A bájos, szőke Linda egyszerűen csak Gabinak szólítja, a második kis unokája, a másfél éves Vince pedig mamázza, de neki mindkettő megfelel. Korán lett édesanya, így az unokák is korán jöttek. És nem érzi magát idősnek pusztán azért, mert nagymama lett, épp ellenkezőleg! Minél nagyobb a család, annál több a feladat, amitől csak még inkább fitt és motivált marad. „Mielőtt a lányommal közös képet posztolnék a közösségi oldalamra, vagy elvállalnék egy közös fotózást, megkérdezem, részéről rendben van-e. Nem titkolom, de nem is mutogatom. Érzékeny korban van, ezt tiszteletben tartom, és megértem, ha nincs hozzá kedve, de örülök, ha mégis. Az unokáimmal más a helyzet, velük kapcsolatban a fiaim döntenek – kezdi Gabi. – Mi sem volt természetesebb annál, mint hogy engedélyt kértem a nagyfiaméktól, Bálinttól és a feleségétől, hogy megmutassam Lindát. Illetve még a kisebbik fiamat, Marcit is felhívtam, mit szól hozzá. Neki is van egy fia, Vince, aki még nagyon pici, és a pokolba kívánná a fotózást, de véletlenül se szerettem volna, hogy igazságtalanság történjen – teszi hozzá mosolyogva. – Keveset mutatom őket, és ismert emberként húznom kellett egy határt, de ez így van rendjén.”
„A közelünkben maradtak”
Bálint egysaroknyira, Marci autóval három percre lakik tőlük, ami már csak abból a szempontból is kényelmes, ha az unokákra kell vigyáznia. „Tudatos döntés volt, hogy a család egy kupacban lakjon. Amikor a lányom, Emma megszületett – akkor voltak a fiúk húsz-huszonkét évesek –, mindannyian úgy láttuk jobbnak, ha megkezdik az önálló életüket. Kaptak egy kisebb lakást, ahol kényelmesen lehettek, ahol nem kellett éjszakánként lábujjhegyen hazasurranniuk, nehogy felébresszék a kicsit. A közös élet előbb vagy utóbb terhes lett volna nekik, és mi nem szerettük volna, ha ez hatással lesz a húgukkal való kapcsolatukra. És így, amikor átjöttek, azt örömmel tették. Alig várták, hogy Emmával lehessenek. Aztán idővel nekik is lett családjuk, és hál’ isten, úgy hozta az élet, hogy a közelünkben maradtak. Ha főzök, örömmel átviszem nekik, de nem esem túlzásba. Olyan elő nem fordulhatna, hogy váratlanul betoppanjak hozzájuk. Még akkor sem, ha unokázni támadna kedvem. Majd szólnak, ha átjönnének, vagy ha vigyázni kell a kicsikre. Mondjuk, kevesebbszer fognak hadba, mint szeretném – nevet fel. – Napközben elfoglalt vagyok, ugyan fél éve nincs állandó műsorom – nem először van ilyen időszak az életemben –, de dolgozom a könyvömön, tréningeket tartok, az üzleti kommunikációs cégemmel foglalatoskodom, tehát többnyire csak az estéimet tudom felajánlani nekik.”
„Betartom a játékszabályokat”
Gabi különösen figyel arra, hogy amikor nála vannak az unokái, csakis azt engedje meg nekik, amit a fiai és a menyei meghagytak. „Betartom a játékszabályokat akkor is, ha nem feltétlenül értek velük egyet. Példának okáért van olyan mesekönyv, amiből csak azért nem olvasok fel, mert arra a fiamék megkértek A tévénézésre is drasztikus feltételek vonatkoznak, ezt is elfogadom. Úgy adom át a gyereket, ahogy átvettem. Ha azt mondják, aznap már nem ehet édességet, akkor még egy kocka csokit sem török neki, bármennyire szépen néz rám. Mindemellett úgy gondolom, nem kell a nagymamákat rendszabályozni. Van olyan kedves barátnőm, aki háromoldalas tájékoztatóval kapja meg a gyereket. Ilyen nálunk nincs, a fiaim bíznak bennem, végtére is felneveltem már pár gyereket, tehát rutinom van bőven – mosolyog. – És el nem tudom mondani, mennyire élvezem, hogy mindig újrakezdődik a babás, kisgyerekes időszak. Mindig is két fiúra vágytam, ami megadatott, majd jött Emma, aki az élet ajándéka. Ő tízéves volt, amikor megszületett az első unokám, Linda, őt követte Vince, aki nemsokára kap egy kis testvért. A fiaim elkényeztetnek az unokákkal! De nem csak engem, ugyanis a lányom rajong az unokaöccséért és az unokahúgáért. Amikor Linda átjön hozzánk, többet van Emmával, mint velem. Ugyan csak tíz évvel idősebb, de nagy felelősséggel van iránta, nevelgeti, terelgeti. És szinte már testvéri szeretet van köztük.”
