beléptem a szerkesztőségbe. Valójában nekem minden megtörtént az életemben, amit szerettem volna, mert pozitív gondolatokkal és pozitív hozzáállással mindent bevonzottam. Tudom, furcsa lehet egy ilyen téma után ezt mondani, de én tényleg csakis erőt és határtalan szeretetet érzek mindenki felé, a férjem felé is. A családom és a barátaim felé pedig hálát, hogy mindig mindenben számíthatok rájuk.
Még a férjének hívja. Gondolom, furcsa lenne még mást mondani. A válókeresetet már beadta?
T. Sz.: Még nem. Megvártam, hogy ez egy végleges döntés legyen, és ne egy dühvezérelt cselekedet. Előbb-utóbb nyilván ez a része is rendeződni fog, de azt gondolom, semmi sem egy papírtól függ. Gyakorlatilag mi már elváltunk – érzelmileg.
Hogy van most, hogy mindezt őszintén elmondta?
T. Sz.: Megkönnyebbültem. Sokat változtam az elmúlt években, és már nem akarok bohóckodni, mint régebben. Rájöttem, hogy ismert emberként felelősségünk van másokért. Ez a beszélgetés is azért történt, hogy az emberek meglássák azt, mi is pont olyan esendőek vagyunk, mint bárki más. Mindegy, hogy valaki civil vagy ismert, ugyanazokkal a nehézségekkel küzdünk. Azoknak pedig, akik esetleg magukra ismernek az én történetemből, csak annyit szeretnék üzenni, hogy tényleg mindig van választás, csak kezdjék el megszeretni magukat.
Kiemelt képek: Schumy Csaba, Birton Szabolcs/fotocentral.hu
