Címlapsztori

Fodor Zsóka: „Egyszer élünk, a koporsónak pedig nincs zsebe”

Ez akár a népszerű színésznő életfilozófiája is lehetne, de most neki is be kell húznia a kéziféket.

Se bakancslistája, se újévi fogadalmai nem voltak soha. Mindössze egyetlen babonához igyekezett tartani magát: az újévi első jókívánságot férfitól kapja. „Állítólag ezen is múlik a szerencsénk, de idén erre nem figyeltem eléggé” – szögezi le elöljáróban Zsóka.

A gázsiját fejben már elköltötte

Bár arra még soha nem volt példa, hogy a színésznő bármiért panaszkodjon, és előrebocsátotta, hogy szavait ezúttal sem annak szánja, ám – kétség nem fér hozzá – rosszul indult számára az év. „Tudtam, ha barátnőmtől, ­Erzsikétől hazajövök Svédországból, ahol a szilvesztert töltöttem, egy forgatáson veszek részt. Nagyon készültem, rengeteg időt, energiát és pénzt áldoztam rá, és fejben az érte kapott pénzt is elköltöttem. Erzsikével ugyanis megbeszéltük, egyszer élünk, a koporsónak pedig nincs zsebe, ezért utazzunk el Dubajba egy kicsit. Ám sajnos közbeszólt egy betegség, és mire letudtam a hatnapos ­antibiotikum-kúrát, a forgatást és az ezzel együtt járó pénzt elbuktam. Így nem utazunk. És bár sosem játszom nagy összegekben, ezek után még a barátnőm is elnyert tőlem kockapókeren néhány ezrest. A játékot egyébként imádom, vinnyogva szoktunk nevetni közben, de nem is tudom, volt-e ­valaha olyan, hogy minden partit elbukjak. És úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet, de az ­optimizmusomat nem veszítettem el!” – szögezi le Zsóka.

A Örömlányok végnapjai című sikerdarabban, Bözsike szerepében (Fotó: Archív)

Nem áll túl jól

A színésznő úgy döntött, behúzza egy kicsit a kéziféket. „Nem állok most túl jól anyagilag. És bár jelenleg is négy darabban játszom, hiszen Oszvald ­Marikával van kétszer negyvenöt perc prózai darabunk, ­Várkonyi Andrással két vígjátékban játszunk, ott a Leszállás Párizsban is, amit szintén imádok, de ezenkívül is van néhány, szívemnek nagyon kedves, alkalmankénti felkérés. Az azonban először fordul elő az életemben, hogy január végén még nem volt tele a naptáram. Nyárra például még egyetlen leszerződött munkám sincs. És ez megijeszt. Most várok, amíg egy kicsit megizmosodom anyagilag. Nem arról van szó, hogy ne lenne félretett pénzem, de ehhez én nem szeretek hozzányúlni. Inkább addig nyújtózkodom, amíg a takaróm ér. Mindig is így éltem” – meséli Zsóka.

Otthon nagyon ritkán főzött (Fotó: Szabolcs László/fotocentral.hu)

„Gavallértermészetű vagyok”

A 80 éves színésznő jelenleg is két lakást tart fenn, egyet Buda­pesten, egyet Pécsen. Nem vezet háztartást, így az átlagnál gyakrabban ebédel étteremben, leginkább taxival jár ‒ úgy tűnik, jómódban él. Mindezzel Zsóka sosem kérkedett. Sőt, ha valaki, ő aztán tényleg a tenyerén hordoz mindenkit, akit szeret. A barátnőit például rendszeresen. „Mi tagadás, gavallértermészetű vagyok. Ám sajnos az elmúlt időszak miatt sok színházi embernek kell átgondolnia a kiadásait, mindannyian megérezzük, ahogy elfogynak a munkák. Ahogy az áremelkedéseket is. Amennyiért ma egy barátnőmmel megebédelünk, amit szeretek én fizetni, egy hétig eszem otthoni kosztot. Persze egyedül vagyok, nem kell gondoskodnom senkiről magamon kívül, de most úgy érzem, meg kell húzni egy időre a határvonalat, hogy utána könnyebb legyen minden.”

Kiemelt kép: Toroczkay Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!