„Ennél nagyobb vitánk sose legyen”
A műsorvezető le sem tagadhatná a lányát, külsőre és jellemre is rendkívül hasonlítanak, és mint az édesanya meséli, rengeteg időt töltenek együtt. „Amikor a fiúk kisebbek voltak, az édesapjukkal (Máté Gábor – a szerk.) szörnyen sokat dolgoztunk, merthogy akkor kezdődött a mi karrierünk, és kevesebbet voltunk otthon. De akkor még ki voltunk egészülve két fantasztikus nagyszülővel. A lányommal más a helyzet, a születése óta sokkal tudatosabban mondok igent a felkérésekre, a műsorokra, ezáltal többet is vagyok jelen a mindennapjaiban. És mindent együtt csinálunk az édesapjával (Kliegl Ádám – a szerk.), hozzám hasonlóan ő is kiveszi a részét egy szem lánya életéből – magyarázza. – És baromi izgalmas látni felcseperedni. Emma egy nagyszerű lány, pontosan olyan, amilyennek szeretnénk. Hihetetlen egyenes ember, szociálisan érzékeny, talpraesett, és már-már zavarba ejtően nő. Hogy kamaszodik, az egyedül abban nyilvánul meg, hogy kéri, hadd legyen néha egymaga. Egyre többször mondja: ’Anyu, szükségem van egy kis énidőre’, és én ezt meghagyom neki. Egyrészről, mert bízom benne, és mert tudom, milyen az, ha tér kell. Én borzalmas kamasz voltam, ő a felét se hozza, amit én – kacag fel. – Élvezem, hogy felhőtlen a kapcsolatunk, bármit megbeszélhetünk. Persze előfordul, hogy olykor-olykor rászólok, például amikor már harmincadszorra kérem, pakolja ki a mosogatógépet… De ennél nagyobb vitánk sose legyen.”
„A lányom a legnagyobb kritikusom”
Megkönnyebbülés számára, hogy a gyerekei élete kivétel nélkül rendben van, vannak céljaik, vágyaik, amikért tesznek is. „A fiaim már felnőtt emberek, ők ’készen’ vannak. Az édesapjukkal megfogadtuk, hogy a taníttatásukat addig finanszírozzuk, amíg megvan bennük a vágy, hogy tanuljanak. Ez az a luxus, amit megengedünk magunknak. Bálint tavaly még mesterszakra járt, Marci meg épp a születésnapjára kért egy továbbképzést. Ebből a szempontból Emma is sínen van, és három nyelven tanul, számára már nyitott a világ. Fájdalmas belegondolni, egyszer majd ő is elhagyja a családi fészket. Már harminchét éve, hogy reggelente kiflit kenünk, uzsonnát készítünk, hogy gondoskodunk a gyerekeinkről, és számomra ez az igazi boldogság. Nem is akarok ennyire előre szaladni, Emma még otthon él velünk, és bearanyozza a mindennapjainkat. Még akkor is, amikor indulás előtt nyomatékosan megkér, öltözzem át, mert nem tetszik neki a szettem. És ilyenkor megyek, átöltözöm – teszi hozzá mosolyogva. – Ő a legnagyobb kritikusom, és soha nem udvariaskodik. Egyébként az öltözködés is közös pont, imádjuk a klassz, ámbár kényelmes darabokat. Legjobban úgy tudom magunkat jellemezni, hogy mi vagyunk azok a nők, akiknek még az estélyi ruhájuk alól is kilóg a farmer. Ellenben a lányunokám, Linda egy kis hercegnő, mindenért odáig van, ami rózsaszín és fodros” – mosolyog.
„Változnak az idők”
Mint meséli, édesanyja sem lóg ki közülük, ugyan már nyolcvankilenc éves, de nagyon is ügyel a megjelenésére. „Drága anyukám az elmúlt hetekben azon aggódott, az ünnepek előtt hogy fog eljutni a kozmetikába, és a fodrászhoz. Mint mondta, mégsem jöhet át úgy karácsonykor, hogy nincs rendben a ’szettje’. És én ezt maximálisan megértem, én is ilyen vagyok, mint ahogy a lányom is. Ezt láttuk, ezt visszük tovább. És hiába leszünk csak mi, négyen szenteste, szeretjük megadni a módját – hangsúlyozza. – Újabban az a szokás nálunk, hogy 24-én mindenki otthon van a családjával, és másnap, illetve harmadnap ülünk össze egy közös ebédre. Régen nem így volt, amíg a fiúk fiatalabbak voltak, minden nagyobb ünnepet a volt férjemékkel és a keresztanyjukkal, Molnár Piroskával töltöttünk, de ez pár éve változott. Méghozzá azért, mert a karácsony már nem a mi gyerekeinkről, hanem az ő gyerekeikről szól. Felnőttek, lettek saját hagyományaik, amikhez ma már mi alkalmazkodtunk. Változtak az idők, mi magunk is, de kaptunk unokákat, akiknél nagyobb ajándékot el sem tudok képzelni.”
Kiemelt kép: Borzi Vivien
